A végnapok királya, rendező: Tom Toelle, 1993.
Püspök: A gúny senkit nem tesz katolikussá!
Titkár: De a félelem az Úrtól és az igazságszolgáltatástól igen.
Püspök: Figyelmeztetlek, túl gyorsan tanulsz.
Egy alkalommal Németországban egy egyetemen találkoztam egy filozófus kollégával, aki a vesztfáliai Münsterből származott.
Rögtön felkaptam a fejem (bár nem voltam még ott) hát nekem nagyon ismerős az a város!
Ott játszódik egy film, amit még tinédzserkoromban láttam. Tulajdonképpen a Bavaria Filmstudió egy minisorozata, a Végnapok királya. Tudtam, hogy az újrakeresztelőket a város visszafoglalása után kalickákba akasztották ki a Szent Lambert templom falára. Ebben a kolléga is megerősített, de megemlítette, hogy a fémketrecek ma is megvannak! (Bár Münster városában sajnos a házakat rekonstruálni kellett a bombatámadások után.)
A várost ugyanis 1534-ben anabaptisták foglalták el. (A mozgalom az 1520-as években több ágból indult el Németországban és Svájcban, egy fontos forrása az 1527-ben Michael Sattler vezetésével megírt Schleitheimi Cikkely.)
Rémuralmuk az év februárjától 1535 júniusáig tartott. A város visszafoglalása utána a münsteri püspök, Franz von Waldeck csúnyán benyújtotta a számlát.
A film főhőse nem lovag vagy egyházfi, hanem egy vándorkomédiás, Sebastian Kien. (Otto Kukla)Sebastian egy igazi garabonciás, afféle életművész, aki éles esze mellett mély igazságérzettel rendelkezik. Ez utóbbinak nem sok hasznát látja.
A komédiás útja során, amit szekerén tesz meg zsoldosokba botlik. Azok éppen megpihennek szorgos munkájuk végzése közben: eddig újrakeresztelőket akasztgattak.
A megmaradt lány, akit még nem akasztottak fel, Engele Kerkerinck, (Deborah Kaufmann) szerencséjére Sebastian egy trükkös fogadással átveri a katonákat és megnyeri a lányt.
Engele szép, de kissé egyszerű lélek, Sebastianhoz képest. Neki meg ez nem válik szerencséjére.
A lány egyelőre a komédiás partnere lesz, némileg olcsó produkcióval szórakoztatják Münster népét. Ám ekkor érkezik a városba az igazi látványosság: az újrakeresztelő (anabaptista) vezér: Jan van Leyden. (Christop Walz)
A híres eretnek vallási vezető elementáris erejű előadást tart, bűnbánatra szólítja fel a hívságokban tobzódó, Krisztusról elfeledkezett városi népet. A meghatott polgárságtól aztán összegyűjti a felesleges ékszereket, aranyakat, amelyek csak elfordítanak Istentől, így jobb, ha a szekta őrizetébe kerülnek.
Sebastian döbbenten ismeri fel Jan van Leydenben korábbi kollégáját, Jan Bockelsent, aki -kihasználva krisztusi, szakállas fiatal férfi imázsát-most másfajta komédiát játszik. Sebastian számára világos, hogy Jan nem tért meg, és új szerepét egyszerűen csak arra használja, hogy elérje azt, amit szerény komédiásként nem volt képes elérni: a földi gazdagságot, az asszonyok szerelmét és főleg a hatalmat.
Bár Jan kinézete krisztusi, sajnos az erkölcsi elvei nem, így fokozatosan növekvő hatalma egyre jobban eltorzítja a nem eredendően gonosz embert. Engele is beleszeret Janba és elhagyja Sebastiant. Amaz ugyanakkor a próféta Jan Matthys (Olgierd Lukaszewicz)asszonyát, Diavarát hódítja meg. (Charó Lopez) Matthyst azért hívták a városba, mert Leyden/Bockelson nem tudta még teljesen a hatalmába venni a várost megváltói sármja és piszkos trükkjei segítségével.
