Részlet az Istenek nem térnek vissza c. regényből
A regény e részletében Váradi Judit volt rendőrnyomozó alkalmi munkatársainak Kékedi Bálint írónak és Radusán Farkasnak meséli el egy nyomozás sötét történetét.
Ebben a részletben ízelítőt kapunk Judit karakteréből — abból a hidegvérű logikából és néha kényelmetlenül éles emberismeretből, amivel egykori rendőrnyomozóként dolgozott. A történetéből pontosan érteni fogjuk, csakúgy mint Bálint és Farkas, miért ő a legjobb választás arra a feladatra, amivel Alexios a regényben megbízza.
Egy gyilkos elme és a rá vadászó rendőr párharca: Elég sűrű hálót tud-e szőni a pók, hogy megmeneküljön a gyilkos méhtől?
1.
Szóval akkoriban még rendőr voltam, de már tapasztaltabb nyomozó, akire komoly ügyeket bíztak. Gyakran késő estig dolgoztam. Nem volt kedvem hazamenni egy üres albérletbe. Egy macskáról sem tudtam volna gondoskodni az életvitelem mellett.
De a konyhaasztalon otthon letettem a laptopot és ha nem kellett valami bizonyíték, otthon is folytattam a munkát. Jó, nem minden felettesem ismert el, de a legtöbb igen.
Azon a nyáron eltűnt egy fiatal lány. Tizenéves volt, nem ment haza Budára. Már forró nyár volt, hogy manapság is, mezítláb ültem a konyhában, mikor behívtak az irodába.
Alighogy megérkeztem a kapitányságra kezembe nyomták a dossziékat. Azt mondták a lány nem érkezett haza, ezért a család keresteti. De aztán küldött üzenetet, hogy jól van, a Sziget fesztiválon van Izabellával. Aki valami régi barátnője volt, az egyetlen igazán közeli.
Meg akartunk bizonyosodni róla, hogy a lány tényleg ott van, de nem vette fel a telefont. Később a facebookon is írt, hogy most jutott géphez és még a Szigeten van. Két nap és hazamegy. Kiküldtük az ügyeletes embereket, hogy keressék meg a fesztiválon. Nem találták.
Nézegettem a fényképeit, olvastam az anyagot és akkor jutott eszembe: miért hívja Izabellának a barátnőjét? Ki hívja a teljes nevén a barátját? Engem is Jucinak hívtak a barátnőim pedig utáltam. Főleg, ha ilyen régies a név. Én Izának hívnám. Azonnal felhívtam az anyját és megerősítette, hogy Izának nevezte mindig a másik lányt.
Ezek után még kevésbé hittem, hogy Kiss Tímea valóban a Sziget-fesztiválon van. Nézegettem a térfigyelő kamerákat, persze be is jártam a környéket, ahol utoljára látták.
Elmentem a családhoz és elkértem az anya mobilját. Vettem a bátorságot egy magánakcióra, ahogy szoktam. Válaszoltam az SMS-re. „Fifike is nagyon vár, siess haza. Anyu.”
Fifikét régebbi képeken láttam. Egy cocker spániel kutyus volt. Sajnos két éve elpusztult. Timinek ezt tudnia kell, imádta a kutyáját. De ha valaki elrabolta a lányt, talán ő is tudja.
Hát nem tudta. Azt válaszolta. „Oké, rendben. Timi.”
Bizonytalan válasz volt. Sem az nem volt benne, hogy „nekem is nagyon hiányzik Fifike” sem az, hogy „de hisz ő már nem is él.”
Ebből arra következtettem, hogy Tímea sajnos már nincs az élők sorában. Aki elrabolta kiszedte volna belőle ezt az információt, ha félre akar vezetni minket. És mi másért üzengetne?
Próbáltam nyugtatgatni az édesanyát. Most is előttem van, ahogyan a fotelben összecsuklik és zokog. Amikor megjött a válasz „Fifikéről.”
Még világos volt, amikor elmentem, a budapesti utcák forró tömbje lökte ki magából a beszívott hőt. A szűk utcák mintha el akartak volna nyelni. Nehéz munka a miénk, Bálint.
2.
Bementem a kapitányságra.
A dossziét a hónom alatt szorítottam, és éreztem, hogy a papír súlya nehezebb, mint kellene. Nem a papír miatt. A felismerés miatt. Tímea nem él. És valaki az ő nevében beszél hozzánk.
A rendőrségen nem szeretik, ha az ember magánakciózik. Én meg nem szeretem, ha hazudnak nekem. És azt főleg nem szeretem, ha valaki védtelen embereket öl.
