„oly teremtmény, oly vérengző, oly gonosz, hogy aki kiállt ellene, mind holtan maradt ott. Ötven férfi komplett csontváza hever szerteszét az odújában. (…) Halál vár ott rátok nagy, görbe, randa fogakkal.”
„A nyúlon túl?”
„Nem, a nyúl az!”
„Ez nem közönséges nyúl, ennél aljasabb, gonoszabb, rosszindulatúbb rágcsálót még nem láttál. (…) Vigyázz, csak vigyázz, ez a nyúl halált lövell ki magából, akár egymérföldnyire is.”
A Gyalog galopp híres vérnyula már-már annyira abszurd, hogy kizárólag Graham Chapmanék agyából pattanhatott ki; gondolhatnánk. Pedig ők nem csináltak mást, mint középkori kódex illusztációkat vittek filmvászonra. Persze azért csavartak még egyet a humor faktoron, hogy a modern ember is legalább akkorát tudjon nevetni, mint azok az egykori miniátorok, akik egykor feltehetően egymásnak mutogatták gyilkos humorral festett nyulaikat. A legtöbbször persze a nyuszik csak ártatlanul szökdécselnek a középkori kéziratok díszes szegélyein vagy miniatúráin. Megjelennek, mint a természet szépségének szimbólumai, vagy mint a falusi gazdaság fontos haszonállatai. Ám olykor, látszólag rejtélyes okokból, ezek az imádnivaló, bolyhos kis lények kőszívű gyilkosokká változnak.
Mitől válnak a békés zsákmányállatok könyörtelen fenevadakká? A középkori kéziratok margóján gyakori téma a „feje tetejére állított világ” Itt, ahol a szerepek felcserélődnek, és semmi nem úgy van ahogyan megszokott, a nyulak bosszúszomjas vadászokká válhatnak. Ezek szőrös kis jószágok igazi bosszúállókként meg akarják büntetni mindazokat, akik bűnt követtek el a nyúlfaj ellen.
Az egyik korai; 12. századi gyilkos nyúl-ábrázolás egy díszes „T” betűben bukkan fel. A betű egyben funkciót is kap, akasztófaként használja két nyúl, hogy egy vadászt akasszon fel rajta. A nyulak a hátsó lábukon állnak, első mancsukkal mutogatnak, mintha gonoszul gúnyolódnának.
Egy 14. századi illusztráció sorozatban, mint egy képregényben, izmos nyulakból álló csoport véres bosszút áll egy vadászon. Először egy nyúlíjász hátbalövi a vadászt, majd a nyulak megkötözik, és egy nyúl bíró elé állítják. Miután bűnösnek találják, a kegyetlen nyulak elhurcolják és lefejezik. De ezzel még nincs vége a történetnek. Az irgalmat nem ismerő pihe-puha állatkák, mint akik rákaptak a vér ízére, új célpontot keresnek, és egy vadászkutyát szemelnek ki maguknak. Kutyákkal gyakran vadásztak nyulakra, így a kutya tökéletes célpontja lett a nyúlbosszúnak. A kutyát is nyíllal lövik meg először, majd megkötözve nyúl törvényszék elé állítják, végül majd felakasztják.
Amikor a nyulak nem vadásznak kutyákra, akkor lovagi módon megküzdenek velük. Az egyik ábrázoláson a nyulak lándzsákat, kardokat és pajzsokat ragadnak, hogy harcba induljanak; míg egy másikon egy nyúl egy csiga hátán lovagol. Kutya ellenfele pedig egy másik nyúl hátán ül – aki láthatóan épp most döbbent rá, hogy rossz oldalon harcol.
De a nyulak nem állnak meg hagyományos ellenségeik legyőzésénél. A legbátrabb lovagokkal kiállnak harcolni, vagy fejszét ragadva akár a királynak is és nekirontanak. Senki sincsen biztonságban tőlük.
Így már egészen másként fest Timnek, a varázslónak a figyelmeztetése a barlang előtt; „Halál vár ott rátok nagy, görbe, randa fogakkal.”
Szász Péter