Interjú Szabó Imrével, az Endre-napló szerkesztőjével

A jászkun eredetű Endre-család 8-szobás kúriája Petőfiszálláson van. Korábbi nevén Szentkúton. (A közelben van a pálos Szentkút kegyhely.) Kádár Gábor és Vági Zoltán szerint e kis település a magyar „Wannsee”, ahol lényegében egy baljóslatú szombati napon eldőlt a zsidók kitelepítése és haláltáborba hurcolása, némi tokaji bor és géppisztollyal célbalövés közepette.

Igaz ez? Ki volt jelen akkor és ki volt Endre László, akinek a neve korántsem annyira ismert, mint mondjuk Szálasié vagy a jelentéktelen, de gazemberségben kiemelkedő Kun Páteréé?

Az Endre-naplót kiadó Szabó Imre filozófust interjúvoltuk meg.

 

-Mikor és hogy figyeltél fel az Endre-naplóra? Az volt a lényeges mozzanat, hogy te is Petőfiszálláson élsz?

Endre naplója valóban azért kezdett érdekelni, mert Petőfiszállás lényegében a szülőfalum, ahol jelenleg is élek. 2020 őszén Peragovits Ferenc blogjában Az Endre Zsiga dűlőben című bejegyzésében meglepődéssel olvastam, hogy Endre László apjának Endre Zsigmondnak a kúriája lenne a magyar Wannsee helyszíne, s mint kiderült ez két magyar történész, Kádár Gábor és Vági Zoltán Végső döntés című könyvének a fő tézise. Könyvükből kiderült, hogy ezt főként Endre naplójának 1944. április 22-i bejegyzése alapján állítják. De könyvükben a naplók helyeként azonban csak azt adták meg, hogy „Endre-kollekció”. Érdeklődésemre nem kaptam választ, ezért Endre Lászlónak az Egyesült Államokban élő unokaöccséhez Szappanos Istvánhoz fordultam segítségért, aki épp ekkoriban jelentette meg online is az Endre családról szóló könyvét. Tőle megkaptam Endre naplói egy részének másolatát, majd pedig Endre Argentínában élő unokája segítségével sikerült eljutnom az eredeti naplókhoz is, amelyeket Budapesten egy magánlakásban tárolnak. Endre fia ugyanis apja naplóit és egyéb iratait összegyűjtötte, s miután egészségi állapota miatt visszaköltözött Argentínába, a gyűjteményét a család egyik barátjának őrizetére bízta. A gyűjteményében sikerült is megtalálni Endre 1944-es határidőnaplóját, valamint egy részletesebb szintén 1944-ben írt naplójának a fia által gépelt átiratát, valamint az 1945-ös naplóját.

 

-Ha jól értem a könyv központi tézise, hogy nem lehet biztosan állítani, hogy a Szentkúton, 1944 április 22-én dőlt el a magyar zsidók Auschwitzba deportálása. Könnyen lehet, hogy ott már csak Endre László adott egy vacsorát illusztris vendégeinek, Adolf Eichmannak és társainak?

Igen. Endre naplója nem bizonyítja, hogy ezen a napon a szentkúti Endre-kúriában bármiről döntöttek volna. A naplójában ugyanis csak annyi szerepel, hogy „Délután Szentkúton Jaross, Winkelmann vezérezredes, Geschke, Eichmann, Hunsche, Baky, Argalás, Takáts.” Kádár és Vági ez alapján, valamint Edmund Veesenmayer német követ április 22-ről 23-ra virradó éjjel fél kettőkor Budapestről Berlinbe küldött távirata alapján állítják, hogy itt és ekkor döntötték el az összes magyar zsidó deportálását. Maga a napló erről semmit sem közöl. Veesenmayer táviratáról sem tudni bizonyosan, hogy az összefügg-e a szentkúti találkozóval, de ha ezt feltételezzük is, az a döntés tényét, akkor sem bizonyítja, ahogyan azt Kádár és Vági állítja.

