Quinlan: Gyere, olvasd ki a jövőmet!
Tanya: Nincs neked olyan.
Quinlan: Hmm? Mit értesz ez alatt?
Tanya: A jövődet felélted.
Orson Welles, 1958.
A Gonosz érintése az a film, ami miatt filmeket nézek. Ilyen egyszerű az egész.
Mindenki arra vágyik, hogy érezze azt a „mozi érzést” amikor fekete lesz a vászon, legördül a stáblista és utána a néző kilép az utcára a fénybe. Megüt a friss levegő, a fejedben a film története, képkockái kavarognak. A varázs véget ért és mégis tart.
Amikor ezt a filmet végignéztem leesett az állam. Cseszd meg Welles, ez hihetetlen, ez átverés.- mormoltam magamban. Hát ennyire jó.
Műfaja szerint film noir, méghozzá a klasszikus noir korszak utolsó darabjainak egyike.
A története egy, a Gonosz jelvénye című novellából ered. (Szerzője Whit Masterson.)
Hőse egy Miguel „Mike” Vargas (Charlton Heston) nevű főzsaru, aki nemrégiben lecsukott egy bandavezért, a Grandi család vezetőjét. Sikere mellé friss mennyegző is társul egy szép amerikai nővel, Susie-val (Janet Leigh).
Áthajtanak Amerikába de már a határvárosban borzalmas „véletlen” követi őket: felrobban az elöttük haladó autó, benne egy Linneker nevű milliomossal és táncosnő „barátnőjével”. Vargas megtudja, hogy a bombát még a mexikói oldalon tették be valószínűleg a kocsiba, tehát szolgálatba helyezi magát.
Persze kiérkeztek a helyi erők is és vezetőjük, Hank Quinlan, (Orson Welles) nincs elragadtatva a mexikói kollégától. Amúgy is rasszista, durva, nagyon elhízott, borostás, szóval már külsőre is visszataszító. Csakhogy szuperzsarunk tartják az egész megyében, és van egy fanatikusan hűséges partnere, Pete Menzies. (Joseph Calleia) Menzies kapott volna egy golyót, amit Quinlan fogott fel, ezért hiányzik a kapitány fél lába. Innen már érthető, hogy miért is rajong a kapitányért, aki mellett amúgy sikeres rendőrtiszt lett.
A dolgokat bonyolítja, hogy a Grandi család feltett szándéka, hogy megakadályozza, hogy vezetőjüket elítéljék. Ebben számítanak Vargas segítségére, akit persze előbb meg kell törniük. De a család mostani vezetője, a kissé komikus, gyengekezűnek tűnő Joe bácsi (Akim Tamiroff) kiadja a parancsot: nincs erőszak! Hiszen akkor biztosan lecsukják a bandavezért. Egyszerűen megfélelmítést akarnak alkalmazni.
Vargasék kihallgatják a legfőbb gyanúsítottat, Sanchezt (Victor Millan). Ő a veje az elhunytnak, és nem voltak jóban. Quinlan egyértelműen rá akarja varrni a balhét, és úgy tűnik, azért, mert mexikói. Ez nem tetszik Vargasnak, aki elkötelezett a tiszta rendőri hivatás, az ártatlanok védelme mellett. Quinlan kapitány szerint persze csak a saját brancsát védi, a mexikóiakat…De Vargas rájön, hogy a bizonyítékokat a kapitány helyezte el Sanchez házában.
A fiatal feleségét egy a határ amerikai oldalán lévő motelben viszi, hogy biztonságban legyen. Na itt most megszólalhat a mémekből ismert narrátor: de nem lett. Az igazság az, hogy leginkább a Bates-motelhez hasonlítana a hely hangulata, szóval ez nem meglepő. A Grandi család ugyanis ott, a nőn keresztül akar nyomást gyakorolni Vargasra. A feszültség elkezd a tetőpontjára jutni. Vargas felesége a banda markában, a mexikói rendőr nyomoz, Quinlan kapitány pedig szövetkezik Joe bácsival, hogy megszabaduljon a kérlelhetetlen idegentől, aki összezúzta a renoméját, az életét.
