Kezdjük a legfőbbel: mi a metafizika? Metafizikának Arisztotelész egy művét nevezik, amit a Fizika című műve után soroltak be, amikor összeállították a műveit. Szó szerint: a „fizika utáni”.
A metafizika Arisztotelésznél az „első filozófia” a végső alapelvek és okok megismerésével foglalkozik, a létezés lényegiségének elemzésével általában.
Puzsér könyvének alapja egy metafizikai vízió, amit ő különböző tradíciókból vett át és egyesített: így például az akarat fogalma Schopenhauer, a halálösztön Freud hatása. (Sajnos a szerző aligha ismeri Herbert Marcuse filozófiai Freud-interpretációját, de ez mellékes.)
Puzsér lételemzése szerint a létezés megértése számunkra az igazság és a valóság módjain át elérhető: a valóság az értelem módja, az igazság, a magasabb egy misztikus, más szférából átszivárgó vagy áttörő tapasztalás. A valóság elsajátításának módja a figyelem, az igazságé a fájdalom.
A létezés fenntartója egy schopenhaueri vak akarat, az egyén egy a végtelen Egytől elszeparált, hozzá visszatérni igyekvő lény. A könyv lényegében olyan stratégiákat elemez, amelyek által a véges szubjektum, az ember az abszolútumhoz közel kerül (a paradicsomba) vagy még jobban elzárja magát tőle, mígnem „pokolba” kerül. Ezen „stratégiák” bemutatása pszichológiai, tudományos, ezoterikus elmélkedésekhez kötődik, Puzsér komplett világot vázol fel, a világhoz való viszonyulás összes filozófiai módjával.
Figyelemre méltó, hogy P. nem különbözteti meg az értelmet és az észt, illetve a fogalmi megismerést lefokozza. A fogalmak végesek, a fogalmi struktúrák behatároltak, a szellem végtelenségéhez egyedül a zene fogható a szerző szerint. Másutt viszont dialektikus fogalmakat vezet be, amik így nem tudom hogyan képesek az isteni Egyet adekvátan kifejezni, hiszen végesek. A véges és a végtelen meghatározása természetesen szintén elmarad, pedig ez lenne az igazi metafizika. (Ezzel az alapproblémával lépett Hegel át a spekulatív rendszerbe!)
A könyv állításait lehetetlen sorba venni, nagyon tömör és rengeteg metafizikai fogalmat hoz be, hol a dialektikával kacérkodik, hol ezoterikus pszichológiaként működik. Másutt történelemfilozófia jelenik meg, természetesen egy hamvasi lesüllyedés-történet formájában. (Az ilyen bukásteóriák a gnosztikusok óta elég elterjedtek az ezoterikában.)
A kultúrkritika és politika-elmélet sem maradhat el, a fogyasztás kritikája egészen metafizikai magasságokba (vagy mélységekbe) hatol.
Egy-egy levezetés önmagában lehetne egy esszé is, és sokkal érdekesebb és feldolgozhatóbb lenne, például az antik istenek, különösen Hermész említése, Puzsér itt még vallásfilozófiát is kifejt.
Meg kell adni, hogy gazdag ez a mű, tényleg csodálatra méltó az erőfeszítés komolysága. Puzsér Krisztustól Hitlerig, a kvantumfizikától a zenéig mindenről megnyilvánul benne. De mivel ez elég strukturálatlan, nehéz befogadni, sőt szerintem lehetetlen.
Sajátos vonása a könyvnek, hogy külön fejezet foglalkozik a Droggal, ami Puzsér szerint a megvilágosodás egyik eszköze, („az ayahuasca a szakralitás mikroszkópja, amellyel az egyén elnyeri az isteni látást a világra”) ezzel is elárulva, hogy itt valóban ezotériáról van szó. (Mert semmi sem bizonyítja, hogy a drog hatása alatti elme képzetei bármiféle magasabb igazságba vezetnének, egy ilyen bizonyítás önmagában lehetetlen lenne, hiszen az az állítás itt, hogy az igazság a fogalmi megismerés számára hozzáférhetetlen.
Ezzel mélyen nem értek egyet, ahogy a drogozás megideologizálásával sem vállalva, hogy korszerűtlen leszek. Egyszerűen nem tartom meggyőzőnek az ilyen nézeteket, ugyanakkor veszélyesnek igen.
Végső soron Puzsér könyve egyfajta narráció, egy ezoterikus világszemlélet leírása.
Ami egyúttal a szerzőt érő hatások összegzése, legyen ez Jim Morrison, Hamvas Béla vagy Freud. És hozzá kell ehhez tennünk a pszichológiai hatásokat is, Puzsér könyve egyértelműen táplálkozik különböző életeseményekből. Ez önmagában rendben van, de az életeseményeink kritikátlan teóriába fordítása szintén nem filozófia.
A könyvben lévő felismerések között van néhány valóban elgondolkodtató és hatásos dolog, ami nagyrészt nem újdonság, de mély kérdéseket vet fel. Elvon a világ zajától, és az illusztrációk által keltett hangulattal együtt elmélkedésre, akár introspekcióra késztet.
