A buszmegállóban állt, amikor felvisítottak a város fölött keringő drónok szirénái. Nyolcvan kilométeres sugarú körben milliók hallották ugyanezt. A telefonjukra üzenetet jött: siessenek az evakuációs pontokra, ahol buszok várnak rájuk. A tömegközlekedés volt az egyetlen legális helyváltoztatási mód. A betegekért, a mozgáskorlátozottakért kisbuszokkal házhoz mentek. A menekülő tömeget a drónok hangszórói figyelmeztették: ne az eget kémleljék, a lábuk elé nézzenek. A legtöbben mégse tudták megállni, hogy felfelé tekintsenek. Egy pillanatra az ő szeme az ég felé rebbent. Mikor tavaly az Arktos a Föld közelében járt, kis híján katasztrófába torkollott a kimenekítés. A szigorú tilalom ellenére sok százezren akartak autóval menekülni: olyan dugó lett belőle, hogy a mentők és buszok is ott rekedtek.
Végül csak súrolta az atmoszférát, de a róla leváló kisebb darabok nagyon alacsonyan hasítottak át a légkörön. Csak azért nem lett tömeghalál a vége, mert a toronyház méretű üreges sziklák tele voltak gázzal, amely hajtóműként pörgette őket, s nem engedve a gravitációnak, beszáguldottak a sztratoszférába, de ki is léptek onnan. Ezután végleg kivonták a forgalomból az autókat. Telt alkatát meghazudtoló gyorsasággal felszállt a buszra, gyorsan levéve a nyakában lógó belépőkártyát. Nem kell, hogy a pánikban lévő emberek tudják: ő az a Quend Vivien, aki felfedezte az Arktost – s aki ismét nem tudta előrejelezni, mikor és hol veszi célba a Földet. Negyedszázada kutatta az aszteroidákat, de még hasonlóval se találkozott.
A bolygót fenyegető, az asztrofizikára szinte fittyet hányó égitest olyan kiszámíthatatlan volt, mint az időjárás, amióta begyorsult a globális felmelegedés. Találó a neve: Kamcsatka fölött látta meg, és az ott élő medve (görögül: arktos) a világ legkiszámíthatatlanabb állata. Akárcsak a jósolhatatlan pályaívű kisbolygó. Ő persze a tigrist jelentő Hǔ-ra keresztelte volna: a legkiszámíthatatlanabb jegy a kínai asztrológiában. Vivien, a sötét hajú csillagász a teleszkóp helyett a busz ablakán át nézhette csak az eget, melyen ott száguldott az Arktos. S ekkor hihetetlennek tűnő gyanú villant át az agyán, amely dolgozni is kezdett a feladványon. Úgy tűnt, hiába: az irányt változtató aszteroida becsapódása elkerülhetetlennek látszott. Szürke felszíne halott, amilyen a Föld is lesz, ha beleütközik.