Eszembe jutott egy régebbi ügy. Hasonló dolog, de ott még eltűntként van nyilvántartva a lány, Köves Petra. Ő is üzengetett a családnak. Mármint az a valaki, aki most Petra facebookját kezelte. És akit én el fogok kapni.
A család ragaszkodott ahhoz a hithez, hogy a lányuk valóban él még és ő üzen nekik. Hol az Alföldről írt, hol Erdélyből. A bejelentkezéseit lokalizáltuk. Arra jutottam egy pszichológus kollégával, hogy a gyilkosnak ez úgyszólván a fétise. Ez izgatja. Hogy a család remény és fájdalom közt ingadozik. Bezárathattuk volna a facebook oldalt a céggel hivatalos úton. És nem volt bizonyíték rá, hogy a lány nem él, de arra igen, hogy eltűnt. Az, aki Petra nevében írt a családnak ragaszkodott a meséhez, hogy ő csak világgá ment. Petra valóban kalandor csaj volt korábban is de nagyon szerette a szüleit és a nagyszüleit. Egy szavát sem hittem „facebook Petrának” természetesen.
Ezért a családhoz fordultam és megszerveztem, hogy Petra egy barátnője beengedjen a saját accountjába. Én lettem Orsi, Petra egy régi barátja. A gondolat akkor fogant meg amikor épp papucsban csoszogtam ki a konyhába kávét inni. Este nyolckor inkább teát szoktam, tudjátok minőségi menta-teát. Vagy japán hojicha teát, ittál már olyat Bálint? Ne fintorogj, csak megjátszod magad. Nem utálhatsz minden kifinomultságot ennyire.
Alighogy meglátom az előszobát és ott a sálamat, arra gondoltam, Judit miért nem raktad el a sálad ilyen meleg nyáron? Nem lesz rá szükséged. Talán reggel, vagy éjszaka.
És akkor beugrott. Az eltűnése napján egy selyemsálat viselt Petra. Honnan, kitől van? Szerencsére az édesanyja meg tudta mondani. Ő vette neki karácsonyra egy plázában. Tehát ha állítanék valamit róla, ami nyilvánvalóan hamis akkor a lány maga meghazudtolna.
Másnap „Orsi” ráírt „Petrára”:
„Petrám, ha nem is jársz erre visszaadnád a sálamat? Tudod, magaddal vitted. Emlékszel, csak kölcsönbe adtam mert úgy tetszett neked. Fel is adhatod. Puszi, Orsi.”
Vártam pár órát. Idegtépő várakozás volt. Az ember, ha nyomozó szorgosan kapar, gyűjtögeti az adatokat. Hatalmas kirakós. De ilyen játékokba csak komoly engedélyekkel lehet belemenni. Én megint szabályt szegtem. Szeretem a kirakóst. Ja meg azt, tudod Bálint, amikor ilyen labirintusban kell követni egy útvonalat a sok szál között. Ma már nincsenek ilyen rejtvények a magazinokban.
Végül aztán választ kaptam. Még mindig Orsiként voltam belépve.
„Kopjál le. Nem adtál semmilyen sálat. Átlátszó vagy, fakabát.”
Helyben vagyunk gondoltam. Az izgalomtól, és nem a félelemtől átfutott rajtam az izzadság.
3.
Sokáig talán órákig gondolkoztam mit írjak neki. Semmi nem volt a kezemben, tényleg szinte semmi. Annyit viszont már tudtam, hogy ez a fickó hogyan dolgozik és mi izgatja. És most már nehezebb lesz a dolga. Mert nem fog leállni, ezt a pszichológus is mondta.
A hadviseléshez hozzá tartozik a másik lelki megdolgozása. Mi rendőrök tudjuk ezt. Ne röhögj, Farkas! Ez…hozzátartozik a munkánkhoz. Ahol kevés a bizonyíték megpuhítjuk a lelkeket.
Hát válaszoltam neki. Ja, előbb megittam a kávét.
Oké, akkor most már tudod, hogy figyellek és tudom mi mozgat téged. A sarkadban leszek.
Üdvözlöm Fifikét is.
A fickónak ebből leesett, aminek le kellett esnie: én látom a mintázatot.
A sötét konyhában ültem. Kis konyhám van. Megcsapott a kinti hideg levegő, és láttam a város fényeit. Arra gondoltam valahol ott van kint, valamelyik kerületben, valamelyik tető alatt a gyilkos, és még nem tudom, hogy kapom el.