Veesenmayer a táviratában ugyanis beszámol a gettósítási és deportálási tervekről, valamint azt írja, hogy „megindultak a szállítási tárgyalások”. Ez az állítás szerintem nem a döntést bizonyítja, hanem már előfeltételezi, hogy korábban már eldöntötték a deportálásokat. Vagyis két különböző lépés történt, először eldöntötték a zsidóság deportálását, majd pedig elkezdtek tárgyalni a deportálások végrehajtásának menetéről. Szentkúton legfeljebb a deportálások menetéről tárgyalhattak. Az előzetes döntés mellett szól Dieter Wisliceny  SS-százados vallomása, aki szerint április 20. körül Eichmann, miután Ferenczy László csendőrezredes jelentette, hogy a kárpátaljai gettókban tűrhetetlen állapotok uralkodnak, kijelentette, hogy „kész lenne átvenni a magyar zsidókat, ha a magyar kormány erre külön kérvényt készítene.” A magyar kormány erről értesülve nyomban elkészítette ezt a kérvényt.

Egyébként az már az április 4-én kiadott belügyminisztériumi rendeletben is szerepel, amelyet Endre készített, hogy „a magyar királyi kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól.” Tehát lehetséges, hogy már ekkor eldöntött kérdés volt a magyar zsidóság deportációja, csak az nem volt eldöntve, hogy ez mikor fog kezdődni. Ebben Wisliceny szerint nagyjából két héttel később állapodott meg a magyar kormány Eichmannal. Ezt követően pedig megbeszélték a deportálások menetrendjét is. Ennek megbeszélése kezdődhetett éppenséggel a szentkúti Endre-kúriában is. Két nappal később pedig Endre egy kárpátaljai és észak-erdélyi szemleútra indult, ahol a helyi közigazgatási vezetőket tájékoztatta a deportálásokkal kapcsolatos teendőikről, valamint megszemlélte annak előkészületeit.

-Hogy írnád le Endre László személyiségét és történelmi szerepét? Miben módosítanád esetleg a róla kialakult képet? Én elmondanám, hogy számomra úgy tűnt, kisszerű, gonosz és közepes szellemi képességű ember volt, egy hamis hazafi, akit azért érdekeltek valódi problémák is, de mindenek felett -ahogy egy felettese megfogalmazta- a zsidóüldözést tartotta feladatának.

Személyisége megfelel a Theodor Adorno és munkatársai által autoriter vagy fasisztoid személyiség jegyeinek. Konvencalizmus, ragaszkodás a tradicionális értékekhez. Ezek közé Endre számára a család, a magyar nemesi társadalom és a katolikus egyház tartozott. A hagyományos katolikus értékrendhez is ragaszkodott. Endre egy időben csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint a polgári házasság intézménye helyett vissza kell állítani az egyházi házasságot.  Jellemzi a tekintélytisztelet és behódolás az uralkodó tekintélynek. Endre az apját nagyon tisztelte, antiszemita meggyőződését is tőle vehette át. Endre Horthyt naplójában is Kormányzó Úrnak vagy Főméltóságú Úrnak szólította, mindaddig, amíg Horthy nem közölte kiugrási szándékát a háborúból. Ekkor Endre már csak így ír róla: „Kormányzó árulása”. Ekkor új tekintély lett számára Szálasi, akit naplójában is „Nemzetvezetőnek” nevezett.

