A sorozatgyilkos cinkotai bádogosmester története sokak számára ismert lehet. A bűnügy, vagy inkább bűnügyek, amik a nevéhez kapcsolhatók, a maguk nyers valójában hátborzongatóak. Felfedezésük után hamart szenzációt keltettek. Kiss Béla tetteinek híre a határokon túlra is eljutott, és a mai napig izgatja az emberek fantáziáját. Kiss 1905 és 1914 között hét nőt gyilkolt meg. Módszere minden alkalommal ugyanaz volt. Hátulról lepte meg az áldozatait és egy drót segítségével megfojtotta őket, aztán ruhástól egy zsákba varrta és egy előkészített bádoghordóba gyömöszölte őket. A náluk lévő többi ruhadarabot is melléjük rejtette, hogy semmilyen nyomot ne hagyjon hátra. Mielőtt ónnal lehegesztette a hordók tetejét, a holttesteket alkohollal öntötte le. Hogyan derült fény a gyilkosságokra? Ki volt ez az ember? Miért követte el a gyilkosságokat? Ezeknek fogunk utána járni.
Napvilágra kerülnek a bűnök
Kiss Béla bűntettei nem alapos rendőri munka eredményeként, nem is bűnbánó vallomás nyomán, hanem pusztán véletlenül derültek ki. Habár ebbe a véletlenbe belejátszott némi anyagi haszonszerzési vágy is. Történt mindez 1916. május 9-én kedden. Ekkor már közel két éve tombolt az első világégés. Mindenből hiány volt. Építőanyagból, szerszámból, de még élelmiszerből is. Kenyeret, húst és több minden mást csak jegyre lehetett venni. Az újságok is háborús hírekkel voltak tele. Ennek a tavaszi napnak a reggelén Kressinszki Márton Budapestről Cinkotára utazott, hogy az örökségként a tulajdonába került Kossuth Lajos utcai házán felújítási munkákat végezzen. Ebben a házban lakott és bérelt műhelyt Kiss Béla bádogosmester, a házban működött még egy szatócsbolt is, valamint Takkács Istvánnak volt itt gyógyszertára. Az udvaron a cinkotai kaszinó raktára állt, nem utolsó sorban volt itt egy fáskamra és egy disznóól is, amiket szintén Kiss Béla használt. Mint hamarosan kitűnik, nem éppen rendeltetésének megfelelően.
A bádogos aznap nem tartózkodott otthon. Igazából már 1914 augusztusa óta távol volt, ugyanis a harmincas évei végén járó, nőtlen férfit az elsők között hívták be a háború kitörésekor; és egyből a szerb frontra vezényelték. Ezért a tulajdonos és a gyógyszerész jó ötletnek gondolták a bérlő holmija között kutakodni, és őt alkalmasint meglopni. Takács megemlítette, hogy egy alkalommal látta, amint Kiss nádad raktároz el a fáskamrájában. Ezért azt gondolták, hogy a nádat elcsenik, és stukkózáshoz felhasználják. Ám a legnagyobb meglepetésükre nád helyett, bádoghordókat találtak. Az összesen hét, eltérő méretű hordó láttán az alkalmi tolvajok szeme felcsillant, és hamar eldöntötték; bármit rejtenek is, ők azt a maguk hasznára fordítják. Szerszámokat, esetleg elrejtett benzint, vagy gyógyszert reméltek a fémhengerekben. Mikor az egyik bádogtartályt felnyitották, egy zsákba vart női holttestre bukkantak, nyakán zsineggel.
Egy nyomozás részletei
Kressinszkiék szaladtak értesíteni a helyi jegyzőt, aki a körorvos és rendőrök kíséretében ment ki a helyszínre. Természetesen a sajtó is azonnal megneszelte a bűntényt. Első dolguk volt, hogy Kiss hollétét próbálják kideríteni. Hamar kiderült, hogy a bádogos szerb fogságba esett, és egy volt katonatársa azt vallotta, hogy még 1915 februárjában tífuszban meghalt, ám ezt az állítást bizonyítani nem lehetett, hiába kérdezték ki korábbi parancsnokát, Aggházy Kamil. -A Hadtörténeti Levéltár és Múzeum későbbi alapítója a rendőröknek csupán annyit válaszolt, hogy „Minden katonára nem emlékezhetek”.
