James Vanderbilt, 2025
A nürnbergi per sokszor megihlette már a filmrendezőket. Mert hogy is juthatnánk közelebb a gonosz természetéhez, mint a náci vezetők megismerésével?
És a náci vezetőket kivizsgálták a per előtt pszichológiailag, illetve a per során is megmutatkozott a jellemük. Néhány esetben annak hiánya.
James Vanderbilt úgy döntött, hogy újra filmre viszi ezt a pert, de egy kicsit másképp. Egy könyv alapján, amit Jack El-Hai írt A náci és a pszichiáter címmel.
A film egyúttal valódi sztárparádé is, Rami Malek és Russel Crowe főszereplésével. Nem úgy, mint más Nürnberg-filmek, ez a film lényegében két ember párharcára fókuszál: a pszichiáter Douglas Kelley és Hermann Göring összecsapására.
A helyzet persze bonyolultabb kissé. Kelley (Rami Malek) egy vagány, belevaló pszichológus. aki azzal bíznak meg hogy vizsgálja meg Göringet és férkőzzön a bizalmába. A Nürnbergbe vezető vonatúton megismerkedik egy Lila (Lydia Peckham) nevű, csinos újságírnővel. Kelley érezhetően imponál a nőnek, de azért nem szövődik köztük kapcsolat ekkor még.
A világ a nagy perre készül, amelyben a szövetségesek el akarják ítélni a náci birodalom vezetőit. Ezt szorgalmazza Robert Jackson ügyész is. (Michael Shannon) Úgy véli, a további véres háborúknak és emberiségellenes tetteknek elejét lehet venni, ha jogilag megalapozott, egyértelmű ítélet születik a nácik felett és nem csak egyszerűen kivégzik őket.
Nem megy minden egyszerűen, még a pápa támogatását is meg kell nyerni az ügyhöz, amihez jól jön némi zsarolás is. A per ötlete nem minden kockázat nélkül való. Ugyanis, ha felmentik őket, vagy ha hitelesen és meggyőzően képviselik az ügyüket a bíróság előtt az egész dolog a viszályára fordulhat.
Akkor nem őket ítélik el, hanem a per lesz nevetségessé. És akkor bebizonyosodik, hogy lényegében csak győztesek és vesztesek vannak. Igazság meg nincs.
A tét tehát világos. Négy náci vezetőt ismerünk meg kissé, illetve ötöt. Göringet (Crowe) Dönitzet (Peter Jordan), Robert Leyt (Tom Keune), Julius Streichert (Dieter Riesle) és Rudolf Hesset (Andreas Pietschmann).
Streicher és Dönitz ellenségesek, Hess őrültséget színlel, de Göring más taktikát választ. A korábbi Reichsmarsall kezdettől fogva játszik a fogva tartóival. Azt akarja elhitetni velük, hogy minden igazi döntés a kezében van, és a börtönből is ura az eseményeknek.
Egyúttal nem csak Kelley akar a bizalmába férkőzni, de ő is Kelley-ébe. És sikerül is neki. Azért cserébe, hogy segítsen Hess színlelésének leleplezésében a rendkívül intelligens Göring ráveszi Kelley-t hogy leveleket vigyen a felesége és ő között. Kelley megismerkedik Göring feleségével és lányával és szimpátiát kezd érezni irántuk.
Ráadásul a karizmatikus és nagy dumás marsall is közelebb kerül hozzá, mint gondolta. Göring, a törtetők ravaszságával felismeri a másik ember ambícióját: Kelley vágya, hogy a náci vezetőkről megírandó könyvével híressé legyen. Egy idő után felmerül a kérdés: hogy ki is manipulál kit? Hogy a pszichológus talán már közelebb áll Göringhez, mint a saját oldalához, az amerikai hadsereghez.
És az igazságszolgáltatáshoz. Ezt észreveszi a tolmácsa, Howie Triest (Leo Woodall) is, aki egyébként Streicher bizalmába férkőzött hasonló módon, de nem kompromitálódott.
