Julian Fellowes nem mozog idegenül a kosztümös drámák között.
Ő alkotta meg a Downtown Abbey-t, a Belgravia című minisorozatot és az Aranykort is.
Fellowes brit arisztokrata család leszármazottja, a gyarmatokon született tagja a brit parlament felsőházának, ezért jól ismeri az arisztokraták világát. Legalábbis pár nemzedékkel korábbról, ami érdekesebb lehet, mint a ma arisztokratáinak világa.
Az HBO-nak készített Aranykor szerintem az egyik legjobb műve. Mivel ma július 4-ike van, a Függetlenség Napja, foglalkozzunk kicsit ezzel a sorozattal.
A sorozat eredeti címe „Gilded Age” és bizony az nem ugyanaz, mint az „aranykor”. Inkább aranyozott kor, egyeseknek arany, másoknak azonban a súlyos szükség kora- anyagilag és lelkileg egyaránt.
A pompa és a gazdagság mögött a késői tizenkilencedik században már kitörni készült az új világ vulkánja. Még cilindereket hordanak, a polgári rend és az arisztokraták világa is zárt a maga szigorú szabályai között, de a technológia és a társadalmi mozgalmak már feszegetik alulról az őket lezáró rácsokat. Nem beszélve a közelgő világháborúról, ami Amerikát talán kevésbé mozgatta meg persze.
Az Aranykor ebbe a világba kalauzol el bennünket: abba a New Yorkba, ami már világváros, gazdasági és kulturális központ. Egyúttal sokféle népség olvasztótégelye: a Wall Street mellett olyan veszélyes és lepusztult környékekkel, mint Hell’s Kitchen és Five Points.
De a sorozat hősei ezzel a világgal ritkán találkoznak, Fellowes ismét a gazdagok világát mutatja meg nekünk, némi kitekintéssel azokra, akik alattuk vannak: a cselédekre, a munkásokra és a feketékre.
Az alkotó sorozataiban a történet mindig is két szinten zajlik: felül az urak, és lent a cselédek világban, nagyrészt két perspektívát látunk.
A történet főhősnője, Marian Brook (Louisa Jacobson) apját elveszítve elutazik nagynénjéhez, Manhattanbe. A nagynéni kénytelen-kelletlen magához veszi a még hajadon, nincstelen, de előkelő származású leányt, de náluk lakva szigorú szabályokhoz kell alkalmazkodnia. Marian nagynénje, Agnes van Rhijn, (Christina Baranski) haragszik a lány elhunyt apjára, azaz a bátyjára, aki őt és húgát magára hagyta, hogy boldoguljanak ahogy tudnak. Ezért kellett neki feleségül mennie a már szintén elhunyt van Rhijn úrhoz, akitől jelentős, de nem óriási vagyont örökölt.
Húga, Ada (Cynthia Nixon) szintén az ő gondjaira van bízva, mivel vénlány maradt. Míg Ada egy csupa szív, kevésbé okos, de kedves teremtés, addig Agnes asszony egy gőgös, sznob, és első pillantásra elég nehéz természetű nő. Azonban Agnes kellemetlen természetét kiegyensúlyozza, hogy elutasítja a korban elég elterjedt rasszizmust és támogatja az alatta lévőket, ha azok szorgalommal és tehetséggel akarnak előre jutni. (Persze a társadalmi távolságot mindig megtartja velük.) Agnes csípős-cinikus kiszólásai általában a sorozat fénypontjai, Baranski kiváló alakításában. Meg lehet kedvelni az asszonyságot, na. Két tipikus idézet tőle:
„Kocsikázz ki Five Pointsba vagy Hell’s Kitchenbe és mondd, hogy nem elég jó az életed!”
„A boldogság a jól szervezett élet velejárója, de öncélként szükségszerűen kudarchoz vezet.”
Marian maga kissé naiv és idealista, a többi karakternél kissé egysíkúbb, de szerethető.
A szomszédba nemrég költözött egy új család: a feltörekvő iparmágnás Russellek. George Russell, (Morgan Spector) egy magabiztos és erős, könyörtelen nagyvállalkozó, a Rockefellerek mintája alapján. Felesége, Bertha (Carrie Coon) a társadalmi intrikák világában próbál a legmagasabbra törni, és fő célja, hogy lányát úgy adja férjhez, hogy mindene meglegyen, de megőrizhesse a szabadságát is. Nehéz a dolog, mert lányuk már türelmetlen és az anyjával való viszonya nem felhőtlen. Ahogy George viszonya sem, Bertha mintha csak a fogadásokon és estélyeken akarna feleség lenni, de a hitvesi ágyban nem. Hideg és parancsoló személyiség, férje különálló idegen birodalomként kezeli. Agnes természetesen nem látja szívesen az újgazdag „new money”-t a szomszédban és soha nem menne át hozzájuk.