Habár a gyilkost nem sikerült előállítani, a nyomozók keze közé került egy cinkos, vagy bűntárs, akit Nagy Jánosnak hívtak, és korábban rendőr volt Cinkotán; vala egy takarítónő, aki a gyilkos szeretője is volt. Nagyra nem tudtak egyetlen gyilkosságot sem rábizonyítani, öt év börtönt azért végül kiszabott rá a bíróság bűnsegédlet és házasságszédelgés miatt. A szeretőt meg sem vádolták. A rendőrség minden eredmény nélkül felásatta az udvart, a közeli szemétlerakó területét, még a cinkotai kavicsbányát is újabb holttestek után kutatva. Átkutatták Kiss lakását is. A padláson egy különleges dossziéra bukkantak több száz szerelmeslevéllel. Mindet olyan nők írták, akiknek a bádogos házasság ígéretével csábított el. Összesen huszonhárom levélírót azonosítottak. A hordókat a Cinkotai temető ravatalozójába szállították.
Az áldozatokat nyilvános boncolás keretében igyekeztek azonosítani. A rendőrség újságokban tett felhívást, hogy akinek az elmúlt években eltűnt valamely rokona, vagy ismerőse, az jelenjen meg. Annyian jöttek el, hogy az emberek egy része kénytelen volt a sírok között várakozni, míg egyenként felnyitották a hordókat, azokból kiemelték a holttesteket, és mindazokat a ruhadarabokat, amiket a gyilkos még melléjük tömött. Az azonosítás nem nélkülözte a drámai jeleneteket. Az előkerült ruhadarabok alapján tudták megállapítani a holttestek személyazonosságát. Egy holttest maradt azonosítatlan.
A korabeli hírlapok hosszú cikkekben számoltak be a hordók megtalálásának körülményeiről, az áldozatok azonosításáról, és a nyomozati munkáról. Összességében alaposabb tényfeltárást végeztek, mint a rendőrség. Felkeresték és megszólaltatták mindazokat, akik korábban kapcsoltban álltak a bádogossal. Hozzájutottak nyomozati anyagokhoz, amikről szintén beszámoltak. Leírásaik, helyszíni beszámolóik egy olyan korból, mikor még a tömegtájékoztatás szinte kizárólag a nyomtatott sajtó privilégiuma, volt a lehető legplasztikusabbak. Az ember szinte úgy érzi, hogy ő maga is ott van a Cinkotai temetőben amikor valaki sírva ismer fel egy ruhadarabot, vagy éppen tudósítóként a helyszínre küldött Karinthy Frigyessel lép be Kiss Béla otthonába. Az egymással versengő, több és több részletet felkutató újságírók versengtek az olvasók figyelméért, akik végre máson is borzonghattak, mint a végtelenül áradó háborús híreken.
A gyilkos, akibe szerelmesek voltak a nők
Ki is volt Kiss Béla? Akik ismerték, azt mondták róla, hogy ügyesen dolgozott, de lusta volt, inkább más úton igyekezett pénzhez jutni. Szeretett mulatni, és a becsapott nőkkel tartatta el magát. Míg a gyilkosságsorozata tartott, buzgón járt templomba, a szobája falán is kereszt lógott. Társadalmi helyzeténél jóval olvasottabb ember lehetett. Könyvei között szakkönyvek éppúgy megtalálhatóak voltak, mint Casanova emlékiratai, Boccaccio elbeszélései, valamint a korra jellemző ponyvairodalom alkotásai. Nem kizárt, hogy némely olcsó könyvből merítette ihletét a saját tetteihez. Olvasmányai között a rendőrök megtalálták az osztrák sorozatgyilkosról, Schenk Hugóról írt regényt is. Volt egy nő, Pesadik Júlia, akivel kétszer is megpróbált együtt élni, de élettársa végül az egyik hordóban végezte. Két lányukat verte, és éheztette, mígnem végleg gyámszülőkhöz adta. A Nap újságírója felkereste, Kiss nagynénjét, aki felnevelte, hogy megtudja, milyen volt gyerekként. Az asszony szerint nem tűnt fel „hogy hajlama lenne a gonoszságra”.
Hoppon maradt szerelmesek, meggyilkolt menyasszonyok
Kiss Béla hat elemi iskolát végzett, és 15 éves korában tanoncnak állt egy pesti bádogosnál. 22 évesen Bécsbe költözött és egy évig élt ott, majd Budapesten élt. 1903-ban Cinkotán váltotta ki az iparengedélyét, annak ellenére, hogy hivatalosan ekkor Budapesten lakott, és csak tíz évvel később, 1913-ban jelentkezett át Cinkotára. A település jó választás volt a számára. A fővárostól nem volt túl messze; könnyen és gyorsan meg lehetett közelíteni vasúton. Sokat járt be továbbra is a városba, áldozatait is innen szedte. Mégis a budapesti rendőrség hatókörén kívül tevékenykedhetett.
