Heiligenstadt Bécs 19. kerületének része. Utcáin sétálva még érezhetjük az osztrák kisvárosok romantikus hangulatát, amit talán minden magyar turista keres az osztrákoknál, mióta világ a világ. A hagyományos stílusban épült régi lakóházak, és akár több száz éves borozók teszik nagyon jellegzetessé a városrészt. Itt található Probusgasse 6. szám alatti ház. Ez a régi, egyemeletes épület már csak koránál fogva is érdekes, hiszen valamikor 15. század közepén épült, vagyis a nándorfehérvári diadal környékén. Természetesen azóta több átalakításon is átesett, úgyhogy már nem úgy néz ki, mint ahogy kinézhetett mikor Mátyás bús hadát nemcsak Bécs nyögte, hanem a tágabb környéke is. A házban aztán 1752-ben pékség nyílt, amihez tartozott sütőház, utcai üzlethelyiség és a pék lakása is az emeleten. Nem tudni pontosan, hogy Beethoven miért pont ezt a házat választotta első heiligenstadti tartózkodási helyszínéül, de azt biztos, hogy 1802 áprilisában itt, a pékség épületében vett ki egy belső udvarra néző emeleti szobát. Ez volt az első alkalom Bécsbe költözése óta, hogy a nyarat a városon kívül töltötte. Itt írta a „Vihar” szonátát, valamint a 3. szimfónia („Eroica”) első vázlatait, ma pedig a bécsi Beethoven Múzeum található benne.
A bonni születésű zeneszerző 1802-ben már egy évtizede a császárvárosban élt és több oka is volt, hogy kiszakadjon a városi nyüzsgésből. A túl sok munka, a tisztességes megélhetés miatti aggodalmak, szerelmi bánat, az önmagával szemben támasztott elvárásokból fakadó erős nyomás, de leginkább hallásának egyre romló állapota volt az ami miatt orvosa pihenést írt elő neki, hogy egy vidéki, természetközeli helyen lábadozzon. Heiligenstadt pedig ideális helynek bizonyult. A település mintegy öt kilométerre feküdt Bécs központjától, és az akkori viszonyokhoz mérten kényelmesen, kevesebb mint egy óra alatt elérhető volt a Zeiserwagen nevű, ló vontatta omnibusszal. Heiligenstadt, ez az akkor még mindössze 850 lakosú falu a Bécs környéki borvidék kedvelt fürdőhelye is volt, amelynek klórtartalmú kénes vizét egészségesnek és erősítő hatásúnak tartották.
A fürdőkomplexumban a mára lefedett Heiligenstadti-patak mellett nyolc nagy fürdőmedence állt rendelkezésre a szegényebb vendégek számára, így akár óránként ezren is megmártózhattak bennük. A fürdőudvaron belül tizennégy különálló fürdőszoba volt a kénes vízre specializálódva. Ezeket fűtőkemencével is ellátták. A fürdők maguk a talajba voltak süllyesztve, és kényelmesen, lépcsőkön lehetett megközelíteni őket. A szolgáltatások ára az igényekhez igazodott: egy egyszerű fürdés 20 krajcárba került, míg egy káddal és törölközőkkel ellátott vízkúra 40 krajcárba. A vendégek számára összesen 28 szobát alakítottak ki. A földszinten tágas fogadóterem állt a vendégek rendelkezésre, a nagyobb vendégszobák az első emeleten kaptak helyet. A forrásvizet palackozták is, így az urak a nyári rezidenciájukba is magukkal vihették.