Hitler is Endre tekintélyei közé tartozott. Szerinte Hitler hadvezéri lángelmével ismerte fel a szovjet veszélyt, s indított háborút a Szovjetunió ellen. A tekintélyek mellett pedig megjelennek nála az antitekintélyek is, akik a zsidók. Egy további vonása a tekintélyelvű agresszió. Endre elítéli és megbüntetni azokat, akik megszegik a hagyományos szabályokat, vagy akikről ezt feltételezi. Ezek általában a zsidók és a cigányok. Endre támogatta például a zsidók pajeszának levágását, és a cigányok szőrtelenítését. A dzsessz zenét játszó keresztény fiatalok előadása felháborította és azon jelenetet rendezett, s általában a be akarta tiltatni a dzsessz zenét, amit ráadásul még zsidó zenének is minősített. Ez is mutatja az autoriter személyiséget jellemző fekete-fehér gondolkodást, ami képtelen összetettebb eseteket értelmezni, s azokat sztereotípiák és előítéletek alapján ítéli meg. Endre számára az egész magyar történelem a magyarok és zsidók harca, ahol a magyarok természetesen a jók, a zsidók pedig a rosszak. Ebben a szellemben készítette el az Ezer év Pest vármegye földjén című könyvet. Endre magyar és zsidó viszonylatban sem tudott összetett származást elfogadni, amit az jelentett, ha valakinek egyik szülője zsidó, másik pedig magyar volt, számára a „félzsidó” is zsidó volt. Azonosult ugyanis Méhely Lajos professzor fajelméletével, aki szerint a „zsidó vér” a domináns a „fajkeveredés” esetén.

A hatalom és erőfitogtatás is jellemzi, Sztehlo Gábornak például azt üzente be a szovjet ostromgyűrűbe, hogy „hagyjon fel a zsidók megmentésével, mert széttöröm rajta a lovaglóostoromat.” Endre mint látható, rögeszmésen antiszemita volt. Minden problémát a „zsidókérdésre” vezetett vissza, a zsidók voltak a bűnbakok számára, s hitt egy zsidó világ-összeesküvés létében. A Cion bölcseinek jegyzőkönyveiről külön könyvet is írt. Úgy vélte, hogy a „zsidókérdés végleges megoldásával” minden probléma megoldódik. A deportálások után írt cikkeiben pedig azt bizonygatta, hogy most már minden jobbra fordult, megszűnt a fekete piac és a bűnözés, ha pedig mégis maradt, akkor az a rejtőzködő zsidók műve. Egy hivatalnok ismerőse azt mondta róla, hogy ha kivennék a szájából a „zsidó” szót, akkor semmi sem maradna az alispánban. Agresszív és hatalmaskodó személyiség volt. Folyamatosan támadta és üldözte nemcsak a zsidókat, de még a saját főnökeivel is konfliktusai voltak. Főszolgabíróként az alispánját például kihívta párbajra, mert az azt mondta róla, hogy „elsőosztályú hazafinak játssza ki magát”. Ahogy ez az eset is mutatja, Endre semmilyen kritikát nem képes elfogadni, hanem azt mereven elutasítja, s az őt ért kritikáért minden esetben igyekszik bosszút állni. Ezért rengeteg bírósági pert indított a törvénytelenségeit leleplező újságírók ellen.

Egyszer egy zsidó vállalkozót azt állította róla, hogy őt Endre a származása miatt hátrányosan megkülönbözteti, ezért őt is beperelte, de nemcsak őt, hanem még az ügyvédjét is.  Endre több közúti balesetet is okozott. Noha ő volt a vétkes, de a károsult autó sofőrjét beperelte, mert az Endre autójába kapaszkodva akarta megakadályozni, hogy ő a helyszínről elhajtson, s ezzel Endre szerint a másik autó sofőrje megrongálta az ő autóját.  Diktatorikus alkat, aki az alája tartozókat kényszeríti a rögeszméi elfogadására. Egyik utasításában azt követelte egy szolgabírótól, hogy találjon olyan zsidókat a helyi szolgabíró, akiknek nincsenek rendben a papírjai, hozzátéve, mert az, hogy ilyen nincs, az nem lehet, vagyis ezt nem engedélyezi, még akkor sem, ha valóban nem lenne ilyen. Endrére, ahogy az autoriter személyiségekre, az empátia hiánya is jellemző. Endre élesen bírálta 1943 elején Slachta Margitot, aki egy cikkében azt kérte, hogy fogadja a szívedbe egy munkaszolgálatost. A zsidók iránti empátia mibenlétét Endre Lászlóval érdekes módon megegyező nevű csillaghegyi csendőrparancsnok vallomása fejezi ki: „Arra gondoltam, mi történne, ha fordítva alakulna a helyzet, és az én gyerekeimnek kellene sárga csillaggal járniuk. Én, mint családapa, beleképzeltem magam a helyükbe; vajon hogyan esne nekem, ha az én gyermekeimmel bánnának ilyen embertelenül.”