Csak abba tudtam kapaszkodni, hogy a gyilkos szeret kontrollálni. Sőt, nem bírja ki, ha nem ő irányítja az eseményeket. Ezt kell tehát elvenni tőle. Számít a figyelmemre. Számít rám.
A gyilkosok mindig azt hiszik, hogy ők irányítanak. Mindig azt hiszik, hogy ők diktálják a tempót. Hogy a rendőr csak fut utánuk. Én meg azt hiszem, ebben tévednek. Ha jól végezzük a dolgunkat.
Ez a fickó szeret játszani. A játékai persze fájdalmasak, szadisztikusak. A visszacsatolást élvezi leginkább. Nem azt, hogy elrabolta és megölte a lányokat. Hanem amikor üzenget a nevükben. És válaszolnak neki. És reménykednek. Pedig ő tudja, hogy hiába.
Jó kis frázis. „Fakabát.” Nem lehet fiatal az emberünk. Pedig úgy vigyázok, hogy elegáns legyek -gondoltam- erre lefakabátoz.
Valahogy éreztem, hogy belemásztam az agyába. Új játékra késztettem. Elkezdtem izgatni az agyát. Íme itt egy zsaru, aki tudja mit tesz, hogyan dolgozik, mi izgatja. Akivel párharcot folytathat. Ha így nem kapom el, akkor sehogy.
4.
Nem lehetett más tenni sok ideig mint újra és újra átolvasni mindent, amit tudtunk. A tanúvallomásokat, átnézni az utat, ahol a lányok mozogtak. A kapcsolati hálójukat. Ha nincs látható közös pont akkor nehéz egyről a kettőre jutni. Ezért is volt mindig nehéz elkapni olyan gyilkosokat, akik nem ismerték az áldozatukat, maximum megfigyelték titokban.
Az ilyen gyilkost nehéz az áldozathoz kötni. De ismertek, én tanulok a póktól. Egyszer végig néztem, ahogy megöli a hálójába akadt legyet. Nem az volt a rossz, hogy ölt. Hanem hogy nem azonnal. Elment. Lebénította. Visszajött. Addig, amíg a légy már nem zörgött többé. És az egy súlyos pillanat. A kérdés: ki lesz a pók és a ki lesz a légy?
Nem kellett nagyon rángatnom a hálót. Hamarosan újra jelentkezett. És ha nem teszi -hát nem tudom mit tettem volna.
Egy hangfelvételt küldött. A hangfelvételen egy fiatal lány sírt és könyörgött. Semmi konkrétum, csak egy nagyon valós, csontig hatoló rémület.
„Na ide figyelj Orsi, aki Judit vagy igazából…már a nőcskék is rendőrt játszanak. De mondjuk ügyes vagy. El fogsz jönni oda, ahova mondom, ha meg akarod menteni ezt a kis csitrit. Erre nem számítottál, igaz? Még nem nyúltam hozzá. Érdekel, hol tudod átvenni?”
Elgondolkodva hallgattam meg újra és újra a hangfelvételt. Reméltem, hogy igazat mond. Mármint arról, hogy nem nyúlt hozzá. „Csitri”, így a tanárnőim beszéltek az iskolában jó húsz éve. De ő a profilja alapján ő egy középkorú férfi, nem igazán kedveli a nőket és kontrollmániás. Erre utal a „nőcske” kifejezés.
Már tudja ki vagyok. De honnan? Az akciómba nem avattam be pontosan senkit. Egy-két ember tudott arról, hogy a két ügyet összekötöttem. És egy ember arról, hogy kikértem Petra aktáit. A családtól tudta vajon meg?
Ha tudja, hogy én ki vagyok, akkor már célpont vagyok én is. Csapdába akar csalni. Miben reménykedik? Ki futna ebbe bele?
Ha odamegyek akkor megint ő irányít majd. És megöl. A lány pedig lehet, hogy már most sincs az élők sorában. Hiszen ezt tette a családdal is mindig. Üzent nekik, amikor a szerettük már halott volt. A pók, aki visszamegy áldozataihoz, akkor is, amikor már holtak. Aztán becsomagolja őket.
Egy bökkenő volt csak: én nem vagyok áldozat. Én vagyok a ragadozó.
5.
A ragadozót nehéz lerázni amikor szagot fog. És mi volt ez a szag? Hát, hogy tudta ki vagyok. Pont ez. Rám akart ijeszteni ezzel? Nem sikerült. Ki tudhatja, hogy én kértem ki az aktákat Petráról?
