Freud: Az utolsó pszichóanalízis (Freud’s last session)
„Mindenütt ott van álruhában. És rettentő nehéz átlátni az álcáján. Az igazi küzdelem az…megpróbálni felébredni.”
A tavalyi évben elkészült egy kissé talán alulértékelt film, amiben két kultúrhérosz csap össze: Sigmund Freud és C. S Lewis, a Narnia krónikái szerzője. (Rendező: Matt Brown.)
Bár a film nem vert fel nagy port, azért mégis megindító és érdekes alkotásról van szó. A film alapja Armand Nicholi könyve az Isten kérdése (The Question of God). A történet tulajdonképpen egy vitával töltött nap a súlyosan beteg, már haldokló Freud doktor és Lewis között. Freud a film szerint meghívta Lewist, miután a korábban ateista, de megtért szerző kigúnyolta őt egy írásban. (Freud találkozott egy oxfordi professzórral valóban, de nincs bizonyíték rá, hogy ez Lewis volt.)
Lewis (Matthew Goode) egy családi tragédiákkal és konfliktusokkal terhelt férfi, aki ráadásul pánikbetegséget kapott a világháborúban. Apjával való viszonya igazi csemege Freudnak, közben pedig sajátos viszonyt ápol egy volt bajtársa édesanyjával is. Freudot Anthony Hopkins játsza, és micsoda játék ez!
Egy krakéler, kellemetlen öreg profot jelenít meg, aki -legalábbis nekem-az első pillanattól kezdve szimpatikus. Freud keserűségét iróniával és helyenként cinizmussal fejezi ki, trollszerűen kacarászik, miközben -nincs jobb szó rá- önmagát, Dr. Freudot adja elő reggeltől estig.
Azaz a szivarozó professzort, aki kielemzi a viszonyunkat anyukánkkal és apukánkkal. És eközben természetesen kellően idegesítő és fölényes. Freud persze visszakapja a saját orvosságát, a film a másik főszála a lányával való, némileg abuzív viszony. Itt a rendező nem riad vissza attól, hogy egy, a lányát elnyomó, zsarnoki apát mutasson, akinek a viselkedése mögött persze egy olyan erős kötődés van a lány iránt, ami igazi freudi téma. Azért szimpatikus ez a karakter Hopkins játékában, mert karizmatikus és önirónikus.
Freud maga is elveszített több gyermekét, ő is meghasonlott az apjával gyerekkorában, akárcsak Lewis, így két sebzett ember csap össze. „Sebzett ember vagyok-mondja Freud-ezért másokat is megsebzek.”
A kezdeti troll-karakter mögül néha előbújik egy együttérzőbb, humánus és mélyen gondolkodó Freud is.
Kettőjük vitájának témája a legfőbb kérdés: létezik-e Isten. Ez a kérdés mindent magába foglal, ami fontos az ember számára. A háttér pedig a háború frissen belépő Nagy-Britannia, ami már német légitámadástól tart, és a lerohant Lengyelország, aminek szenvedését Freud doktor élénken követi a rádióhíreken keresztül.
Érthetően, hiszen neki is el kellett menekülnie a nácik elől, épp az utolsó pillanatban, és talán nem is menekült elég messzire.
Visszatérve a nagy vitára, Freud és Lewis végig futnak a nagy kérdés főbb témáin: miért van a szenvedés, miért győzhet a gonosz, nem a haláltól, a végességtől való félelem eredete-e az istenhit. Freud természetesen ezt képviseli, szerinte Isten a képzelt atyánk, a hit pedig egy apakomplexus. Lewis, szemben Freuddal, egy csendesebb, igazi keresztény úriember, aki hol a szemét forgatja a doktor irónikusan előadott érvein, hol együttérzően, de határozottan opponálja vitapartnerét.
Nem árulok el nagy titkot, ha elárulom, hogy a fő kérdést nem oldja meg a film, mint ahogy nem is oldhatja meg. Maga Freud vonja le a tanulságot: „Ostobák voltunk, hogy azt hittük, megoldhatjuk a nagy kérdést.”
A vitának drámai súlyt ad a háttér a rádióban beszélő Hitlerrel, a légoltalmi szirénákkal, ahogy a Gonosz ott settenkedik, vagy inkább masírozik a háttérben, miközben a Halál szó szerint Freud doktor torkában van. De Lewis is jól ismeri, megismerte a Nagy Háborúban.
Torokszorító film. Talán Hopkins zseniális alakítása miatt, de nehéz búcsút venni Freud doktortól. Még ülnénk a díványán, és elszorul a torkunk, látva, hogy már csak hetei vannak hátra. Ő egy ellentmondásos figura, egy troll, egy zsarnok, sőt, talán még mást is fel lehet ellene hozni, mindenesetre egy mélyen emberi, töprengő elme, aki a végső kérdésekre őszinte választ keres, és eközben nem szűnik meg törődni a másikkal. (Bár ezt jól leplezi.)
Lewis mégis egyfajta felszabadult örömmel távozik a házból. Talán azért, mert a két meggyötört férfi és gondolkodó között mély kapocs szövődött, és ebben az emberi kapcsolatban felsejlett Isten, akit Lewis ott lát mindenütt, ahogy rejtekéből megnyilvánul.
A film végén Freudnak is jut egyfajta felszabadulás: elfogadja lány, Anna (Liv Lisa Fries) leszbikus kapcsolatát, ezzel feloldva azt, hogy korábban csak saját igényeivel foglalkozott a lánya kapcsán. Ez a része a filmnek talán nincs úgy kidolgozva mint a fő szál, a vita a két férfi között. Maga a vita is túl hamar ér véget, vagy túl váratlanul, pedig épp elég ideig megy.
Talán mert ezt a vitát a végtelenségig lehetne folytatni. Mindenesetre kedvem támadt meginni valami gyengébbet, mint Freud italai, és kinyitni egy Freud-könyvet.
Bártfai Imre