Vajon sikerülhet a kapitány terve és bemocskolhatja Vargast a feleségén keresztül? Valóban szövetkezett a Grandi családdal? A kapitány most egy igazi piszkos zsarunak tűnik, de hogy lett azzá?
A filmben Welles szubtilisen és már-már aljas módon eljátszik az összes előítéletünkkel. A Jó és a Rossz párharcát ábrázolja, de sokáig az orrunknál fogva vezet. Még akkor is, ha persze a néző tudja több van a dolgok mögött, mint ami látszik. A végén aztán már nem is tudjuk mi és ki a jó. És arra is rájövünk, hogy talán mi magunk is az előítéletes Quinlan kapitány (és nem az idealista Vargas) méltó társai vagyunk a saját előítéleteinkkel.
Quinlan kapitány arrogáns, brutális, rasszista, és egyáltalán minden, amit a modern nyugati ember megvet. Egy antihős, akit mégis szánunk, bár gyűlölünk, és a végére nos, a végére talán át is értékelünk kicsit. Vargas karaktere kevésbé árnyaltabb, inkább Menzies, a naív, de tisztességes rendőr érdemel még figyelmet. Ott is csavar van, hogy ahogy Roger Ebert megjegyezte, ebben a filmben az amerikai hozza a korrupció, a civilizálatlansághoz kapcsolódó jegyeket, míg a mexikói az idealizmust, a törvényes rendbe vetett hitet, azt, amit egyébként Amerikához társítanánk. (Tekintve, hogy Mexikó nem szilárd államáról és törvényes rendjéről ismert.)
A filmet belengeni a korrupció, a hanyatlás és mocsokba merülés hangulata. A képi világ ismét fenomenális, mint az Aranypolgárban, most a híres kameraman, Russell Metty munkája. Szokatlan és alacsony kameraszögek, közeli képek a karakterek arcát mutatva és együtt is őket, az egész film egy külön világ, Welles szerint is. Leginkább egy fekete-fehér képregényhez hasonlít. Klausztrofóbikus, nyomasztó, és ugyanakkor a figyelmünket végig magán tartja. Egy film mindig több mint a scriptje, mert a képek hangulatokat és mögöttes, sokszor talán kimondhatatlan, nem csupán ki nem mondott tartalmakat közölnek. Ennek a Gonosz érintése az iskolapéldája. Bár nincs benne végzet asszonya mégis klasszikus film noir, bizonyítva, hogy Orson Welles ebben a műfajban is mester volt.
Olvastam jó pár olyan kommentet, ami azt hozza fel hibául a filmnek, hogy Charlton Heston nem tűnik mexikóinak a filmben, meg a szokásos rasszistázás, pont egy olyan film kapcsán, ami egyáltalán nem rasszista. Maguk a dél-amerikaiak egyébként nyíltan és sértődés nélkül szoktak arról beszélni, hogy ha udvariasan rákérdezünk, hogy az országukban milyen a közbiztonság. A tények nem lehetnek rasszisták csak az interpretációk. (És egyébként én is gond nélkül hallgatom vagy olvasom a kritikát hazámmal kapcsolatban, ha tényszerű és nem mocskolódás. Van mit kritizálni.) Abba kell hagyni a nyugati világnak ez a nevetséges polkorrektség- kultuszt.
Ahogy az Universal studióval történt csörtéi is bizonyítják Welles nem érezte jól magát Hollywoodban, talán kicsit a világban sem, és mint az Aranypolgárban, a megtört nagy ember karaktere itt is beleérezhető Quinlan szerepébe. A filmet eredetileg nem teljesen a rendező vágásai szerint adták ki, és csak 1998-ban vágták meg Welles jegyzetei szerint.
A Gonosz érintésében nemcsak a gonosz érint meg bennünket, hanem a mozi aranykora is. Megérint és magához húz. Az, hogy valaki ilyen filmet tudott rendezni és mindig küszködnie kellett, hogy megvalósítsa a vízióit, érthetővé teszi Orson Welles egész életén átívelő keserűségét.
Bártfai Imre