Mióta ismerjük egymást, 15 éve?
Igen, valahogy úgy.
Azt az olvasóknak érdemes elmondani, hogy te látássérült vagy, azon kategórián belül is teljesen vak.
Igen, így van.
A látássérültséged ellenére sok mindennel foglalkozol; sportolsz is, dolgozol is. Kicsit mesélnél magadról?
Nagyon fontos, hogy koraszülött voltam. 7 hónapra születtem, és születésem óta vagyok teljesen vak. Jelenleg doktori iskolában tanulok a Pécsi Tudományegyetemen, az Egészségtudományi Doktori Iskolában. A látássérültek versenysportja a kutatási témám. Emellett rendszeresen sportolok: futok, erőnléti célból evezek, de jelenleg már nem versenyzem – utcai futóversenyeket kivéve. A Magyar Labdarúgó Szövetségnél dolgozom marketingreferensként, ezt a munkát már régóta végzem. Továbbá most készülök pályázni a győri Vakok és Gyengénlátók Egyesületének elnöki posztjára, amely egy 70 éves, 300 fős szervezet – fontos lenne a folytonosságot biztosítani.
Sok sikert hozzá! Elmondhatjuk, hogy vak emberként elindulni az életben nem egyszerű. Milyen motivációid voltak, és milyen nehézségekkel kellett megküzdened?
Ez egy nagyon összetett kérdés, sok múlik az adott életszakaszon. Középiskolásként volt igazán nehéz, mert előtte szegregált iskolába jártam, ahol kevés inger ért, és kis létszámú osztályban tanultam. Az ott kialakult szokásokat el kellett hagynom, a tanulási képességeimet fejlesztenem kellett. Később az egyetemen már nem ezek voltak a kihívások, hanem inkább az, hogy az oktatók hogyan állnak hozzám és a teljesítésemhez. A munka világában gyakran előfordul, hogy a munkáltatók nem tudják, mire képes egy látássérült. Nekem szerencsém volt, de általában kevés az ismeret, és sok a sztereotípia. Szerencsére egyre nyitottabb a társadalom, egyre többen ismerik meg a látássérült emberek valós lehetőségeit.
Mi motivált téged?
Nehezebb körülmények közül származom, és mindig az volt a célom, hogy jobb helyzetbe kerüljek. Szeretnék példát mutatni másoknak is, hogy lehet előrelépni, ha kisebb célokat tűzünk ki és kitartóan haladunk előre.
Volt szó arról, hogy bizonyos szokásokat el kellett hagynod. Mondanál példákat?
Ilyen például a szemnyomkodás vagy a hintázás. Ezek gyakoriak az ingerszegény környezet miatt. Aki látók közé szeretne beilleszkedni, annak tudatosan le kell szoknia ezekről.
Mit lehetne tenni, hogy a mai vak fiatalok ne ilyen ingerszegény környezetben nőjenek fel?
Ma már jobb a helyzet, mint 15 éve. Az integrált oktatás elterjedt, vannak adaptált tankönyvek, utazó gyógypedagógusok, és egyre több nyilvános program is van, ahol a látók és a látássérültek találkozhatnak.
Milyen sportokat űzöl?
Futok, evezek, konditermi edzésekre járok. Régebben dzsúdóztam, síeltem, túráztam. Ma már sok technikai segédeszköz létezik, ami lehetővé teszi a látássérültek sportolását – például vakfoci, íjászat, sportlövészet.
Hogyan működnek ezek a sportok?
A vakfoci futsalhoz hasonló, négy játékos van a pályán, és egy látó segíti kívülről az irányítást. A játékosok a „woy” szót kiáltják, hogy elkerüljék az ütközést. A sportlövészetnél hang alapján lehet célozni, az íjászatnál látó segítő állítja be az irányzékot, de a lövést a sportoló végzi.
Az El Camino zarándoklatot is teljesítetted. Hogy jött ez?
A Suhanj! Alapítvány segítségével jutottam ki. Géza, akivel mentem, olyan vak embert keresett maga mellé, akivel közösen járhatja végig az utat. Nagyon különleges élmény volt.
Milyen tapasztalataid vannak a munkaerőpiacon?
A látássérülteknek két lehetőségük van: a nyílt munkaerőpiac és a védett foglalkoztatás. Az utóbbinál az állam támogatást ad a cégeknek. A cél szerintem mindenképpen a nyílt piac, de oda nehéz bekerülni, sokat kell bizonyítani.
A közösségen belül van összetartás?
Igen, szerintem igen. Elismerjük egymás sikereit, segítünk, ahol tudunk.
Mióta van vakvezető kutyád?
13 éve, jelenleg Wanka a harmadik kutyám. Ő lengyel származású labrador. A vakvezető kutya nagy szabadságot ad, de a fehér botról sem szabad leszokni – mindkettőre szükség van.
Hogyan lehet kutyához jutni?
Három kiképző iskola van Magyarországon. Várólisták vannak – én Wankára egy évet vártam, Lunára négyet. Évente kb. 10-15 vakvezető kutyát adnak át. Aki vakvezető kutyát szeretne, annak el kell döntenie, hogy készen áll rá.
Mi lesz a nyugdíjas kutyákkal?
Önkéntes gazdához kerülnek, vagy a látássérült maga keres nekik helyet. Az én kutyáim barátaimhoz kerültek, így nem szakadtunk el.
Mit tanácsolsz, ha valaki az utcán lát vak embert és segíteni szeretne?
Ne sajnálattal közeledjen. Szóban kérdezze meg, segíthet-e, és ha igen, csak annyiban segítsen, amennyit a vak ember kér. Mindig a segédeszközzel ellentétes oldalán álljon.
Hogyan jelenik meg a világ számodra, aki születése óta vak?
A színeket érzésekkel, tárgyakkal társítom. Amit meg tudok fogni, azt jól elképzelem. Sok mindenről elmondás alapján alkotok képet, ebben a mesterséges intelligencia is segít.
Mit tanácsolsz annak, akinek látássérült gyermeke születik?
Nem kell megijedni. A budapesti korai fejlesztőt érdemes felkeresni, és taggá válni a helyi egyesületben. Sok alapítvány segít. Ma már sokkal jobbak a lehetőségek, mint régen.
Mennyire támogat az állam vagy az önkormányzat?
Egyre több támogatás van: kedvezményes fehér bot, ingyenes utazás, pályázatok, egyetemi támogatások, közgyógyellátás. Ezek korábban nem voltak, most egyre több lehetőség nyílik.
Interjút készítette: Szász Péter