Anatomy of a Murder, 1959, Otto Preminger.
A tárgyalótermi dráma igazi amerikai műfaj. Ismertem olyan embert, aki az amerikai filmek hatására hitte, hogy nálunk is van esküdtszék. Mindenki látott már párat.
Általában a vád és a védelem heves összecsapásáról szól. Az igazság kiderítéséről, az ártatlan megvédéséről, és persze a bűnös megbüntetéséről. Fordulatos, sokszor trükkös. És igazi demokratikus műfaj. Csak a demokráciákban hiszik az emberek, hogy az igazság tárgyalótermekben, viták során derül ki, ahol logikus és tényekre alapozott érvek csapnak össze felkészült és elkötelezett jogászok csatáiban. Ugyan ki nézne meg egy bírósági drámát Sztálin Szovjetuniójában? Hiszen ott az ítéletet már megírták előre, legalábbis a politikai perekben biztosan.
Az Egy gyilkosság anatómiája egy különös tárgyalótermi film. Először is valós ügyre épül. A novellát egy ügyész írta. 1952-ben Coleman A. Peterson hadnagy lelőtte Maurice Chenowethet és ideiglenes beszámíthatatlanságra hivatkozott. Azt állította ő és a felesége, hogy Chenoweth megerőszakolta és megverte. Felmentették, bár Michiganban ezt a védekezést 1886 óta nem használták egészen addig. Peterson elmeállapotát megvizsgálták és két nap után elengedték.
A film ezt az esetet nagyon hűen dolgozza át. Adva van egy bátor, sokszor kitüntetett katona, Frederick Manion hadnagy. (Ben Gazzara). Egy rendkívül vonzó nő, a felesége, Laura (Lee Menick). Laura naív, sikkes és finoman szólva nem nagyon tart távolságot a férfiaktól. Egyfajta film noiros végzet asszonya hangulatot áraszt, miközben áldozat is, minden értelemben.
Adva van még egy okos, méltóságteljes vidéki ügyvéd, Biegler, (James Stewart) aki alulmaradt a kerületi főügyészségért való vetélkedésben, és most csak a horgászatnak él. Öreg barátja, O’Connell (Parnell McCarthy) aki elpazarolta a tehetségét, alkoholista. Számukra jól jön most ez a megbízás. Biegler titkárnőjének (Eve Arden) már új írógépre sincs pénze.
Mivel a hadnagy nem túl bizalomgerjesztő figura és az ügy nehéznek tűnik Biegler hezitál. De aztán elvállalja. Mivel gyilkosságot csak négyféle módon lehet megúszni és ebből a négyből három nem megfelelő védekezés ebben az ügyben, marad az, hogy Manion pillanatnyilag beszámíthatatlan állapotban követte el a tettét. Ez azért elég kockázatos módszer. A vád stratégiája, amit Mitch Lodwick (Orson Bean) helyi ügyész és Claude Dancer (George C. Scott) képviselnek, az, hogy bebizonyítsa, a hadnagy korántsem volt beszámíthatatlan amikor gyilkolt.
A per során egyre kétségesebbé válik, hogy bármit is tudunk az ügyről és a szereplőkről. Lauráról kiderül, hogy nem éppen a hűséges otthon ülő háziasszony alaptípusa. A hadnagyról fokozatosan kiderül, hogy féltékeny és indulatkezelés problémái vannak. Azonnal az erőszakhoz nyúl amint felmerül valami probléma. De a hadnagy ettől még számító is tud lenni. Hogy a bártulajdonos Quill valóban bűnös-e, vagy csak egy féltékeny férj áldozata az egyre inkább felvetül. Biegler de ugyanakkor a vád képviselői is folyamodnak néha morálisan kétséges eszközökhöz. Ilyen például az ügyvéd módszere, hogy hivatalosan elfogadhatatlan állításokat csal ki a tanukból, tudva, hogy azok mégis hatnak az esküdtszékre.
Ahogy egyre fokozódik a vád és a védelem harca nehéz nem bevonódni valamelyik oldalon.
A filmnek rengeteg rétege van és rendkívül manipulatív velünk nézőkkel szemben is. Mivel a vádat kissé inkompetensnek, és nagyon agresszívnek mutatja, ezért a néző szimpátiája a védelem felé fordul. Talán azért is mert végül is a védelem a főhős, és ugye a főhősekkel szoktunk szimpatizálni. Amellett a vidéki ügyvéd egyfajta „underdog” is, aki ellen a helyi ügyész és egy sztárnak számító specialista is küzdenek.
De a csapda ott van, hogy lehet, hogy az ügyvéd, Biegler, egy rossz ügyet képvisel, egy bűnöst, és lehet, hogy ennek nagyon is tudatában van! Hogy mi az igazság, akárcsak a Kurosawa által rendezett Rashomonban, nem derül ki. Sőt, ebben a filmben a Rashomon kantiánus erkölcsi üzenete sincs meg. Ez itt a siker Amerikája, a tárgyalótermek Amerikája, a vidék ravasz Amerikája, de (ebben a filmben legalábbis) nem az ideálok országa. Mindenki becsap mindenkit, és meg lehet úszni. A jog nem az igazságról szól -mondják egyesek-hanem a jogi szabályokról.
Biegler győz, bár védence lelép fizetés nélkül, de öreg barátját fel tudja emelni végre a partnerének miután az az alkohol helyett a sikerre szokik rá. A katonát felmentették, a feleség vele megy és marad az, aki, és férje úgy bánik vele, ahogy addig. A film a saját korában nagyon merészen használt szexuális témákat és szavakat, amiért Chicagóban be is tiltották egy időre. Ez is számtalan vetületének egyike, alkalmat ad arra, hogy a tradicionális házasságról beszéljünk, az emberek közötti viszonyokról, a vidék és nagyváros ellentétéről, a sikerről és így tovább.
Preminger filmje ma a legnagyobb tárgyalótermi drámák közé tartozik. Olyannyira, hogy jogi oktatásban is használják, mert hitelesen mutatja be a bűnvádi eljárás stációit. Hosszadalmas és alapos, egyesek szerint már túl precíz is, egyetlen részletet sem egyszerűsít le. Szubtilis módon fordulatos, bár nagy, egetrengető, a hasonló filmekben szokásos végső csavar egyáltalán nincs benne. Amit viszont nem tudunk meg belőle mi az igazság, és ez nyugtalanító. Mert az igazság és a jog viszonya így nagyon eltávolodik egymástól. Marad a siker a tárgyalóteremben, és a megtévesztés.
Ahol viszont az igazság hiányzik csak, ott minden hiányzik.
Bártfai Imre
illusztráció: Wikipedia.