Habár a források 19. század végére fokozatosan kimerültek, Beethoven látogatásainak idején még virágkorát élte a heiligenstadti fürdőkultúra. Beethoven – habár orvosai időnként gyógyvíz kúrát is előírtak a számára, hátha a víz segít a fülproblémáján – nem a fürdőzés miatt járt vissza Heiligenstadtba és környékére, hanem a természet miatt. Beethoven lényegében rákapott a természetjárásra. Szenvedélyes gyalogló vált belőle, aki örömét lelte az órákig tartó sétákban, különösen a vad és romantikus vidékeket kedvelte. Néha állítólag egész éjszakákat töltött ilyen kirándulásokon, és gyakran több napra eltűnt, anélkül, hogy bárki tudta volna, hol van. Kirándulásain nem pont túrához illően öltözködött. Akkoriban szokásos városi viseletet, filckalapot hordott, amit gyakran annyira átáztatott az eső, hogy mire hazaért, csak úgy csüngött rajta. A szobában szokás szerint úgy ahogy volt, vizesen a ruhásszekrény tetejére hajította, ahol száradás közben felfelé merevedett. Nem érdekelte, ha megnézték vele az utcán.
Sétái és kirándulásai közben gyakran látták jegyzetelés közben. Ezekben a jegyezetekben nemcsak a gyógyfürdőket írta le alkalomszerűen, hanem a Bécs környéki falvakat és tájakat is, mint Döblinget, Mödlinget és a Brühl-völgyet. A sétái a rá jellemző nagyon hosszú és több szakaszból álló alkotói folyamat részét képezték. Ilyenkor ihletet gyűjtött és lejegyezte ötleteit. Ezek az ötletek kezdetben gyakran egyértelmű, egyszólamú zenei formát öltöttek, majd ezt követte a dallami finomítás, a harmonikus rétegzés, a hangszerelési színezés és a dinamikai hangsúlyok kidolgozása. Az így létrejött, rendkívül részletgazdag lejegyzés különösen nagy kihívást jelentett Beethoven kottakiadói számára.
Ő maga így fogalmazott heiligenstadti tartózkodásáról: „[…] vidéken vagyok, és kissé tétlen életet élek, hogy aztán később annál tevékenyebben élhessek […]”
Leveleiben barátainak részletesen beszámolt hallásproblémáiról: krónikus fülfájás, fülzúgás kínozta. A hangos zajokkal szembeni rendkívüli túlérzékenységről, a kommunikáció nehézségeiről, valamint a magas hangok hallásának elvesztéséről panaszkodott. Az orvosok által javasolt gyógymódok hatástalanok voltak, pedig mindent, amit a korszakban tudtak, megtettek. Alkalmaztak nála mandulaolajat, különféle teákat, tormát és vattát. Beethoven hiába vett langyos Duna-vizes fürdőket, mindez nem javított a hallásán. A vidéki csönd, és a hosszú séták nem segítettek a fülbaján, de még a hangulata sem lett jobb tőlük. Ma azt mondanánk, hogy mélyen depressziós volt; olyannyira, hogy még az öngyilkosság gondolata is megkísértette. Erről az úgynevezett Heiligenstadti végrendeletben írt. Ez a végrendelet egy levél, amit 1802-ben a pék házának bérelt szobájában fogalmazott, és testvéreinek, Johannak, és Karlnak címzett, ám végül soha nem küldte el nekik. Beszámol benne közismerten mogorva természetének hátteréről, miszerint is hallásromlása az, ami miatt kerüli az emberek társaságát, nehogy kiderüljön, hogy pont ő, akinek jobb hallásának kellene lennie másoknál, lényegében semmit nem hall. Habár letett az öngyilkosságról, szorongása nem oldódott, és bár semmi nem indokolta, de számolt a közeli halál lehetőségével.
Egy időben különféle tölcséreket használt hallókészüléknek, még a zongoráját is átalakíttatta, hogy egy hangvető felerősítse a húrokból érkező hangokat, ám mindez nem segített rajta. Élete utolsó kilenc évében beszélgető füzetek segítségével lehetett csak vele kommunikálni.
Akár munka, akár csak hétvégi városnézés miatt érkezik valaki Bécsbe, érdemes eltérni a szokásos látnivalóktól. Még ha valakit nem is érdekel különösebben a klasszikus zene, vagy éppen nem egy múzeumlátogató típus, Heiligenstadt, és a környező városrészek kellemes kontrasztját adják a turistáktól nyüzsgő belvárosnak.
Szász Péter