Endre Lászlóból ez a fajta empátia teljesen hiányzott. Endrét ugyan kinevezték a zsidó mentesítési bizottság elnökének is, de ő lényegében az összes mentesítési kérvényt elutasította. Endre ugyanakkor nem tekinthető kifejezetten bürokratikus személyiségnek. Nem az a hideg és precíz bürokrata volt, amilyen például egyes német nácik, mint Heinrich Himmler lehetett, aki naplójában könyvelte, hogy kinek és mikor írt egy levelet, majd pedig azt, hogy a válaszlevelét mikor kapta meg. Endre naplói kevésbé precízek és részletesek. Életmódja sem tipikus hivatalnoki, hanem inkább úri. Szeretett vadászni, sokat lovagolt, utazott, színházba, moziba járt. A kor színésznősztárjaival vacsorázott, vagy estéit nagy mulatozásokkal és ivászatokkal töltötte.

-Amikor olvastam a naplóhoz tartozó tanulmányt, feltűnt, hogy számos esetben azért akadályozták Endre zsidóellenes kihágásait a felettesei, illetve elítélték érte. (Annak ellenére, hogy számos oknál fogva mégsem távolították el alispáni vagy korábbi pozícióiból.) Hogy látod ezt? Mennyire volt a Horthy-rendszer „Endre-kompatibilis?”

Kompatibilis volt, mert a rendszer Endrét csak kis mértékben korlátozta antiszemita intézkedései tekintetében, viszont nem büntette vagy nem zárta ki. A rendszer Endrével lényegében csak a zsidókérdés tekintetében nem volt teljesen kompatibilis, de ez nem akadályozta a karrierjét. A rendszer ténylegesen azokat nem tudta elfogadni, akik a zsidókat elismerték vagy szimpátiát mutattak irántuk, mint például Shvoy Kálmán altábornagyot, akit nyugdíjaztak, miután kezdeményezte és felavatta 1933-ban Szegeden az I. világháború zsidó hősi halottainak emlékművét.  Endre számára viszont a rendszer antiszemita túlkapásai ellenére lehetővé tette, hogy gödöllői főszolgabíróból Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja lehessen 1938-ban. Endre általában véve országosan elismert és tisztelt ember volt, a kormánypárt tagjai között is sok tisztelője volt.  Politikailag már a 20-as évektől a radikális jobboldalhoz tartozott, akiktől a rendszer eltávolodott ugyan a Bethlen István miniszterelnöksége alatt, viszont a harmincas évek közepétől Gömbös Gyula miniszterelnöksége révén az ő irányukba sodródott.

A következő miniszterelnök, Darányi Kálmán igyekezett a nyilasok hatalmi törekvéseit korlátozni, de egyes követeléseiket részben elfogadva, abban a hiszemben, hogy ezzel kifogja a szelet a vitorlájukból. Ezért Endre alispánná választását sem akadályozták, hanem valamelyest segítették is, s úgy vélték, hogy alispánként majd megjuhászodik, s a rendszerhez igazodik. Összességében inkább a Horthy-rendszer haladt Endre irányába, mint fordítva, ami főként a Német Birodalommal való egyre szorosabb szövetségnek köszönhető. Így, ahogy Endre mondta 1938. elején alispánná választásakor: „Semmit sem revideálok. Az élet, Európa, az események már revideálták önmagukat.”

