A koraősz talán a legjobb időszak a túrázáshoz. Én ugyan nyáron is és télen is szoktam járni, de igaz ami igaz a kora ősz és a késő tavasz az igazi kiránduló szezon. Ennek apropóján a hétvégén ki is mozdultunk a négy fal közül, és Szekszárd felé vettük az irányt. Leginkább azért, mert egyikünk túratérképén sem szerepelt korábban ez a vidék.
Szégyen ide – szégyen oda, eddig mindössze két alkalommal vettem be magam az itteni dombok közé; mindkétszer terepfutó versenyen vettem részt. Habár akkoriban; nyolc-tíz éve; hobbifutóhoz mérten tűrhetően fogyasztottam a kilométereket, a terepfutás nem volt az erősségem. Ezen a két versenyen is az volt rám a jellemző, hogy kishíján kiköptem a tüdőmet, úgyhogy lényegében végig a túlélésre koncentráltam, és arra, hogy szintidőn belül tudjam teljesíteni az általam választott távokat. Az egyik alkalommal voltam annyira tudatlan, és elbizakodott, hogy 32 kilométert jelöltem meg előzetesen. Aszfalton, sík terepen ez akkoriban nem jelentett volna túl nagy problémát, ám hegynek föl, és le; különféle földutakon és vízmosásokban kifejezetten pusztító élmény volt a számomra.
Múlt hétvégén nem futva, hanem gyalogolva terveztünk 20 kilométert teljesíteni. Kinéztük magunknak az úgynevezett Szekszárdi nagykört, amit hellyel-közzel végig is tudtunk követni annak ellenére, hogy Magyarországon szinte botrányosan ritkán láthatók, és gyakran elhanyagoltak a turistajelzések. Ezen felülemelkedve a szőlőültetvényekkel tarkított hullámos, erdős vidék igazi kikapcsolódást kínált. A kultúrtáj rendezett szépsége, és az erdő természetessége itt harmonikusan kiegészíti egymást. Ne feledjük, hogy a szekszárdi-dombság kiváló vörösborairól ismert borvidék is egyben. Az egész régió alapja, vagy lelke; kinek hogyan tetszik, a vastag lösztalaj, no meg és a sajátos mikroklíma. Ezek kettőse teszi alkalmassá a vidéket a szőlőtermesztésre.
A sárgás színű, porózus szerkezetű lösz szárazon látványos, masszívnak tűnő falak formájában képes megállni, ám valójában mállékony, és ha víz éri, könnyen pusztuló üledékké, vagy is híg sárrá változik. Ez a tulajdonsága adja a dombvidék jellemző természeti formációit, a löszvölgyeket. Az esőzések során kialakuló időleges vízfolyások mély, hosszanti árkokat vájnak a talajba, amikben gyakran a turista utakat is kijelölik. Ezáltal drámai hatást keltő, vadregényes, és geológiai szempontból is érdekes látványban lehet része a túrázónak. Másrészt azonban nagyobb esőzések idején veszélyes lehet egy-egy ilyen völgyben, vagy vízmosásban tartózkodni, mert hirtelen lezúduló villámárvizek is kialakulhatnak bennük, amik akár életveszélyesek is lehetnek.
Mi szerencsére igazi indián nyárban túráztunk. A tőkéken még látszottak az érett szőlőfürtök, hamarosan kezdődik a szüret. Az út során több ponton is nyílt kilátás a tájra, ám aki erre jár, annak szinte kötelező elem, hogy felmenjen a Bati-kereszt kilátóba, ahonnan körbe az egész táj belátható. A kilátóhoz a keresztnél le kell térni a turistaútról, de nem lehet eltéveszteni, mivel messziről is jól látszik, és kiépített út vezet majdnem a lábáig. Még parkolót is kialakítottak hozzá. Szeretem az ilyen kilátókat. Az összesen 20 méter magas fából ácsolt szerkezet esztétikus látvány. Kényelmesen megmászható és fent körbejárható. A kilátószint a talajtól 15 méterre van, fent állva mégis sokkal magasabbnak tűnik. A kilátónak nevet adó kereszt az egykor itt létezett Bat község emlékére emelték. Bat neve a török, de nem hódoltsági oszmán török eredetű, hanem jóval korábbi besenyű, úz, vagy kun. A szó jelentése pedig pocsolya, tócsa, úgy általában vizenyős hely. A kissé délebbre található Báta és Bátaszék települések nevében pont ugyanez szó található.
Összességében ez a vidék tökéletesen alkalmas könnyű, vagy közepesen nehéz kirándulásokhoz. Aki magas hegyeket, égbe nyúló sziklaormokat szeretne mászni, annak persze nem megfelelő.
Mindeddig nem volt étterem kritika az oldalon, ám ennek is eljött az ideje, még ha ilyen, kicsit rejtett formában is. Már a hét folyamán nézegettem, hogy hová tudnánk elmenni enni egy jót, ha végeztünk a körtúrával.. A választásban az is szerepet játszott, hogy szerettük volna, ha kifejezetten vegetáriánus étel is szerepel az étlapon. Végül aztán Szálkán találtunk rá egy meglepően színvonalas helyre. Ez volt a furcsa nevű Noresa étterem.
