Augusztus utolsó pénteki napján medievisztikai PhD-konferencián vettem részt. Sok okos előadás elhangzott. Némelyik meglepő volt, mások kevésbé mozgatták meg a fantáziámat. Jómagam is előadtam a saját okoskodásaimat. Most azonban mégsem a felszólalásokról, hozzászólásokról, tudományos eredményekről gondoltam írni, hanem valami egészen marginálisnak tűnő dologról. Feltűnt, hogy a férfi résztvevők közül mindössze két fiatalember viselt öltönyt. Mindketten klasszikus egysoros tengerészkék öltönyt vettek fel, természetesen fekete cipővel, fehér inggel és nyakkendővel. Mi több; az egyikük öltönye háromrészes volt, vagyis mellény is járt hozzá. Én a középutas többséghez tartoztam, a vászon hosszúnadrág-ing kombóval. A két öltönyösre egyszerre néztem elismeréssel, és szörnyülködve, ugyanis olyan meleg volt a teremben -nem különben mindenhol máshol is – hogy még ültömben is átizzadtam a fehér ingemet. Nem kellett nagyon körülnézzek ahhoz, hogy tudjam, más is hasonló problémával küzd. Hátha még zakót és nyakkendőt, pláne, ha mellényt is viselnem kellett volna; valószínűleg patakokban folyt volna rólam a víz, és a hőguta diszkréten beköszönt volna hozzám. A fiatalemberek kutatási témája érdekes volt ugyan, ám egy egészen más gondolatot juttattak az eszembe. Miért hordanak a férfiak egyre kevesebbet öltönyt, de legalábbis zakót nyakkendővel?
Persze nem ott és akkor nyilalt először belém a felismerése annak, hogy már-már kivétel számba megy, ha öltönyt viselő emberrel találkozunk. Ez nem kizárólag az utcán lehet feltűnő, hanem kimondottan olyan helyeken is, ahová hagyományosan elegánsabban öltözve mentek az emberek. Ilyen hely a színház, az opera, vagy a koncertterem; pedig az utóbbi kettőt jellemző módon inkább az idősebb generációk látogatják, de ezeken a helyeken is egyre kevesebben kötik meg a nyakkendőt. Mi több; létezik egy trend, miszerint azok, akik nagyobb rendszerességgel járnak színházba, netán opera, vagy koncert bérletük van, inkább a kényelmesebben öltöznek fel egy-egy előadáshoz; míg azok, akik számára az ilyen alkalom ritkán adódik, azok inkább hajlandók elegánsabban öltözni.
A ma ismert és hordott öltöny már több mint száz éve számít a férfiak elegáns, vagy úgy is mondhatjuk, hogy formális öltözetének. Egyszerre irodai munkaruha; még léteznek olyan munkahelyek, ahol a férfiaktól elvárják, hogy öltönyt viseljenek – én is dolgoztam ilyen helyen – valamint eleganciát sugárzó öltözet. Egyfajta presztízst ad a viselőjének, és azt mutatja, hogy aki öltönyt hord, az megtiszteli a személyt, a helyet, vagy az eseményt, akit vagy amit meglátogat. Hogy mennyire fontos öltözet lehet, azt talán a legjobban az mutatta meg, hogy idén márciusban komoly világpolitikai krízis középpontjába került az ukrán elnök ruhája. Pontosabban az, hogy nem viselt öltönyt a Fehér Házban. Fél évvel később pedig hosszan találgatták még vezető hírportálok is, hogy hogy fog-e öltönyt húzni a következő látogatása alkalmával. Végül aztán akik izgultak, fellélegezhettek; mert egy fekete, öltöny-szerű ruhában szállt ki az őt szállító böhömnagy autóból. Maga az amerikai elnök is megdicsérte a ruhaválasztását, ezzel a kérdés nyugvópontra jutott.
De mitől öltöny az öltöny? Nyilván mindenki látott már öltönyt, és nem kell szabómesternek lenni ahhoz, hogy eldöntsük, hogy visel-e öltönyt valaki vagy sem. Mégis, érdemes átszaladni azokon a kritériumokon, amik egy modern öltönyt azzá teszik ami.
Azt a kabát – nadrág párost nevezhetjük öltönynek, ahol a két rész ugyanabból az anyagból készült és ugyanolyan színű. Ha nagyon szigorúan vesszük a dolgot, akkor az igazi öltöny fényes felületű fésűsgyapjúból, vagy más, de hasonlóan finom tapintású anyagból készül. De létezik vászon öltöny, selyem öltöny, kordbársony öltöny, meg biztosan más anyagokból is készítenek öltönyt. Fontos, hogy a kabát gombolható legyen, és legyen olyan hajtókája, ami egészen a legfelső gombig húzódik.; ekkor hívjuk a kabátot igazából zakónak. Lényegében ennyi teszi az öltönyt. Ha egy zakót más anyagból, és más színű nadrággal párosítunk akkor azt lehet ruhaösszeállításnak hívni, lehet ugyanúgy elegáns, de nem lesz öltöny. Éppen ezért nem is számít annyira formálisnak.