-Támogatónak érezted a történész szakmát amikor belefogtál a kutatásba? Mennyi időt kellett beletenni ebbe az alapos kutatásba?

A történészek közül először Karsai Lászlóval vettem fel a kapcsolatot még 2021-ben, ő teljes mértékben támogató és segítőkész volt végig az egész kutatásom során. Később a könyvet kiadó Erőszakkutató Intézet vezetője, Gellért Ádám történész is támogatta és lehetővé tette, hogy könyv alakban jelenjenek meg Endre naplói a bevezető Endre életrajzi tanulmányommal együtt. A szöveg végleges kidolgozását az Intézet munkatársa, Marosvári Attila történész is jelentős mértékben segítette. Az első terv ugyanis az volt, hogy egy tanulmánykötetben jelennek meg a naplók szövegei egy rövid életrajzi bevezetővel. A naplók kutatásával 2021-ben kezdtem el foglalkozni.

Előbb csak egy cikket terveztem, majd 2022-től a tanulmánykötetben való megjelenést, de ahogy alaposabban kidolgoztam a naplók jegyzetanyagát és Endre életrajzát is, az anyag kinőtte ennek kereteit, s 2024 nyarán javasolta Gellért Ádám, hogy egy önálló könyvben is megjelenhetne az anyag. A tervek módosítása és a nagyobb lehetőségek megfelelő színvonalú kihasználása újabb több hónapos munkát követelt.  Legintenzívebben és folyamatosan 2025. őszén dolgoztam a szövegen, mert az eredeti tervek szerint december elején került volna a könyv a nyomdába. Ez ugyan nem sikerült, de ennek előnye az volt, hogy még néhány fontos kiegészítéssel bővíteni tudtam a bevezető Endre életrajzot.

-Könnyű volt megjelentetni az Endre-naplót?

A naplók megjelentetését mindenki, akinek említettem, fontosnak tartotta, és úgy gondolta, hogy könnyen kiadhatóak. Könyvkiadókat nem ismertem, és eleinte még nem is rendelkeztem könyv terjedelmű anyaggal. Az internetes lapok viszont nem voltak alkalmasak egy komolyabb színvonalú kiadásra. Egyik portál szerkesztője javasolta, hogy keressem meg Gellért Ádámot, aki nyomban vállalta, hogy megjelenteti a naplókat a Clio Intézet, jelenlegi nevén Erőszakkutató Intézet kiadványában, majd később azt is, hogy önálló könyvben jelenhetnek meg. Az, hogy ebben a kötetben Endre életrajza mekkora teret kapjon, még kérdéses volt ugyan, s amíg ez nem készült el, igazából csak a naplók megjelentetését mondhatom könnyűnek.  De egy részletesebb életrajz kidolgozása is indokolt volt, tekintve, hogy Endréről még egyetlen a történelemtudomány sztenderdjeinek megfelelő teljes életrajz sem készült. A részletesebb életrajzot az is indokolja hogy,  Endre napló feljegyzései meglehetősen töredékesek és a magánéleti eseményekre vonatkozó bejegyzések elfedik Endrének a rövidebb, de történelmileg lényegesebb cselekvéseiről szóló bejegyzéseit. Az életrajzi bevezetőben az 1944-es és 1945-ös esztendőkre vonatkozóan az utóbbiakat kiemelve és történelmi kontextusukban igyekeztem bemutatni.

-Az utolsó és legfontosabb kérdés: Mit tanulhatunk Endre László tetteiből mi a mai Magyarországon?