Kívülről ez egy szépen felújított falusi ház, valószínűleg sváb bortermelő háza lehetett eredetileg. Panzióként is működik néhány udvarra nyíló tornácos szobával. Az étterem belül jól ötvözi a hagyományos megjelenést a visszafogottan modern dizájnnal. Nekem legjobban a bejárattól balra álló hagyományos cserépkályha tetszett. Hiába, nagyon szeretem a cserépkályhákat.
Először még elgondolkodtunk, hogy valóban itt együnk-e, hiszen túrából beesve valahogy csapzottnak, és nem éppen jólöltözöttnek éreztük magunkat. Ám végül jól döntöttünk, hogy nem fordultunk vissza. Rajtunk kívül mindössze egy kisebb társaság ült egy asztalnál. Valószínűleg nem a legzsúfoltabb időpontban érkeztünk, késő délután volt. Az ebédidő már elmúlt, de vacsorához még korai. Később el is gondolkodtunk rajta, hogy vajon kik járhatnak ide, és honnan? A hely 2021 decemberében nyílt – akkoriban a szokásosnál is nagyobb bátorság kellett étterem és panzió nyitáshoz – de láthatóan ma is működik, és ennek csak örülni lehet.
Mit ne mondjak éhesek voltunk, és lassan haza is kellett indulnunk, így bár nem szokás az egyetlen hiányossággal kezdeni, de meg kell jegyezni, hogy a kiszolgálás érezhetően lassabb volt mint vártuk. Másra viszont nem lehetett panaszunk. Mivel egyikünk vezetett, másikunk viszont nem iszik alkoholt, így gyümölcslevet választottunk. A gyümölcsleveket egy szintén Tolnában található vállalkozástól szerzik be. Ahogy a rendelésünkre vártunk, észrevettük, hogy az egykori borospince helyén saját csíráztatót működtetnek.
a kiszolgálás viszonylagos lassúságátért cserébe minden ételhez rövid szóbeli tájékoztatót kaptunk az összetevőkről, és az elkészítés módjáról. Ez először meglepő volt, kicsit feszélyezett is mert, mert nem igazán találkoztunk még ilyennel, de mindenképpen egy kiváló dolog, főleg akkor, ha kellően komolyan veszik, és az étel hozzá valóban színvonalas. Itt pedig az volt. Külön szimpatikus, hogy van havi ajánlat, ami láthatóan szezonális alapanyagokra épül. Az egyik levest innen választottuk, ez volt a Sültalma krémleves cardamomos crumble morzsával. Jól hangzik, és jó is volt, mondhatnánk a meleg változata az almalének, a vele felszolgált ropogós morzsa tette igazán önálló étellé.
A többi ételt az állandó étlapról rendeltük. A másik leves amit kértünk, azt per definitionem húslevesként kértük, ám az étlapon Gyöngytyúkleves zöldségekkel és házi tésztával néven szerepelt. A zöldség valóban roppanós volt, ahogy a pincér ígérte, a tészta pedig tényleg hozott egy rusztikus házias hangulatot. Összességében egy tartalmas – nem szeretem azt a szót levesre használni, hogy „gazdag” – húslevest kaptunk. Mindkét mindkét étel 2390 Forintba került.
Főételnek Borjúlábszár paprikásan, kézzel szaggatott, pirított galuskát és az eredetileg gyerek menü részeként kínált legegyszerűbb Paradicsomos házimetéltet reszelt sajttal kértük. A lábszár puha volt és tényleg elhitte az ember, hogy annyi órán át készült, mint ahogyan a pincér előadta. A hozzá felszolgált tészta is házinak tűnt. Némi savanyított garnírunk is járt hozzá. A paradicsomos metélt pedig hozta, amit egy jó sajtos paradicsomos tésztának hoznia kell. A borjúlábszár 4990, a tésztaétel 2590 Forintba került
A koronát a kései ebédre a túrógombóc tette föl, ami teljes nevén úgy hangzott, hogy Homoktövises túrógombóc eperrel és vaníliás tejföllel. Három könnyű gombócot kaptunk, ami után azért jól esett egy eszpresszó, hogy az úton hazafelé, el ne aludjak a volán mellett. A túrógombóc ára 2390, míg az az eszpresszó 620 Forint volt.
Ha hozzávesszük, hogy 10% szervízdíjat szolgálnak föl, míg így is azt mondhatjuk, hogy a hasonló színvonalú budapesti helyekhez képest kifejezetten barátságos árakkal dolgoznak. Szóval aki kirándulás során Szálkára téved, az elsőrangú helyen ebédelhet, de célirányosan is érdemes eljönni ide annak, aki Szekszárd környékére jön kikapcsolódni, vagy más célból.
Szász Péter