-Ha jól tudom a gödöllői kastélyban és másutt is megjeleníted rendezvényeken Erzsébet királynét. Magam is láttam egy ilyen előadást és nagy hatást tett rám az, ahogyan Erzsébet szubtilis nőiességét megjelenítetted, a magyarok iránt érzett szeretete mellett. Mikor fedezted fel magadban Erzsébet királynét?
Azt nem mondanám, hogy felfedeztem magamban Erzsébetet, inkább néhány vonásában magamra ismerek, főleg az empátiában és a miértek kitartó keresésében. Tudatosan nem azonosítom magam vele, a feladatom sokkal inkább az, hogy megértsem és megértessem a döntései hátterét: a kor szokásait, a kapcsolatait, a hatalmi viszonyokat. Szakmán belül persze akad némi játékosság: volt, hogy egy kedves kollégát tréfából ‘Nopcsa báróként’ köszöntöttem a telefonban, mivel egyszer vállalta mellettem a főudvarmester szerepét, de a színpadon mindig a történeti hűség és a megértés vezet. Korábban hosszabb ideig szerepeltem a Gödöllői Királyi Kastélyban, ma már más helyszíneken és előadásokban elevenedik meg rajtam keresztül Erzsébet világa.
-Van egyfajta személyes, lelki kötődésed hozzá vagy ő elsősorban egy kedvelt szerep?
Az évek alatt óhatatlanul kialakult bennem egy mély rokonszenv iránta. Szeretem a finom humorát, az intelligenciáját, és azt, ahogyan próbált önazonos maradni egy rendkívül kötött világban. De közben tudom, hogy ő nem egy szerep, amit ‘magamra veszek’, hanem egy történelmi személyiség, akinek a történetét tisztelettel és felelősséggel közvetítem. A kötődés megvan, de mindig a megértés és a történelmi hűség vezet.
-Remélem nem érzed felszínesnek a kérdést, de meg kell kérdeznem mivel férfiként is érdekelnek a látványos történelmi öltözetek és a színek: van átfedés Sisi és a te ízlésed között, például színekben, vagy jelent-e neked plusz örömöt, hogy a Czédly Mónika által korhűen rekonstruált dresszeket viselheted? Sok nő álmodik szerintem erről.
Igen, nagyon is van átfedés. Erzsébet finom eleganciája, a letisztult vonalak és a visszafogott színvilág mindig is közel állt hozzám. És természetesen óriási öröm viselni Czédly Mónika ruháit, nemcsak azért, mert gyönyörűek, hanem mert tudom, mennyi kutatás, alázat és munka van mögöttük. Ez túlmutat a ‘szép ruhán’: ez kapcsolódás a történelemhez.
-Miért döntötted el, hogy írsz Sisiről egy regényt?
A gondolat, hogy könyvet írjak róla, nagyon régóta foglalkoztatott. Megfordult a fejemben szakmai könyv is, de ahogy jobban belegondoltam, arra jutottam, hogy bár tudományos-mérnöki diplomám van, tehát nem idegen számomra a kutatások kivitelezése és a szakirodalom szakszerű feldolgozása, egy nagyobb volumenű történelmi munka meghaladná a tudásomat. Illetve rájöttem arra is, hogy amit igazán át szeretnék adni, azt történetben lehet a legmélyebben megmutatni. A regény műfaja lehetővé teszi, hogy a kutatásaim eredményeit emberi közelségbe hozzam: fikcióval csak annyiban élek, amennyiben az segít a valóságot árnyalni, nem pedig helyettesíteni.
-Milyen nehézségekkel találkoztál a regényírás során? Láttam a facebook-oldaladon, hogy alapos kutatómunkát végeztél. De volt úgy, hogy úgy érezted, túl nagy a feladat? Én is írok történelmi regényt és én a cselekmény és a történelmi tények összedolgozásával szenvedek mindig.
Persze, nagyon sokszor éreztem azt, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet. Alapvetően nem szeretem megkérdőjelezni a történészek, kutatók által publikált információkat, de például volt olyan helyzet, mikor két forrás ellentmondott egymásnak, és mire ezt észrevettem, már egy egész fejezetet építettem az egyik verzióra. Természetesen neki kellett ülnöm, és az adatbázisokból ki kellett keresnem azokat a dokumentumokat, amik az adott kérdést taglalták – újságok, levelezések -, és bizony kiderült, hogy a másik forrás állított igazat, ebből kifolyólag pedig annak a fejezetnek a megírását kezdhettem elölről. A másik nehézség az volt, hogy ne csússzak át történelmi tanulmányba. Az élő történelem módszertana ugyan megköveteli a hitelességet, de a regény mégis történetmesélés. Tudatosan ügyelnem kellett arra, hogy ne akarjak ‘mindent elmondani’, hiszen a cél nem egy lexikon volt, hanem az élmény: hogy az olvasó úgy lássa és érezze ezt a világot, mintha visszacsöppenne a 19. századba.
-Tervezel folytatást?
Igen, szívem szerint több kötetben mesélném el Erzsébet történetét, egészen a haláláig. A folytatás iránya már a fejemben van, de most az első kötet útját kísérem figyelemmel, és ha az olvasók velem tartanak, én nagyon szívesen folytatom.