A pénz volt az, ami motiválta a gyilkosságokban. Eredendően nem gyilkolni akart, hanem pusztán elszedni a nők pénzét. A célpontjai az idősebb, vagyis a kor viszonyai között idősebbnek számító, húszas éveik végén, harmincas éveikben járó, egyedülálló nők voltak. Olyanok, akik rendelkeztek némi megtakarítással. Őket csábította házasság ígéretével. Ehhez pedig a kor internetét, a hírlapok apróhirdetés rovatát használta a következő szöveggel: „Egy fiatal, intelligens bádogosmester nősülni óhajt és feleségül akar venni olyan nem igazán fiatal leányt vagy özvegyet, aki az üzlethez pénzt is tud hozni”.
Nem volt vele egyedül. Nősülni kívánó mesteremberek, férjhez menni szándékozó nők hirdetései töltötték meg az újságok hirdetés rovatát. A huszadik század kezdetén, a Budapestre költöző egyedülálló nők jelentős részben cselédként, vagy más alacsony státuszú állásban tudott elhelyezkedni. Az első világháborút megelőző időszakban a keresők nők több mint 40%-át cselédek tették ki. Cselédnek lenni azt jelentette, hogy társadalmi megvetéssel kell együtt élni, és a vasárnap délutánokat kivéve állandóan szolgálatban kell lenni. Ám az évek során félre tudtak tenni annyi pénzt, hogy hozománnyal tudjanak férjhez menni. Ezáltal pedig egy társadalmilag magasabb státuszt tudtak biztosítani maguknak. Ám aki még a harmincas éveiben is egyedülálló volt, az egyrészt szégyenként élte ezt meg, másrészt alig maradt esélye egy jó házasságra.
Kiss hirdetése sokuk számára az utolsó reménysugarat jelentette. Habár a cselédséggel szembeni korabeli előítélet átsugárzik a hírlapírók sorain, és cselédnek; mi több buta cselédnek minősíti a rászedett nőket, a bádogos áldozatai között nem volt cseléd. A többet kereső szakácsnőket részesítette előnyben. Házasságot ígérő leveleit a szintén nagy házasságszédelgő segédje kézbesítette a kiszemelteknek. Ők is Nagy Jánoson keresztül juttatták el levelüket Kissnek. Így semmilyen nyoma nem volt a postán a levélváltásnak. Igyekezett kiszűrni azokat, akiknek nem volt pénze, velük gyorsan szakított. Akinek a hozományát megfelelőnek ítélte, annak házassági ajánlatot tett, majd elszedte a pénzüket. Akár úgy, hogy kölcsönkért tőlük, akár úgy, hogy velük fizettette a kocsmai számláit, akár úgy, hogy zsineget csavart a nyakuk köré, és megölte őket.
Egy laklommal mégis bajba került. Az egyik rászedett nő, Tóth Margit nem hagyta magát, és pert indított ellene. Ám a tárgyalás előtti napon a lánynak nyoma veszett. Ugyanígy járt Tóth barátnője, Komáromi Erzsébet is, aki fültanúja volt Kiss házassági ajánlatának. Mindkettőjük holtteste egy-egy hordóból került elő. Mivel mind a vádló, mind a tanú eltűnt, az ügyet lezárták. A bádogost még ki sem hallgatták az eltűnések ügyében. 1914 előtt Budapesten nyolc nyomozó foglalkozott az eltűnt személyek felkutatásával. Ha nyoma veszett egy cselédnek, vagy szakácsnőnek, az keveseket izgatott. Habár a családok mind megtették a bejelentést hozzátartozójuk eltűnéséről, együk esetében sem kezdtek nyomozásba.
Egy társadalom, amelyik elfordította a tekintetét.
A holttestek előkerülése után szinte azonnal megkezdődött a felelősök keresése. Mivel az elkövetőt nem lehetett felelősségre vonni, a rendőrséget kezdték többen hibáztatni azért, hogy ilyesmi előfordulhatott. Ám önmagában a rendőrséget vádolni mégis igazságtalan. A nagyváros legkiszolgáltatottabbjai; a gyökértelenné vált, egyedülálló, iskolázatlan nők voltak. Aki rájuk vetette ki a hálóját, miként Kiss is tette, döbbenetesen keveset kockáztatott. Ezrével éltek láthatatlanul a városban. Akiket szolgáltak, megvetették őket, akkor voltak jók, ha észrevétlenek maradtak. Ha egyikük-másik kilépett a szolgálatból, vagy eltűnt, volt más, aki a helyébe lépett.
Szász Péter