A Velencébe látogató turisták miközben utat törnek maguknak a többi turista alkotta tömegen, hogy megcsodálják a hajdan gazdag és nagyhatalmú város épületeit és lagúnáit, bizonyosan elgondolkoznak azon, hogy mi is akadályozza meg, hogy székesegyházastól, Dózsepalotástól víz alá merüljön az egész úgy ahogy van. Valóban különleges, hogy Velence már több mint 1600 éve lényegében stabilan áll egy cölöperdőn. A város több millió rövid, hegyes végével lefelé a talajba vert facölöpre épült. Közöttük található vörösfenyőből, tölgyből, égerből, erdei fenyőből, lucfenyőből és szilfából készült is. A tölgyet azonban egy idő után már nem használták alapozáshoz. Egyszerűen túl drága és értékes volt ahhoz, hogy sárba temessék. A felhasznált cölöpök a hossza 1 méter és 3,5 méter között váltakozik. A cölöpök faanyaga a Velencétől északra található erdős völgyrendszerből származik. Ez a terület adta az évszázadokon át a köztársaság által gyártott hajók alapanyagát is, éppen ezért fontos volt, hogy ésszerűen aknázzák ki a terület erőforrásait, így már 1111-ben rendelkeztek Fiemme-völgyben követendő erdőgazdálkodásról.
A várost tartó cölöpök rögzítése az úgynevezett battipaliknak, vagyis cölöpverőknek a feladata volt. Habár egyszerűnek tűnő munkájuk volt, valójában komoly szaktudást és nagy precizitást igénylő mesterség volt az övék. A battipalik egy kézi nehezék segítségével verték le a cölöpök egészen addig, amíg tovább már nem lehetett. A leendő építmény széleitől indulva haladtak befelé spirál alakban, négyzetméterenként átlagosan kilenc cölöpöt elhelyezve. Ezután a cölöpök fejét a víz szintje alatt lefűrészelték, hogy egy egyenletes felületet kapjanak, majd egy keresztirányú fa szerkezeteket, úgynevezett zatteronit helyeztek el rajtuk. A harangtornyok esetében ez a gerendákból álló szerkezet 50 cm vastag, más épületeknél általában mindössze 20 cm vastagságú. Az ily módon elkészült alapra épült a kőből álló épületszerkezetet.
A cölöpverők unkájuk során egy egyszerű dallamot énekeltek, amely segített nekik tartani az ütemet. A dal szövege abból az időből maradt ránk, mikor kereskedő köztársaság a törökökkel háborúzott a tengeren, és nem meglepő módon Velencét dicsérte kereszténysége miatt, a pogány törököknek pedig a halálát kívánta.
O issa eh
e issalo in alto oh
e in alto bene eh
poiché conviene oh
per ‘sto lavoro eh
che noi l’abbiamo oh
ma incominciamo eh
me se Dio vuole oh
lo feniremo eh
ma col santo aiuto oh
viva San Marco eh
repubblicano oh
quello che tiene eh
l’arma alla mano oh
ma per distruggere eh
el turco cane oh
fede di Cristo eh
la sé cristiana oh
quela dei turchi eh
la sé pagana oh
e spiegaremo eh
bandiera rossa oh
bandiera rossa eh
è segno di sangue oh
e spiegaremo eh
bandiera bianca oh
bandiera bianca eh
è segno di pase oh
e spiegaremo eh
bandiera nera oh
bandiera nera eh
è segno di morte oh.
Velence nem az egyetlen város, amely facölöpökre épült, de vannak olyan lényeges különbségek, amelyek egyedülállóvá teszik. Amszterdam is részben a mélybe süllyesztett cölöpökön nyugszik, Velencében azonban a felhasznált cölöpök nem érik el a teherbíró altalajt. Így bizonyos szempontból mondhatjuk, hogy a város úszik az tengerfenéki iszapon. A talajt úgy tudták megerősíteni, hogy a lehető legsűrűbben helyezték el a levert cölöpöket, ilyen módon jelentős súrlódást hoztak létre a közöttük és a talaj között. Lényegében a talaj folyékony természetét használták fel arra, hogy ellenállást fejtsen ki, és „megfogja” a fa alapzatot. Ennek a jelenségnek a neve hidrosztatikus nyomás.
Ez a technológia jóval régebb óta ismert, mint maga Velence. Vitruvius már a Kr. u. 1. században is említi az eljárást. A rómaiak hidak építésére során alkalmazták olykor. De nem csak Európában volt ismert ez az építési módszer. Az aztékok Tenōchtitlan építése során alkalmazták. Az azték főváros Velencéhez hasonlóan lagúnákra szigetekből és csatornákból állt, míg a megérkező spanyolok el nem pusztították.
Velence alapjai rendkívüli módon ellenállóak, ugyanakkor nem teljesen sérthetetlenek. A Frari Santa Maria Gloriosa templom harangtornya, amit égerfa cölöpökre építettek, évente 1 mm-t süllyed. Így az építése óta, összesen már 60 cm-t veszített a magasságából. A templomokhoz és más épületekhez képest a harangtornyok súlya kisebb felületen összpontosul. Kicsit úgy képzelhetők el, mintha tűsarkú cipőt hordanának.
Habár a város alapjainak kiterjedt vizsgálatára nincsen mód, azonban kisebb mintavételekre időnként lehetőség kínálkozik. Egy tíz évvel ezelőtt végzett felmérés kimutatta, hogy a faanyag a korábban gondoltakkal ellentétben ha igen lassan is, de folyamatosan korhad. A baktériumok oxigénmentes környezetben is képesek megtámadni a fát, azonban a fa, a víz és iszap alkotta rendszer az erős nyomás hatására továbbra is stabil marad. Még évszázadokig tartós is maradhat, ám nem lehet pontosan tudni, hogy Velence alapjai még hány évszázadon át fognak kitartani. Nagyon fontos a három alkotóelem egyensúlya. A talaj és a víz oxigénmentes környezetet biztosítanak, miközben a víz fenntartja a fa szerkezetét. A faanyag pedig súrlódást biztosítja. Ha a három elem közül bármelyik hiányzik, a rendszer összeomlik.
Velencét olyan emberek építették, akik nem tanultak talajmechanikát és geológiát, mégis olyan mérnöki mesterművet alkottak, ami kiállta az idő próbáját
Szász Péter