Sebastian komédiás trükkjei azonban felturbózzák az önjelölt megváltó eszköztárát és lassan a város hatalmukba kerül. Ezután elszabadul a pokol (a mennyország helyett) poligámia, orgiák, és az utolsó katolikus, az újrakeresztelő polgármester Knipperdolling (Amero Antonutti) saját lányának először a „megváltó” háremébe kényszerítése, majd kivégzése következik. Jan van Leyden nem különbözik sokban a püspöktől, azaz a szokásos hatalom képviselőjétől. Talán abban, hogy uralma radikális és egy kicsivel még irgalmatlanabb.
A szektavezér hatalma végül hanyatlásnak indul, a katonák által körbezárt város éhezik, és Sebastian is majdnem áldozatul esik korábbi barátjának, aki elborult agyú zsarnok már.
Ennek csak egy vége lehet és ez be is következik, némi ideológiai küzdelem és cselszövés után: a város elesik és ismét a püspök (Mario Adorf) az úr. Meglehetősen cinikus párbeszédek láttatják velünk, hogy itt nem elsősorban a szegény, eretnekké lett katolikus bürgerek, vagy az elveszett életek miatti aggódás, hanem inkább elvesztett jövedelmei aggasztják Waldeck püspököt.
A fogságba esett Jan nem kér kegyelmet, és nem törik, meg, gúnyosan felajánlja, hogy ha ketrecben mutogatják a népnek, visszajöhet pár fillér a rengeteg veszteségből. Hiszen a püspök egyévi jövedelmét vesztette el legalább, plusz még a várost is fel kell támasztania.
Ezt az ötletét meg is valósítják, majd jön a kivégzés….A meggyötört újrakeresztelők szenvedéseikben végül mégiscsak Krisztushoz válnak hasonlatossá, és a földi hatalom szörnyű arcát megmutatva nehéz nem arra gondolni, hogy az apokaliptikus-utópikus Gonosz riválisa, a megszokott Gonosz sem túl jó fej, csak éppen ezzel kell főznünk.
Ezt írta egyébként egy kortárs, a város visszafoglalását fiatalemberként átélő Heinrich Gresbeck a város visszafoglalásáról:
Amikor már a végén voltak, a város elfoglalásakor, a nép olyan szánalmasan járt az utcákon – nők, néhány férfi és gyermek -, hogy úgy néztek ki. mintha halottaikból, a sírból támadtak volna fel, és arcukban sem tűntek másnak, mint egy halálfej. Ha láttad az újrakeresztelő fejét és egy halott fejét, az egyik ugyanúgy nézett ki, mint a másik. De ennyi különbség volt köztük, hogy még mindig volt élet bennük, az újrakeresztelőkben, és még mindig bőr ült a fejük és a testük körül. Egyébként (némelyikük) nem különbözött egy holttesttől.
(False Prophets and Preachers, Henry Gresbeck’s Account of the Anabaptist Kingdom of Münster, szerk. Christopher S. Mackay, Truman University Press, Kirksville, Missouri, 2016. 278-279. o.)
Egyébként a várost elfoglaló landsknechtek nem találtak elég aranyat, amiért a püspök rájuk, ők meg a városi tisztségviselőkre orroltak meg, akiket meg is kínoztak, hogy bevallják hová rejtették. De nem volt több.
Visszatérve a filmre: Sebastian és Engele azonban el tudja hagyni épségben a várost. Hogy mi lesz velük ezután nem tudjuk, kivonulnak a történetből és a történelemből: talán egy jobb életbe.
A sorozatot Wojchiech Kilar frenetikus filmzenéje teszi teljessé, méltó a filmstúdió többi történelmi témájú produktumához. Hiteles képet nyújt az újfajta hit és a világi érdek harcában őrlődő és formálódó kora újkori Európa sorsáról.
Bártfai Imre