Minden évben kiválasztásra kerül az év hala, az év fája és az év tortája. A halra és a fára bárki szavazhat. Az év hala szavazáson az előválogatást a Magyar Haltani Társaság végzi, és három jelöltet bocsát szavazásra. A három halfaj, amelyre legutóbb szavazni lehetett, a vágótok (Acipenser gueldenstaedtii), a paduc (Chondrostoma nasus), valamint a szilvaorrú keszeg (Vimba vimba) volt. Gyanítom, hogy a többség még egyikükkel sem találkozott; sem természetes vizekben, sem a tányérján, pedig ezek mindegyike hazai vizeinkben él. Izgalmas versengésben végül a vágótok szerezte meg a megtisztelő év hala címet 2026-ban, míg az év fája titulust a szegvári öreg tölgy hódította el.
Az év fája szavazást 2010 óta az Ökotárs Alapítvány szervezi, és a halaknál bővebb listát tár a szavazni vágyók elé. A szegvári öreg tölgy mellett még lehetett szavazni Ferenc József fájára Hajdúböszörményben, Gróf Serényi Béla kőrisfájára, az ásotthalmi Kiss Ferenc-emlékfára, Sármellék tölgyfájára, a Szarvas-kúti rét két öreg bükkfájára, valamint Bátmonostor zöld szíve és tüdeje facsoportra. A szegvári öreg tölgy végül 1976 szavazattal lett győztes. A szegvári öreg tölgy egy általános iskola udvarán áll, magányosan; egy 150 éves, terebélyes és tekintélyt parancsoló kocsányos tölgyről van szó, amely 15 méterrel magasodik a gyerekek és a tanárok fölé, amikor az udvaron vannak.
Az év tortáját többkörös zsűrizéssel, szakmai szempontok alapján választják ki. Minden évben bizonyos tematikák mentén lehet tortával pályázni. Az idei kiírás szerint a versenyzőknek a nevezett tortájukban kötelezően fel kellett használniuk rögös túrót és/vagy tejfölt oly módon, hogy az a tortában karakteresen jelenjen meg. Fontos volt továbbá, hogy csak magyar gyártású túrót és tejfölt használhattak fel. A túró és a tejföl mellett természetesen a cukrászok szabadon dolgozhattak más alapanyagokkal is úgy, hogy azok ne nyomják el az alapízeket.
Kis kitérőként jegyzem meg, hogy a rögös túró, mi több, nagybetűvel: Rögös Túró szóösszetétel valami miatt számomra szörnyen irritáló, erőltetett és mesterkélt. A túró az túró évszázadok óta, ezenkívül létezett még a lágyabb állagú krémtúró. A rögös túró kifejezést néhány éve találták ki, és erőltették hivatalos kategóriává és elnevezéssé. De lépjünk tovább.
A hosszú zsűrizést követően végül a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér elnevezést kapó tortája lett a befutó, amelyet a Magyar Cukrász Ipartestület honlapján a következőképpen jellemeznek: A győztes tortát az erdei bogyós gyümölcsök, a pirított mandula, a selymes tejfölös mousse és a rögös túró elegáns ízkombinációja alkotja, amelyet az édes feketeribizlibor tesz igazán különlegessé. A csokoládé, a vanília és a citrom tovább emelik az élményt, a liofilizált málna pedig már tényleg csak „hab a tortán”!
Minden évben megadom a bizalmat az év tortájának, bár számomra általában felejthető ízélményt adó alkotások ezek. Idén éppen ezért nem bíztam a véletlenre a tortakóstolást, és gyerekkorom kedvenc cukrászdáját kerestem fel egy szelet Bíborfehérért. A pilisvörösvári Emil Cukrászda az alapító keresztnevét viseli, és ma is a vörösvári svábok németes ízlését tükrözi a vendégtér. Ónémet ingaóra a falon, porcelán kávégép a pulton, amelyet emlékeim szerint egykor valóban napi szinten használtak; egyszóval olyan hangulatot áraszt, ahol az ember joggal várja el a jó minőségű tortákat és süteményeket.
Szombat délben érkeztem; úgy való, hogy ebéd előtt teszteljen tortát az ember, vagy nem, de én így tettem. Sajnos nem állítva, hanem fektetve kaptam meg a tortaszeletet, én pedig nem kísérleteztem a talpra állításával. Nem állítom, hogy – ahogy nagyapám hívta a túl vékony tortaszeletet – olyan gyönge lett volna, hogy nem áll meg a saját lábán, de azért nem kísérleteztem vele.
A celofán eltávolítása után egy valóban szép kivitelű, 12 rétegű tortaszelet figyelt a tányéron; lényegében egy túrótorta. A pirított mandula az alsó rétegben kapott helyet, a bogyós gyümölcsök pedig vékony zselérétegek formájában jelentek meg. A túrórétegek fehér színe és a gyümölcsrétegek kontrasztja valóban szép tortát eredményezett, a tetején lévő fehér csokoládés máz pedig, egy apró csokoládégombácskával díszítve, visszafogottan elegáns megoldás volt.
Azonban egy süteménynél a legfontosabb az íze. Azt nem állítom, hogy rossz volt, de valahol ugyanaz a csalódás ért, mint a korábbi évek országtortáinál. A jó ötlet és a szép kivitelezés felejthető ízzel párosult. A pirított mandula ízét éreztem, a többi íz viszont számomra elveszett egy indokolatlan, mindent elnyomó édességben. Ha a csokoládéréteg nélkül kóstoltam, sajnos akkor is domináns maradt a cukor; ha a csokoládéval együtt, akkor érezhető volt a fehér csoki íze, ami amúgy jól passzol a pirított mandulához, de a közöttük lévő rétegek ízét teljesen elfedték. Persze egy torta alapból édes, hiszen a torták természete az, hogy édesek, ám ami ebbe a szeletbe került, az kétségkívül túlzás.
Amit nem tudok, és csak úgy deríthetném ki, ha Gyulán is megkóstolnám a tortát, az az, hogy csak Vörösváron nem sikerült jól elkészíteni a recept szerint, vagy eredendően is ilyennek kellett lennie.
Szász Péter