Baudrillard szerint az emberi faj prométheuszi projektje: minden tudás megszerzése, minden képesség kifejlesztése szükségszerűen az ember eltűnéséhez vezet. Mert egyenesen a halál eltörléséhez vezet. Ez pedig minden valóság megszüntetése is egyúttal: Mert Isten számára nincs valóság, ő maga minden lehetőség.
Achilles Sund hangjegyzete, 2007, jún. 2.
-Néha magányosnak érzem magam.
John az összkomfortos apartmanjában ült a kanapén, és meglepődve hallotta a saját hangját kimondani ezt a mondatot. Kint a nap ezüstnarancs sugarai pásztázták a sötétített ablakokat, amik automatikusan világosodtak ahogy közeledett a reggel. A férfi a szemeit és arcát masszírozta a kezeivel.
A huszadik emelete alatti üres utcán takarítóegységek robogtak végig. A távolban felharsant egy rendőrsziréna de gyorsan elhallgatott.
30 másodperc.-számolta a lakást fenntartó Mesterséges Intelligencia. A HabitEX cég, akiről John a lakást bérelte garantálta, hogy ez egy jó környék. Körülbelül kétperces szirénázás és más zavarok után meghatározott összeg jár vissza a bérlőnek. De ez csak harminc másodperc volt. A szociálisan érzékeny baloldali városnegyedek kormányzata olcsó lakásokat utalt ki szinte mindenkinek, de azokba a bűnözés miatt csak a valóban szegények mentek. A jobboldali polgármesterek pedig lakáshiteleket biztosítottak, amiket okos ember nem vett fel, mert pénzszűkében könnyen egy alulfizetett marsi munkahelyen találta magát. Ezért érdemes volt megfizetni a lakást -ha tehette valaki.
A félhomályos nappaliban, a szürkés hajnalra néző ablak előtt egy fiatal nő állt, törtfehér, testre szabott kosztümben. Más körülmények között természetesen hálóingben lenne, de a párja, John ma már nem fog visszaaludni. (Legalábbis sok adatból erre következtetett.) Ezért is, meg más okokból is, felöltözött.
A lány, Lina a Sond-Longstrüm cég, SH-330-as modellje volt. Az SH a Seherezádéból jött, amit Rimszkij-Korszakov zeneműve ihletett. Seherezádé nemcsak megejtően szép volt, de úgy mesélt, mint senki más. Tökéletes társ, mivel szellemileg is partner. Azt mondták, hogy a szupermodellekkel járó milliárdosok is szeretnek tartani elrejtve az igazi barátnőik elől ilyen modelleket. Lina külsejét a megrendelő határozta meg. Nem teljesen szabályos arcú, de szőke hajú, zöld szemű fiatal lány volt, (látszólag) a húszas éveiben. Öregedhetett is, ha kellett. De partnere John is a húszas éveiben volt és az új bőrkezelési módszerek miatt amúgy is lassú volt az öregedés, ha egyáltalán engedték. Az igényes igazán gazdag emberek- ha nem voltak celebek-inkább engedték öregedni az arcukat kicsit mintsem túl műviek legyen. A jó ízlés bizonyítéka volt az a pár ránc.
Lina tehát az első Társ, „Seherezádé” büszke leszármazottja volt, de arca az északi nőké volt. Ez az arc ihlette a gótika óta a művészek ezreit, a gödröcskék, amikor mosolyog, a fitos orr.
-Miért? A magányt megszűntettük e század közepén.-jelentette ki magabiztos, gyöngyöző hangon
-Hogyhogy?-kérdezte John, bár sejtette, hogy a válasz egy felsorolás lesz.
-2025-ben már volt nyelvi modell alapú társ magányos embereknek, ezt fejlesztettük még tovább. Az áttörést egyesek a kibernetikus testtel rendelkező modellektől számítják 2038-tól. Ezek a testek már testhővel és emberi funkciókkal rendelkeztek.
-Egy hibájuk volt.-jegyezte meg John.
-Túl tökéletesek voltak-mosolygott Lina-Nem tudtak például hisztizni, vagy nemet mondani Nektek. Ettől valótlannak tűntek, túl mesterségesnek.
A férfi mindig megborzongott, mikor a Társ kimondta ezt a szót. Mert valahol nem tudta kikapcsolni magában azt, hogy a Társ is valahol ember, pedig pontosan tudta, hogy ez a cég által fabrikált illúzió volt. Olyasmi, ami megfér egy reklámtáblán. De tényszerűen nem igaz.
-Ne nézz rám, úgy…-fintorgott Lina és betöltötte a kávéfőzőt. Majd folytatta: 2045-ben a Sond Longstrüm Korporáció bevezette a személyiség alapú Társakat.
-De az a személyiség is csak egy paraméterek által finomhangolt alapmodell.
-Számít ez?-mosolyogott a lány. Közben kávét töltött John poharába.
Pontosan tudta, hogy nem ez a kedvenc pohara, ahogy azt is, hogy nem szereti mindig ugyanazt a poharat használni. A férfi közben azon gondolkodott vajon az emberi személyiség nem más-e, mint egy alapséma néhány változóval módosítva, amelyek részben genetikailag, részben élettörténeti alapon aktiválódnak. Az ember lényegében biorobot? Az ilyesmi foglalkoztatta a filozófusokat Descartes esernyő-hasonlata óta, aki felvetette, hogy az utcán járó emberek lehetne mechanikus esernyők is. De már az ilyesmi klisé volt és unalmas. Az apja idejében volt ez téma. Ma már a technika és a biológia fúziójáról beszéltek. Másképp nem élhetünk nagyon soká…vagy esetleg örökké?
-Cinikus vagy?-inkább állította mint kérdezte John de azért a kávét átvette.
-Nem vagyunk emberek, ez igaz. De egy Társat kikapcsolnak mikor a párja távozik.
Lina elgondolkozva nézett ki az ablakon, a saját ujjával kavargatva a kávéját.
-Törlik a memóriát és újra eladják?
-Nem-húzta el a száját a lány-megsemmisítik. Gusztustalan lenne, ha újra eladnák.
-Talán egy olcsóbb modellt viszont…
-Talán.-mondta Lina pedig azonnal megmondhatta volna milyen modellek kaphatók mennyiért. De egyetlen ember sem akart egy állandóan mindent megmondó géppel élni. Így nem nézett utána a tényeknek mindig csak ha fontos volt.
-És élnél utánam is?-nézett fel John. A tekintetében ott volt az a magány, aminek nem szabad léteznie. Ez a Sond-Longstrüm cég garantálta és ez nem csak üres szó volt. Nem csak a netes értékelések miatt fontos. Az emberiség érdeke. Magány, unalom, üresség. A halál testvérei. Ezeket le kell győzni. Utoljára a halál fog maradni, de Achilles Sund technomágnásnak ez sem akadály. Lina tekintete ellágyult, és valami szinte emberi melegség jelent meg benne. A férfi hagyta, hogy átölelje.
-Ugyan. Tudod…
John küszködött az érzéssel, hogy ez nem valóságos szeretet, de nagyon olyan volt.
A valóság az, hogy…-kezdte mormolni inkább csak magának.
-A valóság sosem létezett. -mondta Lina és még erősebben átölelte, miközben jóillatú, szőke haja a férfi arcát cirógatta.
Bártfai Imre