Elsősorban Márti, a kolléganő a rendőrségi archívumban. Aki ellenjegyezte. Aki beengedett engem. Mert kedvel és mert tudja, hogy nem élek vissza vele.
De mást is „beengedett”. Megnéztem a facebookját, és elbeszélgettem vele aznap. Elújságolta, hogy van egy pasija pár hónapja. Most teljesen lázban ég. Elmennek majd Egyiptomba és utána meg fogja kérni a kezét. Romantikus férfi. Neki is jár végre a boldogság, így negyven felett. És végre egy férfi, aki eddig betartotta a szavát. Megszorongattam kicsit. Bevallotta, hogy a férfi kérdezte őt a Petra-aktákról. Azt mondta ismeri a családot és nagyon sajnálja őket. Csak az érdekelte megkerül-e a lány. Esetleg tényleg megölték-e. És Márti elmondta neki, hogy én, Váradi Judit, a legjobb nyomozó (jaj, ez kedves volt) én dolgozom az ügyön és bízhat a sikerben. Nagyon megörült neki, mondta Márti. Látszott, milyen együttérző.
Bálint ne temesd az arcodat a kezedbe, nem illik egy ilyen puccos kávéházban! Szóval elmondtam neki, hogy Márti: rossz hírem van. Kisírta magát. Én megígértem, hogy hallgatni fogok. Felhívta a pasit. Az nem vette fel. De később visszahívta. És akkor bemértük.
Hát másutt volt, mint a megadott hely, ahova mennem kellett volna a találkozóra. Mi volt a terve? Azt hiszem az, hogy odacsal valahová, aztán felhív, és megöli közben a lányt. És tudatja: nála van az irányítás. Félrevezetett volna azzal, hogy engem akar. Lelkileg akart megsemmisíteni.
Még így sem tudtam, hogy a bemért utcányi helyből, ahol raktárépületek, telephelyek vannak pontosan hol lehet. Kérdezgettem Mártit. Annyit tudott mondani, hogy a férfi néha szabadkozott, hogy munkásruhában jött. Hozott neki friss péksüteményeket. És a furgonja fehér, a felirat: Fincsi Pékség. Bingo. A Fincsi Pékség telephelye abban az utcában volt.
„Hát ő is hazudott”. -mondta Márti könnyekkel a szemében. „Nem hazudik mindenki.” -vígasztaltam. „De, aki hazudik azt én elkapom. És felelni fog.”
6.
Feltett kézzel jött ki a raktárépületből. A pisztolyomat rászegeztem. Egy utolsó bizonyítékot akart, hogy ő irányít. Kék munkásnadrág volt rajta, kockás inggel teljesen hétköznapi, szakállas férfi arc. Valami démoninak képzeltem, valami meglepőnek. Banális volt. Esküszöm még volt némi szimpatikus is az arcában, olyat átlag, egészen ápolt magyar férfi. Gúnyos de megfáradt arccal szólt oda nekem, aki fegyvert fogtam rá:
-Na most mi lesz? Besietsz megmenteni? Siess, már elég gyenge…vagy először megbilincselsz? -Térdre! -utasítottam ellentmondást nem tűrő hangon. Még mindig gúnyos mosollyal térdre ereszkedett. A kezét hátra tettettem vele, és óvatosan megbilincseltem. Nem hibázhattam. A lány, ha még él, most tőlem függ. De nem történt semmi. Hagyta magát megbilincselni. Azután bevezettem a raktárba magam előtt. A lány ott ült egy székhez kötözve. Nyomorult állapotban, kifacsart pózban. Örülök, hogy az anyja nem látta meg így, vizelettől átázott nadrágban, koszos arccal. De a fickó nem kínozta meg.
-Ő a te jutalmad. Így intéztem. Fel tudod mutatni, hogy él. The winner takes it all. Ismered az Abba számot? -nevetett a gyilkos.
Aztán mikor elkezdtem eloldozni a lányt, persze csak miután segítséget hívtam a fickó váratlanul meglökött és elkezdett futni, hátrabilincselt kézzel. Én utána. Nem értettem hova akar tűnni, de a torkomban dobogott a szívem. Nehogy mégis lelépjen. A raktárépület közelében egy forgalmas út volt. Kirohant a teherautók elé. Azt kiáltotta, amikor egy kamion kerekei alá került: „Én irányítok!” Legalábbis azt hiszem….
Hát ennyi a történet. Szerencsém volt. És igen, ragadozó vagyok. Azt hiszem tanultam attól a póktól. De én a méheket szeretem. Miért, Bálint? Mert cukik, de nagyot tudnak szúrni!
Bártfai Imre