A Russellek egy fényes új operaház a Metropolitan Opera megépítésével akarnak maguknak bázist szerezni az úri társaságban. Elkezdődik a társadalmi harc a dominanciáért: vajon kik lesznek New York új urai? Egyáltalán új urak lesznek? A régi holland telepes ősökkel bíró Brook-van Rhinjek a régi patríciusok szövetségébe tartoznak, míg a másik csapatot természetesen Bertha vezeti, mint egy női Napóleon.
Közben persze a férfiak világában is harc dúl: George Russell gyakorta veszélyes vizeken evez a cégeivel, sztrájkok, piszkos üzleti trükkök, és más akadályok állnak útjában az újabb sikerek felé vezető úton. Mindene megvan, gazdagabb, mint sok király, de mindezt e kor hullámzó világában gyorsan el is veszítheti. A Russellek pedig nagyon nem szeretnek veszíteni. A van Rhijnek eközben azért küzdenek, hogy a fényes nevükön kívül más is maradjon nekik, mert Oscar, (Blake Ritson) Agnes intelligens, de felelőtlen, lusta, és titokban homoszexuális fia nem sok mindent hoz a konyhára, annál inkább pazarol.
„Mit tehetek? Gazdagnak születtem és nem, arra hogy vagyont szerezzek!”
-jelenti ki tipikus módon. Agnes feje amiatt is fő, hogy Mariant nem érdeklik már a társadalmi konvenciók, és tapasztalatlansága miatt csalfa férfiaktól is óvnia kell. Ebben segít Agnes kiváló emberismerete, amivel sajnos fia korántsem rendelkezik…
Mindeközben bepillantást nyerünk a feltörekvő fekete polgárság és a cselédek életébe is. Mindkét ház cselédségét látjuk „akcióban”, Fellowes érdekesen ábrázolja a sznob régi ház és a merész új ház eltérő cselédseregét és azt ahogy ezek a kiszolgáltatott emberek próbálnak túlélni. (És a közöttük lévő dinamikákat is.)
Peggy Scottban egy fekete újságírónőt (Denée Benton) ismerünk meg akinek szembesülnie kell azzal, hogy lent Délen sokkal keményebb a feketék helyzete, mint New Yorkban pedig ott sem rózsás, ráadásul a saját apjával is állandó a konfliktusa. Jack Trotter (Ben Ahlers) szerepében pedig egy kifutófiút látunk, aki tehetséget mutat az órák szerelésében és tervezésében, és ezzel próbál felemelkedni.
Az Aranykor dinamikus és jól megírt sorozat, de nem tökéletes. Kissé néha sterilek a helyszínek és a szituációk, alig látunk bele a két házon kívül álló társadalomba. (Bár számos dolgot bemutat, például az elektromos közvilágítás bevezetését vagy a Brooklyn-híd felavatását.) De mintha csak két házból állna egész New York, az estélyek népét leszámítva. De azért a rendező-író nagy hangsúlyt fektetett a társadalmi problémák bemutatására, a milliőre, amiben Amerika kapitalizmusa és maga Amerika felemelkedett és átvette a nyugati világ, sőt talán a világ, mint olyan vezetését.
A sorozatot főleg a jó színészek, és szövegek adják el, a gyönyörű enteriőrök, és ruhák. Egy amerikai divatszakértő (Paul G. Ellis, azaz a facebookon „Attire’s Mind”) el is magyarázta nekem, hogy a tündöklő női ruhaköltemények a sorozatban nem mindig teljesen korhűen tükrözik a kor konzervatív ízlését, szabásban és színben, de az öltözékekkel ki is fejez a sorozat dolgokat: Bertha Russel dresszei merészek és lázadóak mert ő egy feltörekvő törtető, Agnes ruhái pedig méltóságteljesek, mert ő a régi rend őrzője. Mennyi mindent lehet elmondani csupán az „öltözékek nyelvén” is!
Egyszóval a sorozat ajánlott darab, azoknak legalábbis, akik a régi New York izgalmas és pompás, bár helyenként nyomasztóan sznob és kizsákmányoló világába akarnak belépni, a szecessziós-art noveau épületek, a zöld burájú lámpák, a smaragd és királykék-színű estélyi ruhák, a macskaköveken zakatoló fiákerek világába….
Bártfai Imre
Az illusztráció forrása: Az Amazon Prime weboldala.