-Kaptál segítséget a munkádhoz? Alapvetően mennyire sikeresnek éled meg Erzsébet-előadásaidat? Én úgy láttam, hogy népszerűek. Vannak kritikusok is? Sok ember nem kedveli a Habsburgokat, okkal-joggal, és ezt biztosan átviszik sokan a királynére is…
Rengeteg segítséget kaptam, és nagyon hálás vagyok érte. A könyv végén lévő köszönetnyilvánítás is arról szól, milyen sok nagyszerű, nagy tudású szakember fordult felém nyitottsággal és támogatással, óriási megtiszteltetés volt velük dolgozni. Az előadásaim fogadtatása mindig nagyon pozitív, függetlenül attól, hogy egyedül, vagy mondjuk Káli-Rozmis Barbara író-kutatóval közösen tartom. Természetesen vannak kritikus hangok is, alapvetően azok részéről, akiket te is említesz: akik eleve tartózkodva tekintenek a Habsburgokra, és ezt automatikusan kivetítik Erzsébetre. Én ilyenkor mindig igyekszem jelezni, hogy ő nem politikai szereplőként kezdte az életét, és nem volt beleszólása abba, hová kerül. Emellett sokan nem tudják, hogy Erzsébet az Árpád-ház leszármazottja, tehát a hozzánk való kötődése jóval összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk.
-Mi az, amit szerinted egy Erzsébet királynéről írott regénynek vagy más alkotásnak, mondjuk egy filmnek ábrázolnia kell elsősorban? Egyeseket a románc érdekli, másokat Erzsébet keserű sorsa, megint másokat excentrikus személyisége vagy a magyarokhoz fűződő viszonya…Mi a te regényed mondanivalója?
Talán láttad a Helikon Kiadó szlogenjét a könyvhöz: „Ismerd meg Sisi igazi arcát.” Ezzel legkevésbé sem azt akartuk mondani, hogy mi találtuk fel a spanyol viaszt, sokkal inkább arra szerettünk volna célozni, hogy az utóbbi időben megjelent regények, filmek, sorozatok inkább reflektálnak a modern kor igényeire és fantáziáira, mint a 19. század valóságára. Sokszor a szereplők nevén kívül szinte semmi nem felel meg a történelmi tényeknek, romantizált díszletek és leegyszerűsített karakterek állnak a valós, sokkal izgalmasabb személyiségek helyén. A könyvvel az volt a célom, hogy egy olyan alternatívát adjak az olvasók kezébe, ami ugyan regény, de mégis a legfrissebb történelmi kutatásokra épül, és így inkább ad egy valóságosabb képet Erzsébetről.
-Szerinted hogyan él ma Magyarországon és a világban a királyné és császárné emléke? Gondolok itt például a közelmúltban bemutatott Sisi-témájú filmsorozatokra. Hitelesek, hasznosak ezek? Nem kellene egy magyar sorozat is?
Sajnos azt látom, hogy az utóbbi évek Sisi-adaptációi nagyon erősen formálták a köztudatot — és nem feltétlenül jó irányba. A gond nem az, hogy romantikusak vagy színesek, hanem az, hogy sok néző számára hiteles forrásként jelennek meg. Nagyon sokszor találkozom azzal, hogy egymásnak ajánlják ezeket a sorozatokat azzal, hogy ‘milyen jók és mennyire hitelesek’, és ilyenkor érzem igazán, milyen nagy szükség van olyan alkotásokra, amelyek legalább megpróbálnak közelebb kerülni a valósághoz. Szerintem nem feltétlenül az számít, hogy magyar gyártású legyen, hanem az, hogy tisztelettel és szakmai alapossággal közelítsen a témához. A valódi Erzsébet története önmagában elég izgalmas, nem kell hozzá semmiféle kitaláció. Én őszintén remélem, hogy egyszer megszületik egy olyan film vagy sorozat, amely megértéssel nyúl hozzá ennek a rendkívüli nőnek a történetéhez.
-Tőled is megkérdezném, mint az Erzsébet királyné-kutató Káli-Rozmis Barbarától: szerinted inspirálhat ma minket Wittelsbach Erzsébet? Mit tanulhat tőle a mai ember?
Számomra a leginspirálóbb benne az, hogy nem volt hajlandó elfogadni egy olyan rendszert, amely szembement a személyiségével és az értékeivel. A bécsi udvar világa merev volt, hierarchikus és tele volt sokszor logikátlan és idejétmúlt elvárásokkal, ő mégis megőrizte önmagát: a gondolkodásmódját, az érzékenységét, mindazt, ami fontos volt számára. Ehhez, úgy gondolom, hogy óriási erő és bátorság kell, a mai világban is. Szerintem ez a fajta belső tartás az, amit a leginkább átvehetünk tőle.
-Végezetül mik a személyes terveid? Milyen úton indulsz most, hogy a regényed elkészült és megjelent? Kapcsolódik ez az irány a történelemhez? Esetleg más királyi személyekről vagy történelmi személyekről is írsz, vagy megjeleníted őket?
Most szeretnék egy kicsit megállni és megengedni magamnak egy kis pihenést, két nagyon intenzív év van mögöttem. Közben persze azon dolgozom, hogy minél több olvasóhoz eljusson a könyv, és óriási öröm látni, milyen szeretettel és figyelemmel fogadják. Különösen megható számomra, amikor olyan emberektől kapok elismerést, akikről tudom, hogy nagyon ritkán dicsérnek, ezek valódi megerősítést adnak. Ami a jövőt illeti: jelenleg Erzsébet története van a középpontban, és szeretném ezt az utat végigjárni vele. Más történelmi személy egyelőre nem szerepel a terveimben, de a történelem tele van felfedezni való emberi sorsokkal, és nem zárkózom el attól, hogy egyszer újabb hangokat és történeteket szólaltassak meg.
Az interjúban Bártfai Imre kérdezett.