Charles Vidor, 1946.
1946-ban az Egyesült Államok a Marshall-szigeteknél az Operation Crossroads keretében egy kísérleti atomrobbantást hajtott végre. A ledobott bombán fekete betűkkel ez a név áll: Gilda. És még Rita Hayworth Esquire-magazinos fényképe is díszítette…
A 23 kilotonnás bomba nagyot robbant. Rita Hayworth is, aki a legpusztítóbb dührohamát ettől kapta: szerinte ez egy reklámkampány része volt, ami a Gilda című filmet reklámozni volt hivatott.
Rita bombanőnek, azaz bombshellnek számított, de nyilván nem volt boldog attól, hogy atombombát kereszteltek el róla. Talán tehetségét más formában szerette volna ünnepeltetni inkább…
A Gilda rendezője Charles Vidor azaz Vidor Károly egy magyar származású amerikai rendező volt, akinek ez a film az egyik legsikeresebb filmje, de a film noir amúgy nem a műfaja.
A Gilda látszólag egy szerencsejátékosról, Johnny Farrellről szól, (Glenn Ford) aki elnyeri Argentínában pár matróz pénzét. Csalással természetesen. Ebül szerzett vagyonát mindjárt elrabolnák, de egy idegen megmenti.
Az idegen a figyelmébe ajánl egy tiltott kaszinót, és a lelkére köti, hogy ott ne merjen csalni. Emberünket nem olyan fából faragták, hogy ne próbálja meg pont azt, amitől óvták. Így elmegy a kaszinóba, játszik, csal, és nyer. Ezúttal azonban pár kemény fickó megelégeli a dolgot és a főnök elé viszi: aki nem más, mint maga az idegen, aki megmentette. A neve Ballin Mundson. (George P. Macready).
Főhősünk felajánlja szolgálatait a kaszinó vezetőjének amolyan rablóból lesz a legjobb pandúr alapon. Fel is veszik (nem volt még többkörös interjú a HR-el) és sikeresen szolgál. Mert valahogy így fogja fel a főnök, Mundson Johnny szerepét: ő olyan „jóbarát” mint a sétabotja, melyben halálos penge van elrejtve.
Farrellt gyakorta felidegeli egy latinó kaszinó-alkalmazott, aki gúnyos és szarkasztikus, és csak „parasztnak” nevezi őt (Steven Geray).Ez a vicces kis figura később még érdekes lesz…
A kaszinó nem Mundson egyedüli biznisze: egy titkos kartellt hozott létre a volfrám-termelés monopolizálására. Német maffiózók pénzéből. A rendőrséget is érdekli a dolog, ráadásul a maffiózók is úgy gondolják, hogy vissza kell kapniuk azt, ami az övék, most, hogy véget ért a háború.
És ha ez még nem lenne elég az igazi bonyodalom is megérkezik: egy feleség, akit Mudson egy napos ismertség után vett feleségül. Ez a nő Gilda (Rita Hayworth) és Johnny kicsit tovább ismerte, mint egy nap.
Mivel Gilda és ő utálják egymást a nő kegyetlen játékot kezd el űzni: állandóan pasizik és kihívóan viselkedik, várva, hogy Mudson lecsap rá, és ezzel Johnnynak fog ártani, akiről tudja, hogy még szerelmes belé. Hogy Gilda miért is haragszik Johnnyra, illetve, hogy ki kit hagyott eredetileg el az nem lett világos számomra a filmből.
Az viszont a napnál is világosabb, hogy Gilda elmebomlasztóan szép és kísértő. Az egyik híres jelenetben (mert több énekes jelenet is van) egy vállpánt nélküli fekete ruhában, (Jean Louis híres kreációja) és hosszú kesztyűkben énekel és táncol (és kissé vetkőzik is) Gilda és a férfiak megvadulnak érte. A jelenet vége természetesen a kötelező botrány és féltékenységi jelenet. Ez a jelenet önmagába süríti a korabeli Hollywood minden glamúrját, tényleg egy bombarobbanással egyenértékű.
A Gilda igazi mondanivalója két ember tragikus, elidegenedett szerelme. A férfié, aki nem tud megbocsátani és szadisztikus Gildával, és a nőé, aki egyszerre játszik macska-egér játékot a férfival és tárja fel a gyengeségét. Egy másik filmben ennek nem lenne jó vége, de a Gilda vége happy end.
Viszont a legkeményebb képsorok ekkor már leperegtek, a film vége kissé anti-klimatikus.
A Gilda igazi érdekessége tehát nem a krimi, és talán nem is maga a sztori, de a nő-férfi kapcsolat ambivalenciája, a film noir esszenciája. Mi ez az esszencia? Az, hogy a nő sérülékeny és gyenge, de mégis halálos lehet a férfira nézve. És hogy az ember sárkányfog-vetemény. Ez a két alapszabály, az emberi természet két fontos aspektusa sohasem öregszik meg, és mindig érdekes marad. Ezért vannak a film noirnak a mai napig lelkes rajongói, ezért lett kultikus műfaj, és bár sokan, például egyes feministák nem szeretik a noir nőképét az újszerű volt a saját korában és ma is releváns: mert reális.
A nő, aki képes felkelteni és irányítani a férfi szenvedélyét veszélyes, mint egy mérgezett tőr, mint az ókori Indiában orvgyilkosságra tartott szép fiatal lányok, (vishkanya) akiknek méreggel kenték be az ajkukat. Ők maguk immunisak voltak rá, mert lassan adagolták nekik, de akit megcsókoltak az meghalt. És nagyon nehéz, szinte lehetetlen volt ellenállni nekik. Maga Csandragupta király is majdnem megcsókolt egyet, ám Kautilja, az ő Richelieu-je, figyelmeztette idejében.
Ne tévesszen meg bennünket, hogy a Gildában a főhősnő kegyetlen szerelme lába elé omlik, mert ugyanez a film noir-asszony van meg a halálos hősnőkben, mint Barbara Stanwyck Phyllis Dietrichsonja. Ha elomlik, tehetetlenül össze is esik ez a mérgező nő, azért képes felkelni és bosszút állni. Más filmekben, mint például az Alkony sugárút, megtörténik.
A Gildában a halál másokat talál meg, és végül a katasztrófa nem megy végbe, de ott repked a fejünk fölött az előhírnöke.
Az viszont biztos, hogy a Gilda nevet a néző nem tudja elfelejteni, és az is, hogy Rita Hayworth a legcsábítóbb és a legmozgóképre termettebb nő volt valaha, aki felragyogott a filmvásznon….
Bártfai Imre