Az első március 15-i ünnepséget 1849-ben, Debrecenben tartották. Kossuth Lajos, aki értesült az ünnepségekről, de éppen Törökszentmiklóson tartózkodott, nem igazán értette, hogy mire föl az ünneplés. A következő rövid levelet küldte aznap a feleségének.
„Kedves Angyalom!
Ti ma március 15-ét ünneplitek, mi pedig – értem seregeink – megyünk a német ellen. Hogy tulajdonképpen mit ünnepelnek március 15-én, midőn egy kis pesti lármánál egyéb nem történt, azt nem tudom, de hogy azon a napon, melyen a hadsereg megmenti a hazát, lesz mit ünnepelni, azt tudom. Pedig megmenti okvetlenül, megverik ám a németet bizonyosan, lehetetlen, hogy meg ne verjék.
Ma megyek Földvárra, Czibakházára, hová a seregek már elmentek. Bajom nincs, egészséges s jókedvű vagyok. Légy te is az, kedves Angyalom; csókollak milliomszor kedves gyermekeimmel együtt. Isten áldjon meg,
hű Lajosod”
Nem Kossuth lesajnáló véleménye, hanem az elbukott szabadságharc okozta, hogy jó ideig nem lehetett megünnepelni ezt a napot. Mikor 1898-ban az V. törvénycikkel 1848-at törvényi szinten is állami ünneppé emelték, akkor még április 11-ét jelölték ki ünnepnapnak, nem véletlenül. A forradalom napjának ünnepnappá tételét nem engedélyezte volna a király; az áprilisi törvények elfogadásának napja jó kompromisszumnak tűnt mind a magyar kormány, mind az uralkodó részéről. Ám március 15-éről még ekkor is csak privát módon, csendesen lehetett megemlékezni.
A forradalom napjának első állami megünneplésére csak 1927-ben került sor, immár a trianoni Magyarországon, ami az ünnepségek karakterét és mondanivalóját alapvetően meghatározta. Ahogy változtak a korok, úgy változott az ünnep szerepe is. Nem tudom, hogy mit szólnának Petőfiék a fehér ingben, fegyelmezetten Nemzeti dalt éneklő és kettős sorokban ácsorgó – néha elájuló – iskolások látványához, vagy éppen az aktív politikusok aktuális beszédeihez, amelyeknek vagy van, vagy nincs közük március 15-éhez.
Egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz megfogalmazni, hogy miről is szól a forradalom ünnepe ma. A szabadságról – hangzik az egyszerű válasz. Mi másról is szólna? A 12 pont – amit minden iskolással megtaníttatnak – igazíthatna el bennünket, ám nagyon más világot élünk, mint 178 évvel ezelőtt éltek az emberek. A sajtószabadság követelése örök téma, de mit kezdjünk az úrbéri viszonyok eltörlésével, vagy éppen a nemzeti őrsereg követelésével? Furcsa módon az esküdtbíráskodást hiába követelték a forradalmi ifjak, azóta sem jutott eszébe senkinek bevezetni azt Magyarországon. Mégis, a szabadságnak és a szabadság korlátozásának ezer formája van. A mai kor embere látszólag összehasonlíthatatlanul nagyobb szabadságban él, és mérhetetlenül több lehetősége van, mint 1848-ban volt. Mégis, a láthatatlan függések, kiszolgáltatottságok és törvényi korlátozások a forradalom eszmeiségét aktuálissá teszik.
Szász Péter