Ha pedig öltönyt visel az ember, akkor nem kerülhető meg a nyakkendő kérdése. A nyakkendő lényegében a legfeleslegesebb ruhadarab, amit ember hordani tud. Én szeretem, bár ritkán viselem. A nyakkendőnek mára egyedül esztétikai funkciója maradt, és az, hogy az öltönyök egyhangúságába némi személyiséget csempésszen. Egyesek szerint az ördögtől való, ha valaki az öltönyt nyakkendő nélkül viseli, azonban ez koronként visszatérően divat. Magyarországon először a Rákosi-korszak politikusai, és maga Rákosi Mátyás is előszeretettel hordott öltönyt kigombolt ingnyakkal, nyakkendő nélkül; mutatva, hogy a munkásember praktikuma előrébb való a régi korok szokásainál. Kevésbé ideologikus módon de a nyakkendő nélkül viselt öltöny mára a laza elegancia része lett.
Jó, de miért hordanak egyre ritkábban öltönyt a férfiak? Ennek több összetevője is van. Mikor a két világháború között lényegében standardizálódott, hogy milyen is egy öltöny, az embereknek jóval kevesebb ruhájuk volt, mint manapság. Akkoriban nem létezett még napjaink divatipara, a fast fashion pedig még kanyarban sem volt; habár már létezett konfekció ruha, ami olcsóbb volt, mint a kézzel készült fajták. Ugyanakkor a legtöbb embernek így is megterhelte a pénztárcáját egy új zakó, vagy öltöny. A ruhaválaszték pedig sokkal szűkösebb volt mint ma. A városi férfi ruházat az ing-zakó-nadrág vonalon mozgott. Munkaruházat, sportruházat ugyan létezett, de ezek nem képezték a hétköznapi viselet részét. Mégpedig egyszerűen a társadalmi konvenciók miatt. Egyszerűen nem volt elfogadott, hogy egy felnőtt férfi lényegesen eltérő módon ruházkodjon a standardtól.
Vagyis a legtöbb embernek egy-két öltözet ruhánál nem volt több otthon a szekrényben, azokat is addig hordták, amíg javíthatóak voltak. Csak a jobb módú emberek áldozhattak a szűk keretek között változó divat oltárán, és ruházhattak be egy-egy új öltönyre, vehettek, vagy készíttethettek új nyakkendőt cipőt szezononként. Vagyis amit mi ma formális, vagy elegáns öltözetnek mondunk, lényegében az számított hétköznapi ruhának.
Összefoglalva a következő dolgok járultak, és járulnak ma is hozzá, hogy egyre ritkábban látni öltönyös embert. Az első, hogy ma már megszámlálhatatlan féle fajta, színű és szabású ruha érhető el férfiak számára is. A divatmárkák, és olcsó tömegáruk között mindenki kedvére válogathat, és az ízlése és a pénztárcája szabta határok között vásárolhat közüllük. A következő tényező a társadalmi normák, elvárások oldódása. Ma már a legtöbb helyen alig támasztanak elvárásokat, hogy milyen ruhát visel valaki. Szinte elég annyi, hogy zárt ruházat legyen, más nem számít. Az emberek pedig értelemszerűen a kényelmesebb viseleteket választják, ha már megtehetik. Ez még akkor is így van, ha egy jól szabott öltöny jóval kényelmesebb, mint sokan gondolják. Csakhogy egy kézzel készült öltöny ma is igen borsos áron készül, és csak egy igen szűk réteg él ezzel a lehetőséggel. A konfekció öltönyök, még a nagyobb márkák is úgy tűnik, hogy ma már nem igazán hétköznapi viseletként tekintenek az öltönyökre, hanem valamiféle alkalmi jelmezekre, melyek távolról talán jól néznek ki, ám viselésük indokolatlanul kényelmetlen. A szabásuk rossz, a felhasznált anyagok silányabbak, mint amit mutatnak magukról. Így a mozgás bennük kényelmetlen, és valóban úgy érezheti magát benne az ember, mint akit egy színdarabhoz öltöztettek be, nem pedig aki egész nap viselni szeretné ezt a ruhát.
Végül pedig nem hagyható ki a felmelegedés kérdése, amivel vissza is kanyarodunk a konferencián felszólaló két öltönyös fiatalemberhez. Ne feledjük, hogy a hosszúnadrág, hosszúujjú ing, kabát, nyakkendő összeállítás egy jóval hűvösebb európai éghajlatra lett kitalálva, mint amiben most élünk Egyszerűen nem életszerű, hogy nyáridőben, 35 fok melegben az ember önként inget, kabátot és sálat, vagyis nyakkendőt hordjon. Lényegében a tavasz és az ősz bizonyos időszakai azok, amik az öltönyhordáshoz megfelelőek. Szóval amikor a két előadó rekkenő nyári melegben szólalt föl a konferencián, állták a nem finomkodó kritikákat, majd ülték végig az egész napot; egyszerre emelték a konferencia komolyságát, tisztelték meg az eseményt és a résztvevőket, valamint folytatói voltak egy hagyománynak, aminek egyre kevesebb követője akad.
Úgy gondolom, hogy egy jó öltönynek és nyakkendőnek mindezek ellenére minden férfi ruhatárában helye van. Nem kell a legdrágábbra hajtani, de felpróbálva ne csak azt figyeljük, hogy hogyan áll rajtunk, hanem hogy tudjuk-e mozgatni benne a karunkat, leülni, felállni elég kényelmes-e. Mert egy funkcionális ruhát, nem pedig operett jelmezt szeret hordani mindenki.
Szász Péter