A 2023-as évben megjelent az ismert publicista és politikai influenszer Metafizika c. könyve. (IndaPress Kft, 2023)
A könyvön a szerző saját bevallása szerint tíz évig dolgozott, gazdagon illusztrált, és úgy tűnik jelentős példányszámban fogyott. A magyar közönséget nem nagyon mozgatja meg egy filozófiai könyv megjelenése, hacsak nem az Atlantisz és L’Harmattan kiadók törzsközönségéről beszélünk.
Itt viszont most egy ismert, egyesek által imádott, mások által gyűlölt személyiség könyvéről van szó, és így az a helyzet állt elő, hogy valamiféle bölcsészkedés valamiféle nyilvánosságot kapott ismét. (Azok után, hogy lényegében Magyarországon az értelmiség, főleg a filozófus szakma gyakorlatilag marginalizált, kivéreztetett, sőt, talán már meg is vetett közösség lett. De hát sose volt ez nagyon másképp kérem…)
Erről még nagyon sokat lehetne írni, egy egész tanulmány sorozatot, szocio-kulturális elemzést, de mi itt most egy aspektussal foglalkoznánk. Nevezetesen: lehet-e így metafizikát írni, és érvényes-e, értékes-e az így kapott munka?
A könyv kapcsán felemerült, hogy joga van-e olyannak metafizika könyvet írni, aki nem rendelkezik filozófus diplomával. Erre csak egy válasz lehet: igen, hiszen a diploma nem bizonyít mást, mint jártasságot a filozófiatörténetben.
A filozófiai módszer használatát, sőt, helyes használatát (amennyiben van ilyen, hiszen ez is filozófiai kérdés tárgya) a diploma nem bizonyítja. Emellett ilyen papírja Platónnak bizonyosan nem volt, de mondjuk Spinozának sem. Ettől függetlenül az ilyenfajta foglalkozás a filozófiával felvet egy veszélyt.
A filozófia lényegileg tradíció, az emberiség közös munkálkodása. Amit mi filozófiának nevezünk, azt a görögség hozta létre klasszikus korszakában, és a preszókratikusoktól a mai korig terjed. Azt állíthatjuk, hogy ezek a gondolkodók a gondolkodás segítségével akarták megérteni a lét lényegét, amit ők általában a természet (phüszisz) arkhéjának (ősokának) neveztek. Bár használtak mítoszokat, (pl. Platón is) a mítosz illusztráció volt, és nem bizonyítás, nem az igazság forrása. Később pedig ezek kikerültek a filozófiából teljesen.
Tehát a filozófia a gondolkodás rendszere, a puszta gondolkodás és szabályainak autoritásán nyugszik.
Ezzel szemben fel szokták vetni, hogy bármi lehet filozófia, a buddhizmus, egy mítosz, stb. de ez a nézet nem helyes. A filozófia rendszeres gondolkodás, aminek az érvényessége a ráció alapján áll. Tehát nem a kinyilatkoztatás vagy egy vallásos-mitikus tapasztalat alapján. Mindjárt leírom miért.
A filozófia -akár a tudomány- azzal az igénnyel lép fel, hogy igazsága bárki számára elsajátítható és megérthető. Bár a gyakorlatban ez csak korlátozottan van így, és teljesen soha, mégis kirajzolja a kettő markáns különbségét. A vallásos vagy misztikus-ezoterikus elmélkedés forrása egy sajátos tapasztalat és kinyilatkoztatás: az utóbb esetében egy transzcendens forrásból származik az a sajátos tudás, amit az egyén át akar adni. Az ilyen egyén nem filozófus, hanem megvilágosodott, pap vagy próféta, a közölni próbált tudásnak olyan feltételei vannak, amelyek egy transzcendens hatalomtól függenek. Általában az képes behatolni az ilyen misztikus-vallási igazságok birodalmába, akit ez a hatalom beenged, akit kiválasztott. Az ilyen tudás a szó filozófiai értelmében nem tudás, mert nem rendelkezik a közölhetőség és ellenőrizhetőség standardjaival.
A filozófiával más a helyzet. Nem értek egyet Wittgensteinnel, de értem mit állít, esetleg nem értem helyesen, de Wittgenstein semmiképp nem hivatkozhat arra, hogy egy általam nem hozzáférhető kinyilatkoztatás miatt neki van igaza és kész.
A filozófiát az én belátásom szerint lehetetlen egy biztos, egységes tudományos módszerre építeni, vagy azzá tenni, legyen ez bár a logika vagy mondjuk a geometria. (Mint ahogy az újkorban megpróbálták.) Ha létezne egy ilyen tudományos filozófia akkor is bárki tagadhatná, a gondolkodás számára nincs kényszerítő erő. A jelen pillanatban többféle filozófiai iskola van (és ez kb. mindig is így volt) és ezeken belül már vannak mindenkire érvényes szabályok, amik nagyjából eldöntik, hogy hiteles-e egy munkálkodás vagy nem.
Ettől függetlenül a filozófia akkor járhat eredménnyel -és ebben szerintem majdnem minden filozófus egyetért- ha egy tradícióban foglal helyet, és rendszeres, tehát fogalmilag szigorú úton jár el.
A tradíció azért fontos, mert az lényegében megelőlegezi a vitát: szembesülünk más álláspontokkal, olyanokkal, amiket megalapozott az idő, beváltak, és kikristályosodtak. Így elkerülhetjük, hogy újra feltaláljuk a spanyolviaszt vagy olyan álláspontokat hozzunk létre, amelyek már léteznek, de nem bizonyultak adekvátnak a továbblépéshez.
A módszeres gondolkodás elvetőivel nem érdemes vitatkoznom, hiszen módszer nélkül összefüggéstelenséggé válik a filozófia. Az összefüggéstelenség meg örült beszéd. A filozófia megköveteli a vizsgálódás valamilyen összefüggését, ezt általában módszernek nevezik. Még a költészetben is van összefüggés, de a költészettől a filozófiát az igazságérvény iránti követelése választja el. A költészet igazsága egy felmutatott, érzelmi igazság, a költő azt mondja: ezt látom, ezt érzem, ezt tapasztalom. Ennél több számára nem kell.
Amikor egy filozófiai képzettséggel nem rendelkező ember ír filozófiai művet akkor a következő veszélyek merülnek fel: nem képes és akar a tradícióhoz csatlakozni, mármint az egyikhez sem, és módszertanilag nem rendezett vizsgálódást folytat. Az első feltételt tulajdonképpen el is vethetjük, lehetséges új tradíciót is alkotni. Vagy azon kívül filozófálni. A másodikat semmiképp, abban az esetben valamiféle irodalomról és nem filozófiáról beszélünk.
Tulajdonképpen Puzsér Róberttel is ez történt. De mivel ő valószínűleg nem is tesz különbséget az általam értett filozófia és az ezoterika között (tehát mondjuk egy Kant és Hamvas között) ezért ez a probléma egyszerűen nem érdekelte.
A cikk folytatásában magának a műnek a bemutatásával foglalkozunk. Sor kerül az általános téma, az inspriációk bemutatására és a könyv értékelésére is.
Bártfai Imre
A cikket illusztrálta a Microsoft Copilot.