Gróf Széchenyi István élete utolsó 12 évét Döblingben, a Görgen szanatóriumban töltötte. A legnagyobb magyar utolsó lakhelyéről minden magyar ember hallott már, azonban csak kevesen vannak olyanok, akik tudják is, hol található az egykori elmegyógyintézet épülete.
Döbling ma egy kellemes hangulatú 19. kerülete Bécsnek. A város északi részén elterülő dombos tájon a középkor folyamán leginkább szőlőművesek telepedtek meg. Ezeknek az egykori településeknek a neveit ma is őrzik a kerület városrészeinek elnevezései, mint Unterdöbling, Oberdöbling, Heiligenstadt, Nussdorf, Sievering, Kahlenbergerdorf, Josefsdorf, Salmannsdorf és Neustift am Walde. A falvak és a szőlők között erdős területek helyezkedtek el, amiket a nemesség vadászterületként használt. Mai arcát a 18. században kezdte elnyerni, mert a nemesek vadászházai mellett a jó módú bécsi polgárok is szívesen építettek itt nyaralót maguk számára. A helyi bort kínáló borozók és borkertek ideálissá tették a döblingi falvakat kikapcsolódásra, feltöltődésre. A század második felétől kezdve új utcákat kezdtek építeni kimondottan az ideiglenes, vagy éppen állandó jelleggel ideköltöző bécsiek számára. Ezen pénzesebb bécsi polgárok közé tartozott. Adam Albert von Henikstein zsidó származású kereskedő és bankár is. A Heinikstein család ismert volt művészetpártolásáról, és zeneszeretetéről. Bécsi otthonukban Mozart is rendszeresen megfordult, mint zongoratanár, és mint fellépő is. Heinikstein 1784-ben vásárolt egy szélmalmot telekkel Oberdöblingben, a ma a Obersteinergasse 18–24. számot viseli. Itt építette fel a család nyári rezidenciáját. A villaépülethez 7 hektáros park is tartozott mesterséges tavakkal, rózsalugasokkal, gyümölcsösökkel.
Az épület 1831-ben került új tulajdonoshoz, és változott rendeltetése is. Dr. Bruno Görgen vásárolta meg, aki Bécs Városának Általános Kórházában vezette az elmeosztályt. Dr. Görgen a Gumpendorfban működő magán elmegyógyintézetét költöztette ide. Ez volt az intézmény, ahová 1848 szeptember 7-én gróf Széchenyi Istvánt többszöri öngyilkossági kísérlete után szállították. Ekkor már Dr. Gustav Görgen, Bruno Görgen fia vezette az intézetet. Az ő visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a gróf elkeserítő állapotban érkezett meg; „a keze-lába megvolt kötve, és úgy kiabált és tombolt, hogy az ágyhoz kellett szíjazni.” Habár pontos diagnózisát ma már nem lehet adni a betegségének; idővel Széchenyi szellemileg teljesen felépült. „Ő tudta a döblingi magányában mindazon nagy és apró dolgokat, melyek a hazában vagy Bécsben, a magas és magasabb búrokban és szalonokban mondattak és téttetek, hol ő tíz éve nem fordult meg. A külföldi sajtó nevezetesebb termékeivel folyvást megismerkedett. Politikai röpírat különösen sohasem kerülte ki figyelmét, és mint később tapasztalám, gyakran előbb volt kezei közt mintsem az én cenzori nagyhatalmasságom megszerezhette volna.” Így fogalmazott róla Kecskeméthy Aurél, akivel barátságba került, és aki rendszeresen látogatta a lábadozó grófot. Ahogy az idézetből is kiderült, miközben Kecskeméthy ezen idő alatt cenzorként dolgozott, és az 1856-tól újra írni kezdő Széchenyi írásait is cenzúrázta. A szanatóriumban töltött 12 év során alig hagyta el a szobáját. Mindössze kétszer utazott Bécsbe meglátogatni a rokonait. A szanatórium kertjében is csak ritkán látták sétálni.
A gróf 1860-ban történt öngyilkossága, és Dr. Gustav Görgen azonos évben bekövetkezett halála után után az intézet tulajdonost váltott, ám funkcióját egészen 1982-ig megőrizte. 1991 óta a kerületi bíróságnak ad otthon az egykori Heinikstein villa. A bejárattal semben Széchenyi István mellszobra kapott helyet, a kerítés tövében pedig egy kis emlékhely került kialakításra. Ottjártamkor egyedüli turista voltam a környéken. Úgy gondolom, hogy magyarok nem igazán keresik föl a helyet. A pontos cím sem közismert, Döbling pedig tényleg nem Bécs turisták által látogatott helyszínei közé tartozik. Pedig megéri tenni egy sétát a környéken.
Szász Péter