Ugyanakkor mindezek a belátások, helyes felismerések nem törlik el a könyv alapvető problémáját: azt, hogy reflektálatlan átvétele különböző gondolati tradícióknak, módszertanilag és fogalmilag tisztázatlan, lényegében költői vagy váteszi beszéd.
Puzsér azt gondolja vélhetően, hogy az abszolúttal, a végső igazsággal való foglalkozás nem szállhat le valamiféle fogalmi, diszkurzív analízis profán mélységeibe, mert akkor az egész puszta „valósággá” azaz valami elcsépelt tényállítássá válik. A „fájdalom” mint megismerés eszköze szintén meghatározatlan, és a rocksztárokra jellemző (Jim Morrison, Syd Barett) önpusztítás igazolásának tűnik.
Puzsér filozófiája szerint az abszolút igazság megközelítése egy eksztatikus módon lehetséges csak. De persze erre is lehetne reflektálni, ha bármiféle módszertani igény lett volna rá. Puzsér valami olyasmit akart létrehozni, ami tartalmilag az irracionális filozófusok, mint F. H. Jacobi képviseltek, a magyar irodalomban pedig Hamvas Béla.
Egyfajta „metafizikai megvilágosodásaim gyűjteményét.” Sajnos ahogy már írtam, emiatt nem derül ki a könyvéből, hogy ez nem metafizika, és lényegében nem filozófia, hanem ezoterika. Az irracionalista filozófusoknál filozófiaként jelenik meg, fogalmilag kifejtve, ami itt pusztán irodalom. Azért nem metafizika és filozófia, mert fogalmilag nem kidolgozott, módszertanilag teljesen a levegőben álló dolog.
A metafizikai kérdésfelvetéseket nem így tárgyalja Arisztotelész óta egy filozófus sem. Természetesen van egy ezoterikus tradíció, olyan szerzőkkel, mint Jacob Böhme, akik Puzsérhoz hasonlóan nem rendelkeztek szabatos módszertannal, vagy rögzített fogalmisággal. Tehát akik nem kapták meg a céhfilozófus plecsnijét. De mielőtt felhorgadunk, hogy ilyen nem is kell, hogy seriffcsillag nélkül, csupán egy pisztollyal is tehetsz igazságot, azért tegyük hozzá, hogy az ilyen kezdeményezés könnyen kóklerségbe fullad, ellenőrizhetetlen állításokba és puszta költészetbe. Például ha én pont az ellenkezőjét mondom mint Puzsér, akkor ő nem cáfolhat meg, hiszen nem is állított semmit, pusztán kinyilatkoztatott.
(És mondjuk egy régi szerzőt, mint Böhme, meghatottan forgatunk mi bolond, a régiségtől elájuló bölcsészek, de egy új szerzőre nem terjesztjük ki a türelmünket. Talán ezt megérezve mondta Schelling anno, hogy „vegyenek engem úgy, mint egy régen élt bölcset!” De kérhet ilyet bárki?)
Ha ettől elszakadunk -és az átlagos olvasó, aki a szerzővel esetleg már szimpatizál valószínűleg megvetően legyint erre- akkor lehet egy gondolatébresztő műként olvasni.
Ha valakit ez a könyv kiszakít a mindennapok mókuskerekéből, esetleg önmegismerésre vagy olvasásra sarkall akkor van értéke. Az is jó, hogy Puzsér nem vette át a pozitivista filozófusok és a posztmodernek állandó, szánalmas és filozófiátlan mantráját, hogy a metafizikától meg kell szabadulni, dekonstruálni, hogy a metafizika a patriárchális szellemi atya, akit meg kell ölni, hogy szabadok legyünk. A metafizikához bátorság kell, neki ebből jutott rendesen. Ez nekem legalábbis imponál.
Viszont Puzsér egy interjúban utalt arra, hogy az ilyen könyv a szakfilozófus bölcsész-értelmiség utolsó várait ostromolja. Talán hasznosabb lett volna más irányba támadni, és tisztázni miben különbözik az ő munkája attól, amit a szakértelmiség művel. Mert így olyan mintha Puzsér maga is olyan, posztmodern és kultúraromboló erőkkel együtt munkálkodna, amelyeket megvet és folytonosan támad.
Mert nem arról van szó, hogy most ő elveszi a szakértelmiségi kenyerét, hanem arról, hogy amit árul az csupán a filozófia és metafizika látszata, és nem valósága, ilyenképpen ő maga is a spektákulum társadalmához járul hozzá.
A szakfilozófustól, az avatott értelmiségtől megszabadult társadalom nem metafizikai kinyilatkoztatás kap majd a nyakába, hanem még nagyobb szart. Akkor miért nem lehet az akadémia elnöke Pumped Gabó, és miért nem az oktat az egyetemen, akinek a legtöbb lájkja, a legfrappánsabb dumája van a Tiktokon?
Sajnos nehéz nem úgy látni, hogy Puzsér Róbert könyve ehhez járult inkább hozzá, mint a megvilágosuláshoz.
Bártfai Imre