Máté töprengve nézte az éttermi asztalnál vele szemben ülő Zsófit. Épp befejezte a hozzá intézett mondatát, s rádöbbent: bár két éve ismerik egymást, még mindig nem úgy társalognak, ahogy ennyi idő után az emberek szoktak. Valahogy minél közelebb jutottak a másikhoz, annál idegenebbnek tűntek egymásnak. Ez nyilván csak érzékcsalódás. Vagy annak a jele, hogy ők nem igazán normális átlagemberek. Azok viszonylag ritkán csinálnak olyat, amire most készültek. A pincér hozta a rendelést. Éhesek voltak, s miután nekiláttak, gyorsan döntésre jutottak. Belekóstolva egymáséba is, megállapították: Máté jobban járt a gnocchi all tonno-val, mint Zsófi szárított paradicsomos pappardelle-vel. De jórészt mindketten elfogyasztották a sajátjukat. S közben hozzájuk képest gyanúsan átlagos témáról beszélgettek. A lány nemrég tért haza a tunéziai nyaralásból. Hogy aztán az úti élményeket megszakítva intse magához a szomszédos asztalhoz tartó pincért.
– Ha már langyosan tartják a kólát, legalább adjanak hozzá jeget! – mondta a felszolgálónak, aki bocsánatkérést mormolva sietett a konyhába. Máté remekül szórakozott. Egy fejjel magasabb, több mint húsz kilóval nehezebb volt Zsófinál. De soha nem tudott így fellépni. Nem az volt a lényeg, amit a lány mondott. Hanem ahogy mondta. Ilyenkor baljós hidegséggel csengett a szájából a leghétköznapibb mondat is. Pedig nem emelte fel a hangját, a szemkontaktust se nagyon kereste. Talán épp ez volt a titka. Hogy ettől az áldozat valahogy jelentéktelennek érezte magát. Olyannak, akire ránézni, akivel kiabálni sem érdemes. Ha rendőrök volnának, biztosan ő volna a rossz zsaru. Zsófi teátrálisan masszírozta halántékát, a mozdulat azt sugallta: „Ezektől csak fejfájást kapok.” Táskájából elővett egy műanyag gyógyszeres dobozt, bevett egy tablettát. Aztán tányérjába pillantott, belenyúlt, s visszaérkező pincért még durvább beszólás várta.
– Ön szerint ez mi? – Nem Zsófi kérdése volt sokkoló, hanem amire irányult. A pincér arca felé villámsebességgel közelítő ujjai között egy bogár kapálózott ízelt lábaival. Olyan bogár, mely szemlátomást spenótfürdőt vett a pappardelle-ben. – Mert nem hiszem, hogy benne van a receptben! – Máté némi részvéttel figyelte a pincért, akit az agyában zajló folyamatok lebénítottak. Szemlátomást félt, hogy Zsófi az arcán nyomja szét a kezében tartott létformát. S attól is tarthatott, hogy a lány kimérten halk orgánuma egyszer csak üvöltésbe megy át, az eddig takarásban lévő bogarat mutogatni kezdve a többi vendég felé. Aztán félelmei nagyrészt oldódásnak indultak. Ugyanis Zsófi egy laza mozdulattal a mellettük lévő virágtartóba pöckölte az ízeltlábút. Mely nyilván ugyanoly gyorsan iszkolt el, mint a pániktól hajtva a konyha felé rohanó felszolgáló.
Az étteremből távozva egyikük sem volt elégedetlen. Végtére is kárpótlás gyanánt csak az egyik fogást kellett kifizetniük, holott nagyrészt mindkettőt betermelték.
– Szerintem a másik deszantos is eltávozást kaphat! – vetette oda Zsófi, miután jócskán eltávolodtak már az étteremtől.
Ez nem eltávozás! – vigyorgott Máté – Szabadlábra helyezés! – Zsebéből ugyanolyan gyógyszeres műanyagdobozt húzva elő, ami Zsófinál is volt. Kiengedve belőle az abban raboskodó bogarat.
Papp László Tamás