Január 1. az év első napja, amit világszerte nagy ünnepségek közepette várnak. Tegnap is rengeteg ital folyt le az ünneplők torkán, pukkantak a petárdák mindenfelé. Ám csak kevesen tudják, hogy honnan ered az új év megünneplésének szokása.
Mint oly sok mindennek, ennek tradíciónak régi hagyományai vannak. Nagyon régiek. A köztársaság kori Rómában az állam élén álló konzulokat egy évre választották, és az új év első napján iktatták be őket hivatalukba egy állami ünnepség keretében. Az év első napjának pedig március elseje számított, február utolsó napjai pedig az év végének. Az első alkalom, hogy az évet január 1-én kezdték, az Kr. e. 153-ban volt. Ám ezzel még nem vagyunk ott, hogy nyugodt szívvel ünnepelhessük az évkezdetet január 1-én, ugyanis két dolog befolyásolta ezt. Az egyik csillagászati, a másik pedig politikai.
A csillagászai probléma megoldásán hosszan töprengtek az amúgy igen csak babonás rómaiak. Valahogy szinkronba próbálták hozni a holdévet, a napévvel. A holdév ugyanis 355 napból áll, így a napév 365,25 napból. Ez a 10,25 nap eltérés komoly gondokat okozott. Megoldásnak azt találták ki, hogy négyéves ciklusokat hoztak létre. Négy év alatt ugyanis kereken 41 nap eltérés keletkezett. Ezt a 41 napot kétévenkénti korrekcióval igyekeztek helyre hozni. Kétévente szökőhónapot iktattak a február és március közé. A második évben egy 22 naposat, a negyedikben egy 23 naposat. Az így keletkezett 4 többlet napot a február megrövidítésével kompenzálták. Egy dologra azonban vigyáztak. Február 23-a hagyományosan a Terminalia ünnepe volt, amihez nem múlhattak. Így a szökőhónap 23 után vette kezdetét. Ebből fakadt az, hogy szerencsés konzul párosoknak hosszabb hivatali év jutott, mint a kevésbé szerencséseknek.
A politikai ok pedig pont abból fakadt, hogy kinek jut hosszabb, kinek rövidebb konzulság. Márpedig a naptár korrekciója, mint annyi már is Rómában, papok kezében volt, akik önhatalmúlag dönthettek arról, hogy mikor iktatják be a szökőhónapot az évbe. Ők pedig ezt attól tették függővé, hogy nekik tetszőek voltak-e az adott év hivatalnokai. Ez az önkényes naptárkiigazítás, vagy ki nem igazítás elég nagy felfordulást okozott. Suetonius leírja, hogy az aratás nem nyárra, a szüret ideje pedig nem őszre esett a papok hanyagsága miatt.
Többek között ebből lett elege Julius Caesarnak, és átfogó naptári reformot vezetett be, hivatalosan, mint Róma főpapja, Pontifex Maximus. A csillagász Sosigenés tanácsára Caesar még két, addig soha nem látott hónapot adott hozzá a Kr. e. 46-os évhez, egy 33 és egy 34 naposat, hogy a naptárt összhangba hozza a Nappal. Ezek a betoldások az évet a történelem leghosszabbjává tették: 445 napos lett, összesen 15 hónappal. A következő évtől Kr.e. 45-től négyévente februárban kötelezően beiktatásra került egy év, hogy az eltérést korrigálják. Az ő rendeltetése révén vált hivatalossá, hogy az év január 1-én kezdődik, és ekkor iktatták be az állami tisztviselőket hivatalukba.
Január 1. mint ünnepnap olyannyira beleivódott az köztudatba, hogy a kereszténység elterjedését is túlélte annak ellenére, hogy soha nem kapott keresztényi színezetet. Mégis, mikor az arabok Egyiptom birtokosai lettek a 7. században úgy jegyezték fel, hogy ez ez a nap valamiféle nagy keresztény ünnep, mivel nem igazán tudták mire vélni az az ünneplés okát.
Amikor tehát pezsgők pukkantak köszöntve az új évet, egy ősi állami ünnep máig élő tradícióját folytatták folytatták az ünneplők. Akár tudtak róla, akár nem. Boldog 2026-os évet kívánok mindenkinek.
Szász Péter