Úgy gondolom először is azt tudhatjuk meg belőlük, hogy milyen rendszer volt az, amely lehetővé tette Endrének ezeket a tetteit.  A Horthy-rendszer egy jobboldali autoriter rendszer volt, amely egy vezér, Horthy Miklós irányítása alatt állt, aki nem választásokkal, hanem a katonai csoportok támogatásával jutott hatalomra. A vezérnek és támogatóinak a közös alapeszméi voltak: antiszemitizmus, antibolsevizmus és irredentizmus. A vezér tekintélye a nemzet védelmén és megmentésén alapult.  A harmincas évek végén és a negyvenes évek elején a Horthy-rendszer legitimációjában is egyre lényegesebb szerepet kaptak a zsidóság jogait korlátozó vagy őket kirekesztő „zsidótörvények”. Ezzel legalizálták a „mi” és „ők” szembeállítását, ami az autoriter rendszerek jellemzője. A zsidóságot pedig abba a keretbe helyezték, mint akikkel szemben „minket” meg kell védeni. Egyfajta kettős törvényhozás alakult ki, ahol voltak mindenkire érvényes törvények, és voltak csak a zsidókra érvényes törvények. Ezeknek a törvényeknek a része volt az is, hogy kik számítanak „zsidónak”. A zsidótörvényekkel feladták a polgári jogegyenlőség elvét, de azt az elvet is, hogy mindenki maga határozhatja meg a vallási és etnikai identitását, nem pedig egy külső hatalom önkényesen. Eközben a rendszer kormányai az orvosolni kívánt egyenlőtlenségeket sem tudták csökkenteni, s így nem is sikerült kifogni a szélsőjobb vitorláiból a szelet, hanem épp ellenkezőleg, tovább dagasztották azokat. A Horthy-rendszer jobboldali autoriter jellege meghatározta azt is, hogy Mussolini és Hitler szélsőjobboldali diktatórikus rendszerei lettek a fő szövetségesei.

Ez a szövetség vezetett végül Magyarország német megszállásához, amelyben a magyar fél semmilyen ellenállást nem tanúsított. A Horthy-rendszer annyira megfelelt a német érdekeknek, hogy azt nem is kellett lényegesen megváltoztatniuk. Így az nem változott meg oly mértékben a megszállás után sem, hogy rendszerváltásról beszélhetnénk. Ezt a folytonosságot fejezi ki Endre pályafutásában az, hogy az államtitkárságot azzal a maga szabta feltétellel is megkapta, hogy egyidejűleg alispán maradhat, amiről csak hetekkel később mondott le. Ezt követően a Horthy által kinevezett Sztójay-kormány Endre államtitkári közreműködésével a korábbi zsidótörvényeknél sokkal radikálisabbakat hozott,  amelyeket a teljes vidéki magyar zsidóság deportálásához vezettek. A végső megoldást nem lehetett volna megvalósítani a rendszer hozzájárulása és együttműködése nélkül. Ez pedig azt mutatja, hogy az mint cselekvési lehetőség benne rejlett már korábban is, s így semmilyen ellenállást nem mutatott azzal szemben. A rendszer autoriter jellegéből adódott, hogy a zsidóság jogait csökkentette, majd teljesen megszüntette. Ugyanis a rendszer vezető rétege így próbálta fenntartani a hatalmát, s ellensúlyozni azokat a társadalmi követeléseket, amelyek a hatalomból való leváltásához vezettek volna egy demokratikus rendszer esetén.

Úgy gondolom, hogy a Horthy-rendszer említett tulajdonságai alapján, amelyeknek Endre tettei a tünetei, megtanulhatjuk felismerni azokat a politikai nézeteket és tendenciákat, amelyek ma is jelen vannak, s amelyek érvényre jutása, ahogy a Horthy-rendszer története is mutatja, katasztrofális következményekkel járhat. Ezt tanulhatjuk a Horthy-rendszer történetéből a mára vonatkozóan. Ellenkező esetben fennáll annak veszélye, amire George Santayana szavai figyelmeztetnek, amelyeket az egykori auschwitzi koncentrációs táborban létrehozott múzeum bejáratára is felírtak: „Akik nem emlékeznek a múltra, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt.”

 

Az interjút Bártfai Imre készítette.