Archie Mayo, 1936.
Mit tesznek azok az emberek, aki egy sivatagba ragadtak? Ahonnan nincs kiút a remények zöldellő földjére. Az egyiknek az utazás hiányzik. A másiknak az életcél. A harmadik az életéért küzd. És a negyedik előtt már nem áll semmi -csak az emlékek.
Erről szól a Megkövült erdő (The Petrified Forest) c. film. Ez a film leginkább két dologról ismeretes: egyrészt sokszor színre vitt, színpadi mű az alapja, másrészt ezzel a filmmel tűnt fel Humphrey DeForest Bogart.
Kezdjük azzal, hogy a Megkövült erdő egy valóságos helyszín. Arizonában, a sziklás sivatagban van egy fosszilizált erdő, amely nemzeti park is. Ennek a környékén, Black Mesában van (a film szerint) az benzinkúttal egybekötött étkezde -féle, ahol a film szereplői a sors akaratából találkozni kényszerülnek.
Az úti éttermet Jason Maple (Porter Hall) vezeti, a lányával Gabrielle-el. (Bette Davis) Jelen van még apja, a kótyagos öreg „Gramp Maple” azaz Maple papa. (Charley Grapwin). Emellette a megfeneklett karrierű focista, Boze (Dick Foran) is.
Jason öntudatos amerikai, a gazdasági válság ellenére is szilárdan hisz az USA-ban, és elutasítja a borravalót, mint anti-amerikai szokást! (Na, csak látná a mai Amerika borravaló szokásait!) Igazi hivatásának a fogadós az önkéntes rendőrséget tartja.
Lánya, a félig francia Gaby Franciaország után vágyakozik a sivatag helyett, de esélye sincs kitörni a lélekölő sivatagi mókuskerékből. Bár nagyapjának vannak kötvényei, amikből pénzt lehetne csinálni a nagypapa utazásra nem adna pénzt. Papi boldog-boldogtalannak Billy kölyökkel megesett fiktív kalandjait meséli. Általában nem marad sokáig a hallgatóság. Az öregembert furcsa vonzalom köti az erőszakos bűnözéshez…Papi mintha a kaotikus és erőszakos régi Amerika árnya lenne, a fia már a kiscserkész, kispolgári új Amerika.
Boze izmos, de nem túl okos fickó, aki reménytelenül kergeti Gaby kegyeit. Egy napon fura vendég érkezik. A jól öltözött vándor, Alan Squier. (Leslie Howard) Alan egy kiégett brit író, aki vándorol, látszólag céltalanul Arizona sivatagjában. Gaby érdeklődését máris felkelti a nagydumás, romantikus idegen. Alan egyfajta nihilistának vagy egzisztencialistának tűnő, tipikus intellektuel figura.
Valamikor egy gazdag nővel élt, aki várta, hogy nagy író legyen, de az ihlet és nagy mű sose jött. Alan tele van nagyívű teóriákkal arról, hogy a természet legyőzi embert: a jövő a természet egyszerű gyermekeié, nem a magányos individualistáké, mint ő. A fene se tudja miért. Illetve ad rá egy magyarázatot: a neurózis teszi tönkre a modern embert.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy egy arrafelé utazó milliomos és a felesége is beugrik, de ők tovább haladnak. Csak addig azonban, amíg a körözött, veszélyes gyilkos, Duke Mantee (Humphrey Bogart) elrabolja a kocsijukat, mert az övé lerobbant.
Duke a Black Mesában lévő étteremhez hajt, hogy ott találkozzon a barátnőjével, aki már úton van. De a rendőrség is úton van, és Duke nagyon nem szeretne visszamennyi a dutyiba, ahol saját bevallása szerint életének jelentős részét töltötte. És ami még hátra van, az valószínűleg nem lesz hosszú….
A fegyenc megjelenése energizálja a közeget. Csakhamar túszul ejti még a milliomost, Chisholmot, feleségét és fekete sofőrjüket is.
Alan kezdi elemében érezni magát. Kifejti sötét filozófiáját, olyasmikről, hogy a nőkért minden áldozatot meg kell hozni, hogy nagy dolgokra kell törni és ha nem, megy akkor meg kell halni, lehetőleg dramatikus módon. Kissé már idegesítő, és olyan értelmiségi-paródia az ő szerepe. Láthatóan Duke-ot is idegesíti kissé, de szórakoztatja is. Két másik gengszter van még jelen: egy fekete srác Ruby, és Jackie, aki nagyon szeret keménykedni.
Boze megpróbál hős lenni, de elbukik. Ő nem a nagy szavak és gondolatok embere, hanem a tetteké. Duke nem öli meg. Igazából Duke belefáradt a bűnözéssel töltött életbe. Képes ölni, nagyon is, és meg is fosztja Chisholmékat az értékeiktől. De fölötte már ott lebeg a halál és igencsak hidegen lehell rá.
Ki is jelenti, hogy bárkit megöl, aki balhézni próbál, mert már kijelölték az akasztásra és úgyis csak egyszer akasztják fel az embert.
Egyébként bár Duke egy desperado, még neki is szent borzadás jelenik meg az arcán, amikor Alan kijelenti, hogy a Papának ideje lenne meghalnia és a pénzéből Gaby elutazhatna végre Franciaországba. A „legsötétebb féregnek” nevezi az írót a felvetésért, és hát igaza is van.
A fegyenc barátnője nem jön, a feszültség fokozódik. Duke-nak hamarosan szembe kell néznie a sheriff csapataival és az elkerülhetetlen véggel. Alan kifundálja hogyan segíthetné Gaby álmainak megvalósítását, igaz, a saját halála árán.
A végén bekövetkezik, amit előre láttunk: senki se jut ki a Megkövült erdőből. Csak Gaby.
Bár az erdő nagy csapdának bizonyult a filmben, a valóságban ez a népszerű, rádiójátékként is feldolgozott dráma sikeres karrierhez segítette Bogartot. Addig a pillanatig a már színészként kissé öregedőnek számító férfi nagyrészt kemény fickókat játszott, akik a törvény rossz oldalán állnak. De ezek mellékszereplők voltak. Úgy lehetett sejteni, hogy a karrierje megfeneklett. De Leslie Howard ragaszkodott ahhoz, hogy ő, a barátja kapja Duke Mantee szerepét. A többi már történelem.
Leslie egy magyar zsidó származású brit színész volt. Mindenben úgy élt mint Bogart későbbi hősei: utálta és kiparódizálta a nácikat, szerette és elcsábította a nőket és a kaland sem állt távol tőle. Portugáliába repült éppen amikor német vadászgépek lelőtték a gépét (a Boac 777-es járat 1943-ban) és ő is ott halt meg a többi utassal együtt. Egyesek azt rebesgették a nácik Churchillt akarták megölni a járaton, mások szerint Goebbels állt bosszút Howardon amiért gúnyolta a nácikat. Mindenesetre a halála éppoly legendássá tette mint élete. Bogart és Bacall egy gyereküket róla nevezték el.
A filmen látszik, hogy színpadi dráma az alapja, a párbeszédeken van a hangsúly és az összezárt karakterek dinamikáján. Leslie Howard karaktere nekem már kicsit túl sok, erőltetettnek tűnik a spleenje, bár Howard jó színész és kétségtelenül megvan az értelmiségi karizmája a szerephez.
Bogart igazán kiemelkedő az űzött, erőszakos vad szerepében, akiben mégis van valami sebzett emberség.
Bártfai Imre