Eljött az ősz, bár az igazi őszi esők még váratnak magukra, de már lassan igazi kirándulóidőnk lesz, amikor lehet majd túrázni az erdőkben anélkül, hogy hőgutát kapnánk. Az első hűvösebb csapadék eljövetelével az erdei gombák is elődugják termőtestüket a talajból, mintegy megmutatják magukat az arra járóknak. Laura Põld szeptember 3-án nyílt új kiállításán mintha egy ilyen, félig ismerős és hívogató, félig idegen és félelmetes erdőbe lépne az ember. Talán az előbbiekből is kiderül, hogy újra kiállításmegnyitón jártam. A Kahan Art Space Pestben nyílt meg az észt művésznő Beautiful Pulsating Web című tárlata. Minden alkalommal elcsodálkozom, hogy bizonyos művészeti koncepciók mennyire jól tudnak működni ebben a kicsi, osztott térben. Laura Põld alkotásai is szinte belakták a kiállítóhelyet úgy is, hogy a kiállítást nem speciálisan ide tervezték, hanem Bécsből érkezett.
Az észt művésznő kerámiával és textillel dolgozik; ezek ötvözetéből egyfajta organikus művészetet teremt. Alkotásai – habár úgy tűnhet – nem a természet reprodukciói; az élő anyag esszenciájáig igyekeznek elhatolni, annak mélyebb struktúráit tárják föl, és összefüggéseiben mutatják meg a nézőnek. Laura Põld szobrai, plasztikái és kézzel szőtt szőnyegei önmagukban szemlélve is megkapóak, egyediek és gondolatébresztők, azonban mélyebb filozófiai tartalmat is sűrítenek magukba.
Põld művészetében Michael Marder „növényi gondolkodás” elméletét ülteti át térbeli formákba. Az az elképzelés, hogy a növények képesek gondolkodni, merőben különleges felvetés, ám annak fényében ma talán kevésbé tűnik radikálisnak, hogy a nem is olyan távoli múltban az állatoknak sem tulajdonítottak gondolkodási, mérlegelési képességet. Ma már nem kérdés, hogy bizonyos állatok egészen fejlett kognitív képességekkel és összetett érzelmekkel rendelkeznek. Miért ne lehetne ezt kiterjeszteni a növényvilágra, kérdezhetnénk. Marder azonban nem gondolja úgy, hogy a „növényi gondolkodás” az emberinek egyfajta egyszerűsített változata lenne. Ezzel szemben állandó összekapcsolódásként és kölcsönös függésként, valamint az adott körülmények – tápanyag, víz, napfény – lehető legjobb kihasználásaként tekint rá. A növényi intelligencia abban is különbözik az emberitől, hogy hiányzik belőle az individualizmus, a világ egy pontból való szemlélete.
A növények növekszenek, szétterjednek, kapcsolódnak, majd, ha kell, újranőnek; nincsen egy meghatározható központjuk, az optimálisra való törekvés jellemzi őket, ilyen szempontból racionálisak. Így tekintve a minket körülvevő természetre, egészen más viszony alakulhat ki a park fáival, a saját nevelésű balkonnövényeinkkel vagy akár a túrázás közben felfedezett gombákkal. Laura Põld szőtteseiben, kerámiaalakjaiban, különféle méretű és kivitelű gombáiban köszön vissza Marder gondolatvilága. Leszámítva azt a tényt, hogy a gombák rendszertanilag nem növények, tökéletesen reprezentálják azokat a rejtett struktúrákat, hálózatokat és kapcsolódásokat, amelyek az emberi szem számára nem láthatóak, mert a talajban formálódnak és sejtszinten jönnek létre.
Habár én még soha nem jártam Észtországban, és nem láttam a saját szememmel ottani erdőt, mezőt, lápvidéket, Põld mégis hihető módon elhozott egy darabot az északi tájból a Nagy Diófa utcába. A kiállítótérbe lépve elsőre a nagyméretű, dúsan szőtt szőnyegek, falikárpitok ragadják meg a figyelmet. A kézzel csomózott és egyenként festett gyapjúszálakból összeálló alkotások szinte túlburjánzóak, három dimenzióban terjeszkedők. Elképesztően igényes munkák. A művészi kreativitáson túl magas fokú szaktudást, nagy gyakorlatot és kivételes kitartást is megkívánnak ezek a szőnyegek. Napjainkban, mikor a gyorsaság, az azonnali eredmények, a fétissé váló hatékonyság váltak hívószavakká, egy fél évig készülő drapéria legalább annyira radikális jelenség, mint a növényeknek gondolkodást tulajdonítani.
Lilian Hiob-Küttis kurátor (b.), Laura Põld (k.) és Feldmájer Sándor (j.)
A szőnyegeket jobban megnézve valójában gombákat látunk. Termőtestek csak itt-ott bukkannak fel a sűrűn szőtt hosszú szálak között, pont ahogyan a természetben a mindent behálózó gombafonalak szövik át a talajt. De ahogy az ember körüljár a termekben, itt is, ott is gombákkal találkozik, különféle méretben és formákban. Vannak teljes egészében kerámiából készültek, amelyek elsőre szintén nem gombáknak tűnnek, hanem mintha piszkos hóból épült, félig olvadt hóemberek lennének, vagy valamilyen nyúlós anyag alkotná őket. Ezek világos színük ellenére sötétebb érzéseket és gondolatokat ébresztenek, de van kedves, szinte mesébe illő, kerámiatörzsű és szőttes kalapú gomba is, amely olyan magas, mint egy öt-kilenc éves gyerek, és a falakon is felbukkannak szőttes anyagból készült különféle gombafajok. Ilyenkor sajnálhatja az ember, hogy nem forgatta korábban a gombahatározót. De a gombák mellett a rizómák, vagyis a gyöktörzsek is ahhoz a rejtett növényi világhoz tartoznak, amely érezhetően izgatja az alkotót. A gyöktörzs azonban nem egy elágazó, kapcsolatokat kereső hálózat, mint a gombafonalak, hanem a növény túlélését segíti, tápanyagot és vizet raktároz, de új növény is sarjadhat belőle ivartalan szaporodással.
Laura Põld világa egy emberek nélküli világ; egy olyan hely, ahonnan eltűntek, talán soha nem is voltak emberek, és a növények és a gombák az urak. Még állatok sincsenek. Ebben a világban más értelmet nyer a gondolkodás, a kapcsolódás és maga a létezés is. Mindenkinek ajánlom megtekintésre a kiállítást, akár csak a hangulat kedvéért, akár a mélyebb gondolatok okán.
Szerző: Szász Péter
A fotókat készítette: Hegyháti Réka