Egy napon Göring feleségét és lányát az amerikaiak fogságba viszik, Kelley pedig lebukik, hogy hazudott Göringnek róluk. Új társa, egy másik pszichológus, Gustave Gilbert (Colin Hanks) nem törődik azzal, hogy Kelley mit és hogyan is akar csinálni.
Ez azért baj mert csak Kelley sejti, hogy Göring mire képes valójában. Ő tudja, hogy a marsall ravaszabb, mint Jackson ügyész és legyőzi majd a vádat. A pert pedig a nácizmus igazolására fogja felhasználni. Bár Göringnek nem lehet kétsége a kimenetel felől, egy végső győzelmet akar aratni és amíg lehet, kapcsolatban maradni a családjával. Göring leleplezi az igazi arcát miután megnézetik vele a haláltáborokról készül filmfelvételeket. Számára az ilyesmi a háború része. Nem ismer morális bűnbánatot vagy felelősségtudatot, és tudja, hogy Kelley becsapta, de a maga részéről is csak játszott a pszichológussal.
Amikor kiderül, hogy a pszichológus titkos beszélgetéseket folytat Göringgel (mivel elmondja Lilának, aki megírja az újságjában) Kelley-t elbocsátják, leszerelik, és a börtönparancsnok Burton C. Andrus (John Slattery) közli vele, hogy látni sem akarja többé. Howie azonban meggyőzi, hogy vissza kell jönnie és segíteni a náci vezető ellen, a titkos adataival. Az ő családja német zsidók voltak, szüleit is koncentrációs táborban ölték meg. Kelley átadja a dossziéját Jacksonnak.
A végső összecsapás során Göring legyőzi Jacksont ravasz hazugságok és mellébeszélések hálójával. De amikor a brit ügyész veszi át a szót, kihasználják Göring nárcizmusát, és rá akarják venni, hogy megtagadja Hitlert. Göring ezt soha nem tenné meg, és mint Hitler önjelölt utódja, nem is teheti meg.
Ekkor lelepleződik, hogy dehogy is bánja ő a holokausztot, a náci rendszer rémtetteit! Hiszen még ezek fényében sem tagadja meg a Führert. Göring végül elfogadja a vereséget és elbúcsúzik a pszichológustól, aki meglátogatja. Majd megtagadja a győzelmet a vádlóitól azzal, hogy ciánkapszulával öngyilkos lesz. Kelley hazamegy, és nem lesz sikeres a könyvével, mert nem azt írta, amit az emberek olvasni akartak. Az ő üzenete az, hogy a nácik olyanok, mint bárki más. Bárhol lehet nácizmust csinálni, Amerikában is.
Ezt viszont nem akarják a győztesek tudomásul venni.
A filmet egyesek hatásvadásznak tartják, és Oscar-díjra utazó, gyengén összerakott műnek. De valójában egészen jó film, ha nem is igazán keimelkedő. Malek karaktere és játéka is kissé színpadias és kevéssé meggyőző. Az újságírónő jelentéktelen, és nem is szimpatikus karakter. A legtöbb figura kissé elnagyolt. Woodall (Howie szerepében) már sokkal jobb, az ő története egyfajta felülemelkedés a bosszúvágy fölött az emberiesség nevében. És Russel Crowe lenyűgöző alakítást nyújt, mint Göring.
A marsall karizmatikus, démoni, és elsőrangú játékos. Crowe mozdulataiban is könnyen fel lehet ismerni a fényképeken látott hiú nácit. A színész most alakításában életre kelti ezt a végsőkig gátlástalan, nárcisztikus szörnyeteget -aki csak egy ember. Mint mi.
Azért működik a gonosszal való szembesítés mert a gonosz emberarcot kap. A filmben néha, kissé, mi nézők is elkezdünk szimpatizálni a családját szerető, anekdotázó, okos birodalmi marsallal, minket is manipulál. És aztán megmutatja az igazi arcát, ami épp olyan, mint Hitleré: a nácizmus vicsorgó koponya-feje.
Göring nem bánt meg semmit és pontosan tudja mit csinált. Legyőzik, de a veresége nem teljes.
A szabadság, a demokrácia tovább is veszélyben van.
Bártfai Imre