Henry Koster, 1950.
Elwood P. Dowd (James Stewart) egy látszólag hétköznapi ember. Langaléta férfi, jólöltözött, és feltűnően jó modorú. Különösen a nőkkel, de a férfiakkal is barátságos. Mégis őt hibáztatják azért amiért nővére, Veta (Josephine Hull) szociális élete nem túl fényes, sőt, a lányát sem tudja férjhez adni. Myrtle, a lány (Victoria Horne) is elég hosszúkás, helyes arcú, bájos teremtés, bár a személyisége (ahogy ez kiderül a filmből) nem túl kellemes.
Mi a baj Elwooddal? Az, hogy ráhagyták a családi vagyont, ezért vele kell, hogy együtt éljen a nővére és az unokahúga. A férfi szerintük gyakran jár a kocsmába, és elég rossz társaságot szedett fel.
Illetve hát…A fene tudja, hogy egy 182 cm magas nyúl rossz társaság-e. Igen, Elwood legjobb barátja egy nyúl. Akit ráadásul csak ő lát. Innen már érthető, hogy kevesen tartják a férfit normálisnak.
Ő mindenhová magával viszi pár éve megismert nyúl barátját, Harveyt, és mindenkinek be is mutatja. A film nem hagy kétséget ez afelől, mit tartanak róla ezért mások. Természetesen ki is nézik mindenhonnan. Egy szép napon a nővére végül elhatározza, hogy beviteti egy magán elemgyógyintézetbe, a családi barát bíró, Gaffney (William H. Lynn) segítségével.
Itt kezdődnek a bonyodalmak. Az intézetet Dr. Chumley (Cecil Kellaway) vezeti, akit csak az érdekel, hogy ne pereljék be. Segédje, Dr. Sanderson (Charles Drake) önimádó, törtető figura, akihez reménytelenül vonzódik a kellemes külsejű nővér-asszisztens Miss Kelly (Peggy Dow). A helyi erősmarkú ápoló, Martin Wilson (Jesse White) intézi a betegeket, leginkább furkósbottal.
Miss Kelly az egyetlen emberséges személyiség az intézetben, amely nyomasztóan hozza a klasszikus diliházak hangulatát.
Dr. Sanderson, talán némi szexizmustól vezérelve arra a meggyőződésre jut, hogy Veta asszonyság látja azt a képzeletbeli nyulat mindenütt ezért Elwood helyett őt zárja be. Elwood mosolyogva kisétál. Mikor rájönnek, hogy tévedtek és az öccs az igazi flepnis, akkor elkezdik üldözni. A tét ugyebár az, hogy nehogy bepereljék a magánklinikát.
De valahogy minden furán sül el. Elwood mindenkivel kedves, pacifista, de sokáig kicsúszik a kezükből. Lefegyverző, érdek nélküli kedvessége miatt a városban mindenki szereti, és még Dr. Sandersont is közelebb hozza asszisztenséhez. Elwood eléri, hogy táncoljanak egyet a doktor és Miss Kelly, összeismerteti az unokahúgát véletlenül a hozzá való, szintén elég korlátolt ápolóval, mindenkit meghív vacsorára, és italra. A film közepén már felmerül bennünk, hogy itt valami nem stimmel.
Nem Elwood, a bolond ember, az, aki ártani akar másoknak. Nem ő erőszakoskodik, küld másokat diliházba, nem ő a törtető, a goromba. Hanem mindenki más. És őt mindenki szereti. A dolgok is úgy alakulnak, hogy mire bekerül ismét az intézetbe és beadhatnák neki a gyógyító injekciót, ami állítólag kigyógyítja téveszméiből, már nővére sem akarja ezt.
Mert akkor olyan lenne, mint mindenki más a városban: törtető, kicsinyes, szűklátókörű. Így viszont mindenkinek csak boldogságot hoz. És Harvey a nyúl, állhat a mögött, hogy valahogy mindig az kerül bajba, aki Elwoodnak rosszat akar. Elkezdünk hinni a képzelt barát létezésébe. Nem csak mi nézők, de az intézet igazgatója is, igaz, neki önző céljai vannak Harvey-vel: hiszen a nyúl csodatévő erőt birtokol.
KI Harvey? Elwood elméje és akarata, ami megtagadja a világ materializmusát, önzését? Egy valós tévképzet? A férfi őrangyala, egy segítő? Esetleg Harvey a nyúl, tulajdonképpen Jézus a szeretet legfőbb tanítója? Azt leszámítva, hogy Harvey mintha aktívan és kissé pajkosan beelnyúlna az eseményekbe.
Maga Elwood is bevallja, hogy korábban más ember volt. Nem volt jó ember. Sokáig nagyon okos akart lenni. De aztán más utat választott: azt, hogy inkább kedves legyen.
Lehet, hogy érdemes lenne hinnünk Harveyban, a nyúlban.
Bártfai Imre