A nyár a lángos szezonja is. Jó, igaz, a lángosnak mindig szezonja van, de azért a nyár az igazi, amikor a strandbüfében sorba áll érte az ember, és még égeti az ujjait, amikor az alig nagyobb zsírpapírdarabon átnyújtják a pult fölött. No persze a piacokon árult lángosok között is akadnak jobb fajták, de érdemes megnézni, hogy van-e forgalom a sütödénél, mert ha csak szállingóznak a vevők, akkor bizony jó eséllyel kihűlt, szottyadt darabokat rágcsálhat az éhes vásárló. Én a közeli piacon szoktam olykor-olykor engedni a sült tészta csábításának, és közepesen jó, de azért lángosszerű lángost szoktam ott venni, majd a közelben ólálkodó, lesipuskás galambok elől eldugva megenni.
Jöhetnek trendek és divatok, de úgy tűnik, hogy a lángost – ezt a bő olajban sült, kelt tésztát – nem lehet teljesen kiszorítani a strandok, piacok és aluljárók ételei közül. Nem pusztán gyorskaja, hanem végtelenül demokratikus étel is egyben. Lényegében alig akad, aki nem szereti, no meg egyenlővé teszi a szegényt és a gazdagot: ezt nem lehet kulturáltan enni. Akár egyben harapja az ember, akár darabokat tépked a lángosából, hogy apránként eszegesse meg, összekeni magát. Ez még az egyszerű, de nagyszerű sima lángos esetében is így van, hiába minden próbálkozás. Úgyis az olaj győz, meg a tejföl vagy a bolognai szósz, vagy ki mit szeret rajta.
Milyen az igazi lángos? Ha engem kérdez valaki, akkor középen vékony és ropogós, a szélein viszont könnyű, foszlós. Meg természetesen sajtos-tejfölös, sok fokhagymával. Persze, ha nem engem kérdeznek, akkor a lehetőségek tárháza lényegében végtelen, avagy a lángos úgymond bármit elvisel. Van, aki gombás feltéttel szereti, más az olaszos vonalat részesíti előnyben, és paradicsomszószos raguval eszi, de az édes változatok is népszerűek manapság. Mogyorókrémmel, meg ki tudja, mi mindennel kenik meg. Mivel mi itt nem ítélkezünk, nem állítom, hogy ez eretnekség a sima, a tejfölös és a sajtos-tejfölös hármasságával szemben. Inkább csak ráhagyom mindenkire, hogy úgy egye, ahogyan szereti.
A lángos őse egy igazán régi és egyszerű étel volt, amelyet kenyérsütés napján, a kemence szélén sütöttek a nők maguknak reggelire a kenyértésztából. Amit viszont ma szeretünk, az valójában a szocialista élelmiszeripar terméke. A bő napraforgóolajban kisütött, élesztős tészta az 1950-es években kezdte meg, ha nem is világhódító, de országos diadalútját. Egy igazi szocialista piaci rést fedett le, ha ezt a képzavart megengedhetem magamnak. A napraforgóolaj térnyerése az üzemi konyhákban, valamint ipari méretekben történő előállítása teremtette meg azt az alapot, amelyen létrejöhetett ez a viszonylag olcsó, finom és laktató gyorskaja. Lényegében ez volt az első igazi, nálunk is kapható modern gyorsétel. Lehet csűrni-csavarni, de a lángos nem egészséges, és nem is nagyon lehet azzá tenni, ha ragaszkodunk az eredeti változathoz. De a Balaton partján vagy a helyi strandon jó dolog betolni egy lángost ebédre, ebéd előtt vagy után, reggelire vagy a nap zárásaként – tulajdonképpen bármikor.
Szász Péter
Fotó: Fortean